Közélet

Beindult a miniszterelnök-jelölt casting a baloldalon

Beindult a miniszterelnök-jelölt casting a baloldalon

2017. október 5., csütörtök
Beindult a miniszterelnök-jelölt casting a baloldalon

Ahogy az várható volt, Botka László visszalépése után beindult a miniszterelnök-jelölti casting a baloldalon. Kovács László, az MSZP volt elnöke a Kossuth rádió vendége volt, nevet egyelőre nem mondott, de neki lenne ötlete az alkalmas jelölt személyére. A Fidesz szerint megint bebizonyosodott, hogy a baloldalon „Gyurcsány Ferenc a főnök”, és a volt kormányfő embere lesz majd Botka László utóda.

Kovács László

szerint hiba volt, hogy

Botka László

élesen elutasította

Gyurcsány Ferencet

. Az MSZP volt elnöke

a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról beszélt

, hogy a szocialisták immár ex-miniszterelnök-jelöltje helyett a baloldalnak most egy tapasztalt vezetőre van szüksége. Botka László

hétfőn jelentette be

, hogy inkább visszalép a miniszterelnök-jelöltségtől, mert szerinte a baloldali pártok célja nem a győzelem, csupán annyi, hogy néhányan parlamenti helyet szerezzenek. Botka László visszalépését azzal indokolta, hibázott, mert nem gondolta, hogy a demokratikus pártok nem akarnak nyerni 2018-ban, céljuk csupán annyi, hogy néhány ellenzéki helyet szerezzenek az „Orbán-rezsim” parlamenti padsoraiban. Hozzátette: azt sem tudta, hogy a „politikai maffia” mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket, és alulértékelte a „Fidesz aljasságát” is.

Gyurcsány Ferenc

, a DK elnöke úgy fogalmazott: „egyik szemem sír, a másik nevet”. Nem fog pezsgőt bontani Botka László lemondása után, de szerinte nélküle biztosan könnyebb lesz a megegyezés. A két politikus

január óta vitázott egymással

, Botka László ugyanis a DK-val igen, Gyurcsány Ferenccel viszont nem akart összefogni. Gyurcsány Ferenc ennek ellenére nem volt hajlandó hátra lépni, szakértők szerint a konfliktus viszont így is inkább az ő malmára hajtotta a vizet. Míg Botka Lászlót a saját pártján belül is egyre többen kritizálták, addig Gyurcsány Ferenc mögé a DK egyöntetűen felsorakozott.

Hiller István

, az MSZP választmányi elnöke szerint ebben a szituációban, amit valóban nehéz leírni egy szállodai lengőajtóhoz tudná hasonlítani. Mint fogalmazott: „amikor kicsapódik, és az ember nem vigyáz, akkor hason vágja.” Az ATV-ben Hiller István az MSZP választmányi elnöke is úgy fogalmazott: Botka László miniszterelnök-jelöltsége nem nevezhető éppen sikeresnek, de szerinte még mindig nem késő felállni a padlóról. Azt, hogy ki lesz az új jelölt, ő sem árulta el. Az M1 stábja szerdán arra is kíváncsi volt, hogy Botka László lecserélése után megszűnik-e a szegedi polgármester által meghirdetett média bojkott,

Molnár Gyula

, az MSZP elnöke azonban maga sem volt biztos benne, hogy válaszolhat-e az M1 kérdéseire -

írja a Magyar Idők

. Végül megígérte, hogy a kérdésekre adott választ inkább beleszövi majd a sajtótájékoztatójába, ahol annyit mondott: továbbra is érdekeltek az együttműködésben, az új jelöltről viszont tőle sem tudtunk meg többet. A Fidesz frakcióvezetője szerint viszont egyértelmű, hogy a háttérből ismét Gyurcsány Ferenc mozgatja a szálakat, aki először erkölcsileg és anyagilag tette tönkre a Szocialista Pártot, most pedig megpróbálja politikailag is bekebelezni azt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.