Közélet

A Soros-terv végrehajtása halad előre az Európai Unióban

A Soros-terv végrehajtása halad előre az Európai Unióban

2017. október 11., szerda
A Soros-terv végrehajtása halad előre az Európai Unióban

A kormányszóvivő szerint bár tagadják, de a Soros-terv végrehajtása halad előre az Európai Unió intézményeiben.

Kovács Zoltán

szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, a Soros-terv számos elemében és számos formában köszön vissza az unió intézményeinek javaslataiban, döntéseiben. Ez nem csoda - folytatta - , mert

Soros György

Nyílt Társadalom Alapítványa, illetve a milliárdos szervezetei több száz fővel képviseltetik magukat Brüsszelben és mindent elkövetnek azért, hogy az elképzeléseik a lehető legnagyobb mértékben megvalósuljanak. Hozzátette: volt olyan hét, hogy Soros György maga is Brüsszelben járt, ahol az Európai Bizottság (EB) elnökével és több uniós biztossal is találkozott. Kovács Zoltán rögzítette: rendkívül veszélyesnek tartják a Soros György által megfogalmazottakat, mert azok ellentmondanak az uniós döntéshozatali rendszernek és veszélyeztetik Európa jövőjét. Kifejtette: Soros György bevándorlással akarja Európát megerősíteni, Magyarország szerint azonban a migráció komoly veszélyt jelent, Európának a belső erőforrásaira kellene inkább támaszkodnia. A kormányszóvivő a Soros-terv elemeit látta a menekültügyi rendszer szétosztási mechanizmusában. Elmondta: Soros György úgy véli, hogy a migránsok beáramlását Európába menedzselni kell, nem pedig megállítani, tervében egy állandó elosztási mechanizmust javasol. A határzár, a nemzeti határok, az unió határainak megvédése jelentik ebben Soros Györgynek a legnagyobb akadályt, ezért elutasítja a kerítés felhúzását - mondta. Megjegyezte:

Frans Timmermans

, az EB alelnöke és mások is számos alkalommal nyilatkoztak arról, hogy az EU elvi alapon ellenzi a kerítést. Kovács Zoltán közölte, Magyarország szerint a nemzeti határokat, az unió határát kell megvédeni legelőször. Ma a kerítés a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy az illegális migránsok áradatát meg lehessen állítani - tette hozzá. A kormányszóvivő szerint Soros György elképzelései közé tartozik az egységes menekültügyi ügynökség létrehozása, amelyet Magyarország elutasít, ehelyett a határőrizet erősítését javasolja. Elmondta, a menekültügyi ügynökség alapvetően megszervezné a migrációt. A Soros-terv részeként beszélt arról, hogy a migráció, a bevándorlók integrációjának költségét a tagállamokkal fizettetnék meg. Ez történhetne akár úgy, hogy csökkentik az uniós támogatásokat, vagy úgy, megbüntetik tagállamokat - magyarázta. Kitért arra, hogy már folyik a nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése a postán keresztül, a jövő hónap elejéig vidékre is megérkeznek a kérdőívek. A szóvivőt kérdezték arról, hogy megoldották-e már azt a problémát, hogy hamis adatokkal online akár többször is ki lehet tölteni a konzultációs kérdőívet. Kovács Zoltán azt mondta, a rendszer alapvetően a tisztességes hozzáálláson alapul, azon, hogy az emberek nem fognak ezért hamis e-mail-címeket létrehozni. Jelezte, az online kitöltött kérdőívek száma általában "eltörpül" a postán visszaküldöttek mellett. A hatályos adatvédelmi szabályoknak megfelelően alakították ki a rendszert - tette hozzá. Kapott kérdést arról is, hogy az országvédelmi alapból a kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra 6 milliárd 625 millió forintot csoportosított át a kormány. Kovács Zoltán közölte: ez nem a jelenlegi konzultációra vonatkozik. Az országvédelmi alap arra szolgál, hogy előre nem látható problémák esetére legyen tartalék - mutatott rá. Hozzátette: az év vége felé az alapban lévő forrásokat fokozatosan felszabadítják az államháztartási adatok függvényében. Szóba került a felcsúti kisvasút nemrég nyilvánosságra került megvalósíthatósági tanulmánya. A kormányszóvivő elmondta, a felcsúti kisvasút egy több kisvasút felújításáról szóló program egyik eleme, így a vállalásokat egészében kell nézni. Ha az EU rendben találta a forrásfelhasználását - folytatta - , márpedig nem érkezett olyan jelzés, hogy nincs rendben, akkor a beruházás megfelel az eredeti célkitűzésnek. Kérdezték arról is, hogy sajtóhírek szerint a fóti gyermekközpont bezárása miatt a kormány az Aszódi Javítóintézetbe helyezné el a kísérő nélkül érkezett menekült vagy menedékkérő gyerekeket. Kovács Zoltán azt mondta, szó sincs arról, hogy bármiféle büntetés-végrehajtási intézménybe helyeznének el bárkit is, ahogy eddig is, gyermekotthonban helyezik el ezeket a kiskorúakat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.