Sport

Szabó Tünde: sikerpályán a sport utánpótlás-nevelése

Szabó Tünde: sikerpályán a sport utánpótlás-nevelése

2017. szeptember 6., szerda
Szabó Tünde: sikerpályán a sport utánpótlás-nevelése

Szabó Tünde értékelése szerint 81 arany-, 84 ezüst- és 63 bronzérem mutatja a magyar utánpótlássport nagyszerű eredményeit, amelyeket 32 ifjúsági, kadet, junior és serdülő Európa-bajnokságon, világbajnokságon vagy olimpiai eseményen szereztek, csak a nyári hónapok alatt.

A sportért felelős államtitkár az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a fantasztikus számok mellett büszkeségre ad okot a korosztályos világcsúcsok szintén magas száma és az utánpótláskorú versenyzők szereplése a felnőtt megméretéseken. "Gondoljunk csak az úszó

Milák Kristófra

,

Németh Nándorra

vagy éppen a junior puskások világrekordjára. Az Universiadén 52 éve nem volt magyar csapat ennyire eredményes, a győri EYOF-on eddigi legjobb szereplésünk volt az idei, Indianapolisban pedig még a híresen jó úszó amerikaiak sem állítottak meg minket!" - fogalmazott

Szabó Tünde

, aki úgy látja: "fiatal tehetségeink teljesítménye egyfelől rendkívül biztató jövőt ígér, másfelől pedig megkérdőjelezhetetlenül igazolja vissza, hogy az a stratégia, amely mentén a hazai utánpótlás-nevelést felépítettük, beváltotta reményeinket és meggyőző eredményeket produkál". Hozzátette: a cél, hogy a tehetséges gyermekek az ország minden pontján, minél fiatalabb korban, kvalifikált edzővel, biztonságos, jól felszerelt létesítményben edzhessenek. "Olyan szakmai lehetőségekhez juthassanak, amelyek elősegítik tehetségük kibontakoztatását a sport területén. Ennek érdekében alakítottuk ki utánpótlás-nevelési stratégiánkat, amelyben hatéves kortól egészen 23 éves korig támogatjuk mind anyagilag, mind szakmailag a fiatalok sportpályafutását." - fogalmazott. Mint jelezte, a folyamat első lépése a sportiskolai program. "A sportiskolák hozzájárulnak az utánpótlás-nevelés bázisának bővítéséhez. A hatékonyabb finanszírozási rendszer kialakítása mellett az intézmények számára a jövőben plusz forrásokat biztosítunk, bővítjük a támogatottak körét és feladataikat is" - mondta. Szabó Tünde kitért rá, hogy a Sport XXI. program a sportági alapok szélesítése érdekében 6-tól 14-15 éves korig vonja be a gyermekeket a rendszeres testedzésbe, így nyújtva széles kiválasztási bázist a Héraklész-programok számára. E programok 20 sportágban 14-23 éves kor között folytatják a fiatalok felkészítését és versenyeztetését, anyagi források biztosításával és jól képzett szakemberek bevonásával. "A Héraklész kedvezően befolyásolja a helyi, egyesületi és a központi képzés arányát, hiszen koordinálja a fiatal sportolók központi edzőtáborban és válogatott keretedzésen való részvételét. Elmondható, hogy a tavalyi riói olimpián résztvevő sportolók 74 százaléka, a júliusi magyarországi vizes világbajnokság sportolói közül pedig szinte mindenki "héraklészes" volt, de felnőtt válogatott sportolóinknak jelentős része is megfordult valamelyik utánpótlás-programunkban" - emelte ki az államtitkár, aki szerint ezt a munkát erősítik a Nemzeti Élsport és Utánpótlás-nevelési Képzési Központok, az akadémiai rendszer, amelynek keretében több sportágat felölelő akadémiák jönnek létre, hogy szakmai műhelyként segítsék az utánpótláskorú sportolókat a kiválasztástól az olimpiai felkészülésig a tradicionálisan eredményes, illetve a dinamikusan fejlődő olimpiai sportágakban. Az újonnan kialakított akadémiai rendszer lehetőséget teremt a fiatal sportolók számára, hogy magas szintű szakmai felügyelet, irányítás alatt és korszerű, biztonságos infrastrukturális környezetben készülhessenek mentálisan és fizikálisan egyaránt - hangoztatta. "Fontosnak tartom, hogy a sportban elért eredmények mellett segítsük fiatal sportolóinkat jövőjük megteremtésében, életpályájuk, későbbi karrierjük kialakításában. Ezt a célt szolgálja a Magyar Sportcsillagok ösztöndíj, amely havi anyagi támogatásként 120 és 240 ezer forint közötti összeggel segíti a sportolókat, hogy már aktív versenyzői éveik alatt felsőfokú végzettséget szerezhessenek. A 2016/2017-es tanévben közel 20 sportág sportolói, parasportolói nyerték el az ösztöndíjat minden eddiginél többen: az első félévben 135-en, a másodikban 97-en." - mondta. Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban kitért a szakemberek szerepére, munkájuk jelentőségére, amely területen szintén jelentős előrelépések történtek. "Bevezettük ugyanis az Utánpótlás Edző Programot, amely kifejezetten az utánpótlásedzők támogatásáról szól, akik a fiatal tehetségeket felkészítik és segítik. A program célkitűzése, hogy olyan életpályamodellt biztosítson számukra, amellyel ezek a szakemberek az utánpótlásedzői pályán és itthon tarthatók. Ezért 2018-ban 10 százalékkal nagyobb forrást biztosítunk rá" - tette hozzá. Értékelése szerint a sportágak jelentős része az utánpótlás-nevelés átfogó rendszerének köszönhetően a teljes korosztályos vertikumot gondozni tudja, így a kiválasztás még tervezettebbé, az utánpótlás-nevelés hatékonyabbá válik. "Az utánpótláskorú sportolók létszámának jelentős növekedése ezt támasztja alá, hiszen a kiemelt és felzárkóztatási sportágak esetében az emelkedés 35 százalékos, míg a látvány-csapatsportágaknál 72 százalék" - mondta. Jelezte, a birkózók esetében a versenyengedéllyel rendelkező utánpótláskorú sportolók száma három és félszeresére, 4024 főre nőtt, a tornászoknál 1282 fővel háromszoros az emelkedés, a vízilabdánál pedig 9480 főre bővült, azaz megduplázódott a létszám. "Örömmel mondhatom, hogy ez az emelkedő tendencia szinte minden sportágra igaz. Az átgondolt stratégia mentén kialakított, egymásra épülő utánpótlás-nevelési rendszer eredményei egyértelműen megmutatkoztak az elmúlt három hónapban és nemzetközi viszonylatban is elismerést arattak. A hazai utánpótlás valóban sikerpályán van, és a nyári eredmények után izgalmas ősz elé nézünk." - jelentette ki Szabó Tünde.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.