Közélet

A Czeglédy-ügy kárrendezéséről vitáznak az Országgyűlésben

A Czeglédy-ügy kárrendezéséről vitáznak az Országgyűlésben

2017. október 19., csütörtök
A Czeglédy-ügy kárrendezéséről vitáznak az Országgyűlésben

Az Országgyűlés ma kezd tárgyalni a 2016-os költségvetés végrehajtásáról, továbbá arról a kormánypárti határozati javaslatról is, amely a Czeglédy-ügy károsultjainak rendkívüli kárrendezését sürgeti.

Az ülésnap reggel 9 órakor a magyar-bolgár barátság napjára történő emlékezéssel kezdődik. Ezt követően indul általános vita a Czeglédy-ügyet érintő előterjesztésről, amely felkéri a kormányt, hogy akár a szükséges jogszabályok megalkotásával tegyen lépéseket a munkájuk után ki nem fizetett fiatalok kárrendezése érdekében. A tavalyi zárszámadás ezután kerül terítékre. Az elfogadott napirend alapján a nemzetgazdasági miniszter és az Állami Számvevőszék elnökének 40-40 perces nyitóbeszédével kezdődhet a vita, amelyhez az országgyűlési képviselők mellett az EP-képviselők is hozzászólhatnak 15-15 percben. A Ház aktuális ötnapos ülése jövő kedden kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.