Közélet

12 milliárd árvízvédelemre az Alsó-Tiszán és a Hármas-Körösön (FRISSÍTVE)

12 milliárd árvízvédelemre az Alsó-Tiszán és a Hármas-Körösön (FRISSÍTVE)

2017. október 6., péntek
12 milliárd árvízvédelemre az Alsó-Tiszán és a Hármas-Körösön (FRISSÍTVE)

Az árvízvédelmi kockázatot csökkentő, 12 milliárd forintos költségvetésű beruházás indult uniós támogatással az Alsó-Tisza mindszenti és a Hármas-Körös torkolati szakaszán - közölte a regionális vízügyi igazgatóság vezetője. A fejlesztés kapcsán B. Nagy László azt mondta, hogy a költségek elenyészőek ahhoz képest, amennyit a legutóbb árvízkor költöttek arra, hogy biztonságban legyenek az emberek.

Kozák Péter

elmondta, a tervek szerint 2019 novemberére befejeződő fejlesztések célja az elöntési kockázat és a védekezési költségek csökkentése, a térség településein - Baks, Szentes, Apátfalva, Mindszent, Szegvár - élő több mint 45 ezer ember biztonságának javítása. A Tisza bal partján Mindszent térségében mintegy 5,4 kilométer hosszúságban a mértékadó árvízi szintnek megfelelően, mintegy 120 centiméterrel megemelik a töltéskoronát, ezzel párhuzamosan megerősítik a töltéstestet is, a mentett oldalon 1:4, a vízoldalon 1:3 lejtésű rézsűt kialakítva. A védekezési munkálatok megkönnyítése érdekében üzemi út is épül. Hasonló munkálatok indulnak a Hármas-Körös bal partjának torkolati szakaszán 4,3 kilométer hosszúságban - közölte a szakember. Árvízkapu épül a Dongéri-főcsatorna és a Sámson-Apátfalvai-főcsatorna torkolatánál, így a továbbiakban a magas vízszintek idején nem éri árvízi terhelés a csatornák töltéseit. Annak érdekében, hogy a térségben összegyűlő belvizet árvizek idején is át tudják emelni a Tiszába, az igazgatóság 40 mobilszivattyút is vásárol - tudatta az igazgató. A projekt része a korábbi árvizek idején megsérült Mindszent I. szivattyútelep és az ahhoz kapcsolódó, a töltést keresztező és jelenleg már árvízi kockázatot jelentő műtárgyak elbontása, valamint a Mindszent II. szivattyútelep felújítása és kapacitásának bővítése - mondta Kozák Péter.

B. Nagy:45 ezer ember biztonságát szolgálja a fejlesztés

„A Tisza és vízgyűjtő területén a Kőrösök nagyon hektikusan tudnak viselkedni, amit jól mutat, hogy csak az elmúlt tizenegy évben háromszor volt a most fejlesztés alá vont területen harmadfokú árvízvédelmi készültség” – magyarázta

B. Nagy László

megyei fejlesztési biztos, miért is fontos a 12 milliárdos árvízvédelmi projekt. Hozzátette, a védművek állapota és magassága, valamint az átemelő műtárgyak kapacitása már nem felel meg annak a szabványnak, amit egy kormányhatározat ír elő, ezért sem elodázható a fejlesztés. „Hazánkban a Tisza mentén mindenütt, így az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (ATIVIZIG)működési területén is a töltések állékonysága, magassága nem megfelelő. A legutóbbi árvizek idején is csak óriási erőfeszítések és költségek árán tudták a szakemberek megfogni a Tiszát, ehhez képest a most induló projekt 12 milliárdos költsége elenyésző” – hangsúlyozta Csongrád megye 2-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője. Megjegyezte, az új átemelők és szivattyúk nemcsak árvíz idején, hanem belvizes időszakokban is könnyítik majd a szakemberek munkáját, ráadásul megújításuk, illetve cseréjük igencsak időszerű, hiszen a baksi átemelőt például 1931-ben létesítették. „Több mint 45 ezer ember védelmét és biztonságát szolgálja ez a most indult projekt” – hangsúlyozta a Csongrád Megyei Védelmi bizottság elnöki tisztét is betöltő

Juhász Tünde

kormánymegbízott. Emlékeztetett, hogy az érintett Tisza-völgyi terület mindig is kitett volt az árvízveszélynek, gondoljunk Csongrádra, Makóra, Szentesre, ahol az elmúlt egy évtizedben is komoly veszélyhelyzetek voltak, Szegeden pedig 2006-ben mértek rekord-vízállásokat. Megjegyezte, akkor szükséges a védműveket erősíteni, rekonstrukciót végezni, amikor nincs konkrét veszély. „A kormánynak köszönhetően kifejezetten jó helyre kerül az uniós forrás, amiből a projekt megvalósul, s jó szolgálatot fog tenni, pénzben ugyanis nem kifejezhető az az eredmény, ami az itt élők biztonságérzetét fogja növelni” – hangsúlyozta a kormánymegbízott a 12 milliárd forintos projekt nyitórendezvényén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.