Közélet

Halas finomságok mellett találkoztunk + FOTÓK

Halas finomságok mellett találkoztunk + FOTÓK

2017. szeptember 2., szombat
Halas finomságok mellett találkoztunk + FOTÓK

A SZEGEDma Klub ínycsiklandó halételekkel, ismert vendégekkel, baráti beszélgetésekkel várta az érdeklődőket az újszegedi Partfürdőn szeptember 2-án a XXI. Szeged Nemzetközi Tiszai Halfesztivál alkalmából.

18.39: Túl egy jó hangulatú napon

Nem úsztuk meg a szombatot eső nélkül, az idő elszomorodása a tömeget is feloszlatta, azonban ettől függetlenül egy emlékezetes rendezvényt tudhat maga mögött a SZEGEDma Klub, sok ízletes halat kóstolhattunk, jókat beszélgethettünk számos ismerőssel és új arccal. Természetesen még nem ért véget a rendezvény, 21 óráig még kint a sátor, addig is finomságokkal várjuk azokat, akiket nem ijeszt el egy kis eső.

14.02: Mindenkinek ízlett a SZEGEDma Klub halászleve

A SZEGEDma Klub déltől halászlével és sült keszeggel várta a vendégeket, az érdeklődőket, akik nagy számban érkeztek, végig telt házzal ment a klub, minden asztalunknál jóízűen falatoztak az éhes szegediek. A tömegben megjelent mások mellett estjeink házigazdája,

Csúri Ákos,

a Blogstar.hu alapítója, másik médiapartnerünk, a SportFaktor.hu főszerkesztője,

Kecskés István,

valamint

Bányai Gábor

és

B. Nagy László

országgyűlési képviselők,

Kothencz János

,

Mihálffy Béla

és

Nógrádi Tibor

önkormányzati képviselők, valamint

Nagy Attila Gyula

üllési polgármester is, mint ahogy jelen volt főszerkesztőnk,

Pintér M. Lajos

és

Bonifert Gábor

korábbi kiadóigazgatónk, a megyei elnök kabinetfőnöke is.

12.38: Szigorúan hagyományos

Vitéz Komlósi Mihály, a bográcsos ételek mestere volt a SZEGEDma Klub felkért szakácsa. Elárulta, hogy az öt bográcsban a helyi igényekhez és ízléshez igazodó hallevet készített. „ Nagyjából 300 főre főztünk hamisítatlan tiszai halászlevet, aminek az egyik különlegessége, hogy filézett ponty került a bográcsokba. Hagyományos fűszereket használtunk kizárólag, hagymát, paprikát, míg az aljára kis paradicsom is került. Mindezt egy kevés fokhagymával is megbolondítottuk, illetve egy nagyon kevés szalonnazsírt is kell hozzáadni, hiszen a paprika csak így adja ki az igazi színét” – árulta el a szakács.

12.04: Jól megy az algyői hal

„Huszonnyolc éve foglalkozom halak elkészítésével, és huszadik alkalommal veszek részt ezen a kiváló rendezvényen. Eddig azt tapasztaltam, hogy idén sokkal többen vannak, mint amennyien az elmúlt években voltak. Legalábbis a hosszú sorok alapján ezt a következtetést vontam le. A halételekhez Rosé és fehérbort ajánlanék, mivel leginkább ezek adják vissza a halak különleges ízét. A kereslet és kínálat találkozik a piacon. Mi mindent kézzel készítünk hagyományos alapanyagokból, így biztosítva van a minőségi halétel” – összegezte hírportálunknak Barta László, az Algyői Halászcsárda tulajdonosa. Elütötte a delet az óra, elkészült a halászlé, sülnek a keszegek, senki nem marad éhen.

11.27: Bajait főznek a rotarysták

A rotarysták ezúttal is szép számmal képviseltették magukat, mintegy tíz bográcsban rotyogott sátruk mellett a halászlé. Gál Tamás, a Rotary Club Szeged – Tisza tagja bajai hallevet készített a csapatnak, kizárólag ponty került a bográcsba. Elmondta, hogy otthon is szokott főzni, és a halfesztiválon is rendszeresen fakanalat ragad.

11.05: Jótékonysági tekerés

Havasi Zoltán, a Budapest Bike Maffia alapítója portálunknak elmondta, egy pénzügyi szolgáltató kereste fel őket, így indították közös projektjüket. A „Tekerj, hogy segíthess!” jótékonysági kampány keretében, aki vállalkozik arra, hogy leteker egy kilométert, azzal három gyermek egynapi étkezését fedezi. „Szerencsére a szegediek is aktívak, sok fesztiválozó pattan kerékpárra, hogy segítsen” – tette hozzá. A jótékonysági kerekezéshez egészen 18 óráig lehet csatlakozni a Partfüdőn.

10.30: Idén is megérkezett a krokodil Szegedre

Szívós Sándor és családja idén is elhozta a Laposra a homokkrokodilt, ami harmadik éve épül meg a halfesztivál idején.

09.00: Magyaros ízek, székely kürtöskalács és madarasi pálinka

A Partfürdőn Frank Sándor mesterszakács megnyitotta a hallé főző versenyt. Tizenegykor az érdeklődök szemtanúi lehettek a „szegedi boszorkány” ejtőernyős érkezésének. Az óriásbográcsnál sikeresen landolt, míg a társa sajnos pár métert eltévesztve a Tiszában hűsölt fel. Természetesen a gratuláció jár mindkét ejtőernyősnek a látványos és egyben eredményes szereplésért. „Évek óta foglalkozom kürtöskalács készítéssel, de idén veszek első alkalommal részt a XXI. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon. Van kókuszos, fahéjas, diós, kakaós kürtöskalácsunk. Az alapanyagok hozzá citrom, liszt, víz, cukor, olaj és margarin. Remélem, hogy minél több szegedi polgár kilátogat ma a halfesztiválra” – fejtette ki hírportálunknak Andrási Gyöngyi, kürtöskalács árus. „Három évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni ezzel a szakmával. Idén első alkalommal veszek részt ezen az eseményen. A pálinka fogyasztását főleg a halételek előtt ajánlanám, mivel jó étvágygerjesztő tulajdonsággal rendelkezik. Ezek a pálinkák Bács-Kiskun megyéből valók és 1943 óta működik a pálinkaház. Szőlő, szilva, alma, körte, megy, barack, bodza és birs pálinkákkal tudunk szolgálni az érdeklődő vendégeknek. Ezek a termékek hungarikumoknak is számítanak” - emelte ki hírportálunknak Mohácsi Gabriella, a Madarasi Pálinkaház elárusítója.

SZEGEDma Klub a halfesztiválon

Az idei szegedi halfesztiválról nem hiányozhat a SZEGEDma Klub sem. Sátrunkat az újszegedi Partfürdőn verjük fel szombaton, és 9-től 21 óráig ízletes ételkülönlegességekkel – szegedi halászlével, tiszai keszeggel –, jó szóval, baráti beszélgetésekkel, közismert és népszerű vendégekkel várjuk a családokat. A gyermekek részére játszóház üzemel. Jöjjenek el hozzánk, töltsünk el együtt egy kellemes napot! Hiszen a lényeg – tudják –, hogy: „Találkozzunk!” „Egy ötletekkel teli kezdeményezést indítottunk el a SZEGEDma Klubbal, és fontos számunkra, hogy kitörjünk a klub keretei közül, és minél több társasági, közösségi eseményt szervezzünk, amivel mottónknak is megfelelünk, hogy találkozzunk” – fogalmazott Balla Attila, a SZEGEDma Klub egyik alapítója. A halászléfesztiválon mintegy 300 adag halászlével és sült tiszai keszeggel vendégelik meg azokat, akik kilátogatnak a sátorhoz, míg a családoknak gyereksarokkal is kedveskednek. Mindemellett úgy tűnik, az időjárás is a partnerünk lesz, ugyanis egészen 30 fokig kúszhat a hőmérő higanyszála. Heves zivatarokat csak estére jósolnak, így úgy tűnik, minden adott egy élményekkel teli, felejthetetlen naphoz. A XXI. Nemzetközi Tiszai Halfesztivál pénteken vette kezdetét, este az Irigy Hónaljmirigy zenekar szórakoztatta a közönséget. A fesztiválról természetesen folyamatosan friss hírt adunk, a részletes programot pedig itt olvashatja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.