Sport

Asztalitenisz: Balogh Sándor nyerte a Szabadidős kupát

Asztalitenisz: Balogh Sándor nyerte a Szabadidős kupát

2017. október 5., csütörtök
Asztalitenisz: Balogh Sándor nyerte a Szabadidős kupát

A Floratom Szeged AC Probart, 4 döntős szabadidős asztalitenisz tornát rendezett a hétvégén, az újszegedi Móricz Tornacsarnokban.

Ezt a tornát, akár a „Táltosok versenyének” is nevezhettük volna. A legkisebb Táltos 6, míg a legnagyobb 70 év fölötti volt. Bemelegítéskor Huczek Péter hat éves kisfia Roland, olyan komolysággal iskolázott fonákkal édesapjával, mint aki mind a 32 érmet egymaga szeretné begyűjteni a versenyen. Ennek a pici fiúnak szinte kisszékre kellett még állnia ahhoz, hogy ” benézzen az ágy alá”, de így is korát meghazudtoló elképesztő koncentrációval és biztonsággal ütötte a labdát. Tudását mindenki elismerően méltatta. Személyét illetően komoly tehetség lehet születőben, ha ilyen kitartással folytatja tovább a megkezdett edzésmunkát. Büszke lehet az, akinek ilyen ügyességgel és adottsággal megáldott kisfia van. Reá maximálisan igaz az a mondás:„ a költői tehetség születik”. Elismerés a szüleinek, hogy pedagógiai értelemben ilyen szépen nevelik, segítik és támogatják Roli fejlődését. A verseny során, a csoportmérkőzésekkel mindenki átesett a beavatási szertartáson. A mérkőzések közben egy-egy áldozati szendvicset is elfogyasztottak a törzs tagjai. A főtáblai versenydrukk lassan a tetőfokára hágott. Győzelmi kényszer miatt egyesek a sámánhoz is fohászkodtak. Mások a szabálykönyvet mondták fel magukban. De volt, aki annyira transzba esett és lefagyott, hogy játék közben akár meg is lehetett volna operálni. Nyolc között már a Sámánok tánca következett. A külső szemlélő számára nem lehetett megmondani, hogy most NB-s, vagy amatőr szintű mérkőzést lát. Itt már olyanokat pörgettek egymás ellen a harcosok, hogy a felforrósodott szoft ütőn, akár egy rántottát is meg lehetett volna sütni. (Ha időnként szerényebb tudású, de azonos stílusú támadó játékosok kerülnek össze, a maguk szintjén olyan látványos „táncjátékot tudnak lejteni”, amely vizuális értéke a profikéval egyenértékű.) A legnagyobb Táltosokat, már a Mágusi jelzővel lehetett illetni. Közülük ki kell emelni, Balogh Sándor, Gádzser László, Márkus Gábor és Szanka Csaba fergeteges játékát, küzdőszellemét, akik minden riválisukat legyőzve, a négy döntő egyik győztesei lettek. Külön köszönet Szanka Csabának azért is, mert itt tesztelte elsők között modern, saját fejlesztésű interaktív szoftverjét. Segítségével megszűnik a hosszas papír alapú regisztráció, kiemelés, a manuális számlapos sorsolás és jegyzőkönyv vezetés. Használatával a korábbiakhoz képest, egyszerűbb alapokra lehet majd helyezni a versenyek gördülékeny és gyors lebonyolítását. A varázslók legnagyobb Harry Potterei között kell még megemlíteni az asztalitenisz itthonról és külföldről, varázsszőnyegen, pörgetési sebességgel és hullámhosszon érkezett spirituális szemfényvesztőit. E hétvégi pingpongszeánsznak ők voltak azon résztvevői, akik a kezükben tartott „sámándobjaikkal” a győzelem érdekében olyan természetfeletti szerva és játékpraktikákat vetettek be, amely felejthetetlen szakmai, érzelmi és hangulati hatást gyakorolva, asztal alá ejtett mindenkit. Mérkőzéseik végére szó szerint, transzcendentális őrületbe is kergették ellenfeleiket. Ők voltak: Dr.Törőcsik Tamás, Kocsis Dávid, Mile Imre, Varga Mihály, Szabó Attila, Ruszcsák Gábor, Lakatos Róbert, Berezvai Imre, Szőke Péter, Kasza Zoltán, Márkus Gábor, Makai Kiss László, Lekrinszki Péter, Győrki László, Dancsó Tamás, Lakatos István. Továbbá a szabadkai Táltosok közül Kucsera József, Radulovics Alexa, Szöllősi Gábor, Lakatos Mátyás, Bunford Gábor. Valamint a pingpong mágia két modern kori úr és istennője - Vanya Brigitta és Békei Judit.

Eredmények

A-Döntő

1. Balogh Sándor (Sarkad) 2. Vanya Brigitta( ATSK) 3. Dr.Törőcsik Tamás (SZAC) és Ruszcsák Gábor (SZTE)

B-Döntő

1. Szanka Csaba (TÁPÉ) 2. Győrki László (MOAC) 3. Lakatos Mátyás és Bunford Béla (Szabadka)

C-Döntő

1. Gádzser László (MOAC) 2. Szöllősi Gábor (Szabadka) 3. Lakatos Róbert (Szentes) és Szabó Attila (Békéscsaba)

D-Döntő

1. Márkus Gábor (Szeged) 2. Varga Mihály (Békéscsaba) 3. Lakatos István (Röszke) és Kasza Zoltán (Szeged)

Páros

A-Döntő

1.Győrki László (MOAC)- Balogh Sándor (Sarkad) 2.Lakatos Mátyás – Kucsera József (Szabadka) 3.Radulovics Alexa – Bunford Béla (Szabadka) és Lázár Vilmos – Terhes József (MAVIR SE)

B-Döntő

1.Szanka Csaba (TÁPÉ) – Ruszcsák Gábor (SZTE) 2.Csanádi Tamás – Gádzser László (MOAC) 3.Márkus Gábor–Kasza Zoltán (Szeged) és Szőke Péter (Szeged)–Szöllősi Gábor (Szabadka)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.