Közélet

A szakértők szerint beszámíthatatlan az ügyész meggyilkolását tervező férfi

A szakértők szerint beszámíthatatlan az ügyész meggyilkolását tervező férfi

2017. október 24., kedd
A szakértők szerint beszámíthatatlan az ügyész meggyilkolását tervező férfi

Az igazságügyi elmeszakértői vélemény szerint súlyos pszichiátriai betegsége miatt nem beszámítható az a férfi, aki tavaly tavasszal egy gépkarabéllyal ment be a kiskunhalasi bíróságra, hogy ott megölje a vezető ügyészt. A szakvéleményt kedden ismertették a Szegedi Törvényszéken.

A férfit hivatalos személy védelmére kelt személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével, emberölés előkészülete, lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, valamint személyi szabadság megsértésének bűntettével vádolják. A vádirat szerint a 44 éves férfi korábbi feljelentéseivel kapcsolatban elégedetlen volt a járási ügyészség vezetőjének intézkedésével, úgy érezte, hogy a hatóságok semmibe veszik, saját igazának nem tud törvényes úton érvényt szerezni. Tavaly március 16-án ezért megjelent a Kiskunhalasi Járási Ügyészség és Kiskunhalasi Járásbíróság közös épületében, hogy megölje a vezető ügyészt, és elhatározta, azzal is végez, aki ezt meg akarja akadályozni. A férfi magával vitt egy engedély nélkül tartott - korábban hatástalanított, de visszaélesített - gépkarabélyt és az ahhoz tartozó 240 lőszert. A beléptetőkapunál elővette és csőre töltötte a fegyvert, majd azzal a biztonsági őrt arra kényszerítette, hogy vezesse a vezető ügyész szobájához. A gondnok a lépcsőn érte őt utol, megragadta a fegyver csövét, de nem tudta elvenni a férfitől. Dulakodni kezdtek, közben a vádlott előbb a plafonba, majd a gondnok felé lőtt, de nem okozott sérülést. Ezután a sértett hasára akart közvetlen közelről célzott lövést leadni, de a lőszer elakadt a fegyverben. A küzdelem közben mindketten elestek, a földön tovább dulakodtak, közben a vádlott többször igyekezett elsütni a fegyvert, de a zárszerkezet folyamatos mozgatása miatt nem sikerült lövést leadnia. A férfit végül az épületben tartózkodó két rendőr lefegyverezte. A vádlottról már a nyomozás során is készült elmeszakértői vélemény, amely szerint mentális zavarokkal küzd, beszámítási képessége enyhe fokban korlátozott. Ezt a szakértői véleményt azonban az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben végzett vizsgálatok alapján kiegészítették, e szerint a férfi súlyos pszichiátriai betegségben szenved, kóros elmeállapota ok-okozati összefüggésbe hozható a bűncselekmény elkövetésével. A törvényszék

Joó Attila

vezette tanácsa a szakértők meghallgatásáról döntött, így az ügyben januárban születhet elsőfokú ítélet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.