Közélet

B-tervet adna a vállalkozásoknak a kamara

B-tervet adna a vállalkozásoknak a kamara

2017. október 11., szerda
B-tervet adna a vállalkozásoknak a kamara

Idén először, hagyományteremtő céllal rendezi meg a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Szolgáltató és Kereskedelmi Tagozata az Enterprise Europe Network szegedi irodájával együttműködve a Vállalkozók Napját, október 18-án szerdán Szegeden. Az egész napos rendezvény azt járja körbe, hogy miből lehet felismerni a helyzetet, amikor változtatni kell, és hogyan érdemes azt megtenni, valamint azt, hogy mi az alkalmazkodás leghatékonyabb módszere.

A napot főelőadóként

Máté Krisztina

nyitja. Az elismert televíziós műsorvezető az Első Millióm kezdeményezés nyomán készült, “

Az első millióm története

” című műsorának apropóján érkezik gazdasági önkormányzatunk székházába, ahol a műsorban látott beszélgetések során összegyűjtött tapasztalatait osztja meg a résztvevőkkel, interaktív formában. Az

esemény

plenáris része mellett szekciókban is folyik majd a munka, amit több új ötletekkel igyekszünk színesíteni. Ilyen lesz a Jam Session is. Ezen két sikeres vállalkozó vesz részt, akiknek ugyanazokra a témákra, helyzetekre kell megoldási lehetőségeket, tapasztalatokkal reagálniuk. A témák a megváltozott helyzetekre lesznek kihegyezve, így például a technológiai változásra, munkaerő kérdésre, a válságkommunikációra, vagy éppen az agresszív versenytárs belépésére. Akik válaszolnak

Károlyi László

, a Legrand Zrt. vezérigazgatója, az Üzleti évszakok c. könyv írója valamint 2015 Példaképe, a LogMeIn-ből indult

Sméja Miklós

, a Research Institute Hungary Kft. ügyvezetője. Az alkalmazkodás fontosságáról, és a vállalkozás életében bekövetkező változásokról fognak sikeres helyi női vállalkozókat kérdezni egy kerekasztal beszélgetés formájában. A hölgyeket

Karacs Rita

, az Együttműködéssel a Gyermekekért Alapítvány elnöke fogja kifaggatni a témában. A beszélgetőtársak

Füle-Barta Enikő

(Sugar&Candy),

Radnóti-Márton Beatrix

(EuropeFace Ügynökség), és

Ződi-Sipos Mária

(CreatIT Solutions). Kísérőprogramként versenyre hívta a megye vendéglátó vállalkozásait is a kamara, hiszen ebben az évben először rendezik meg a

Vállalkozók szendvicse elnevezésű versenyt

, ahol a szakmai díja mellett a közönség díjat is elnyerhetnek az indulók. Ez utóbbiról az esemény résztvevői maguk szavazhatnak majd, no persze csak azután, hogy megkóstolták a finomságokat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.