Közélet

Szijjártó Péter: mélyül a vita a bevándorláspártiak és az ellenzők között

Szijjártó Péter: mélyül a vita a bevándorláspártiak és az ellenzők között

2017. szeptember 5., kedd
Szijjártó Péter: mélyül a vita a bevándorláspártiak és az ellenzők között

Európában egyre mélyül a szakadék azok között, akik bevándorláspártiak, illetve akik a bevándorlásra mint biztonsági kockázatra tekintenek - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-nek nyilatkozva, miután részt vett a Szlovéniában rendezett Bledi Stratégiai Fórumom.

A miniszter telefonos nyilatkozatában azt mondta: egyre súlyosabbá válik a vita, ráadásul ezt tovább súlyosbítja a szolidaritás egy rendkívül önkényes értelmezése is. Számos európai ország önkényesen válogat a szolidaritás elemei között, ráadásul Európát veszélybe sodró módon, mert a szolidaritást és a biztonságot teljesen külön kezeli egymástól - hangsúlyozta a miniszter. Ugyanakkor úgy vélte: a szolidaritásnak és biztonságnak kéz a kézben kellene járnia, nem létezhet egyik a másik nélkül. "Az a szolidaritás, amely aláássa a kontinens biztonságát, az nem szolidaritás, és káros Európa számára" - húzta alá.

Szijjártó Péter

kijelentette: Budapest határozott álláspontja, hogy a szolidaritás megítélésénél minden elemet, így a biztonság kérdését és a határok őrizetét is hangsúlyosan figyelembe kell venni. Magyarország nemcsak beszél, hanem tesz is érte - mondta a tárcavezető, majd hozzátette: azontúl, hogy megvédte saját határait és ezzel együtt Nyugat-Európát - nem kímélve a személyi és anyagi ráfordításokat -, jelentős segítséget nyújtott a nyugat-balkáni országoknak, hogy ők is meg tudják védeni saját határaikat. Az idei esztendőben összesen 367 magyar rendőr szolgál, illetve szolgált a Nyugat-Balkánon, közülük a legtöbben, 226-an Macedóniában, 105-en Szerbiában, 26-an Bulgáriában - részletezte a miniszter. Mint mondta,

Nikola Dimitrov

macedón külügyminiszterrel tartott találkozóján világossá tette, Magyarország készen áll arra, hogy jövőre is biztosítsa rendőri jelenlétét a nyugat-balkáni határokon. Egyrészt, hogy a nyugat-balkáni országok meg tudják védeni saját határaikat, másrészt, hogy zárva tudják tartani a nyugat-balkáni migrációs útvonalat - tette hozzá a tárcavezető. Kifejtette: ezzel azt akarják elérni, hogy egy esetleges újabb migrációs áradat ne érhesse el Magyarország déli határait. "Magyarország azzal fejezi ki szolidaritását Európa megvédésében, hogy nem csak a saját határát védi" - szögezte le Szijjártó Péter. A diplomáciai tárca vezetője számos kétoldalú tárgyalást folytatott európai kollégáival. Közülük kiemelte

Aleksandar Andrija Pejovicot

, Montenegró Európa-ügyi miniszterét, Karl Erjavec szlovén külügyminisztert, valamint

Miro Cerar

szlovén kormányfőt, akikkel egyetértettek abban, hogy a Nyugat-Balkán integrációs folyamatát fel kell gyorsítani, hiszen ez az Európai Unió számára rendkívül fontos biztonsági kérdés. "Amennyiben a nyugat-balkáni térséget gyorsabban tudjuk integrálni az EU-ba, akkor jelentős mértékben enyhíthetünk olyan történelmi konfliktusokat és feszültségeket, amelyek miatt jelenleg a Nyugat-Balkánon könnyen támadhatnak olyan helyzetek, amelyek az EU számára biztonsági kockázatot jelenthetnek" - hangsúlyozta a miniszter. A szlovén külügyminisztérium 2006-ban szervezte meg először a Bledi Stratégiai Fórumot, amely szerinte mára a régió egyik legfontosabb diplomáciai eseményévé nőtte ki magát. Az idei, 12. konferencia megpróbált válaszokat adni a változó világ olyan kérdéseire, mint az éghajlatváltozás, a biztonsági, valamint a technikai kihívások. A rendezvénynek hetven országból közel ezer résztvevője volt. A fórumon számos magas rangú tisztségviselő is részt vett, köztük

Frans Timmermans

, az Európai Bizottság első alelnöke,

Federica Mogherini

, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője,

Angel Gurría

, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára, továbbá tizenöt külügyminiszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.