Közélet

Palkovics László: az iskolák működési feltételei biztosítottak

Palkovics László: az iskolák működési feltételei biztosítottak

2017. szeptember 2., szombat
Palkovics László: az iskolák működési feltételei biztosítottak

Az iskolák működési feltételei teljes mértékben biztosítottak - mondta az oktatási államtitkár az MTI-nek szombaton, kiemelve, hogy nő a pedagógusok anyagi megbecsülése.

Palkovics László

utalva az intézményfelújítási programokra, úgy fogalmazott: lesznek ugyan kényelmetlenségek, de ilyen nagyságrendű fejlesztés még nem történt. Hozzátette: részben uniós forrásból megvalósuló 81,5 milliárd forintos programról van szó, amelynek keretében nem csupán infrastrukturális fejlesztések szerepelnek, hanem tanulást segítő eszközök beszerzése is. Külön említette az energetikai beruházásokat, a költségvetési forrásból finanszírozott úgynevezett ttt-programot, amely tanuszoda, tanterem, tornaterem felújításokat céloz, valamint az uniós támogatásból, 45 milliárd forintból megvalósuló informatikai fejlesztéseket. A kormány 2013-ban kezdte meg - a közszférában dolgozók közül elsőként - a pedagógusok bérének emelését - mondta, kiemelve: az OECD adatai alapján akkor a diplomás átlagjövedelemhez képest a pedagógusok jövedelme jóval 80 százalék alatt volt, ma már ez a mutató a szeptemberi átlagos 3,5 százalékos emeléssel elérte a 82 százalékot. A kormány eddig is és a jövőben is azon dolgozik, hogy a tanárok jövedelemszintje ne gátolja az intézményrendszer jó működését - tette hozzá. A pedagógusok pótlékainak emeléséről szólva hangsúlyozta: a kormány által biztosított forrás lehetővé teszi, hogy honorálják azoknak a többletmunkáját, akik például osztályfőnöki feladatot, munkaközösség vezetői pozíciót vállalnak vagy különösen nehéz körülmények között dolgoznak. A béremelés mértékét szemléltetve Palkovics László példaként említette, hogy egy 19 éve a pályán dolgozó, egyetemi végzettségű pedagógus 2012-ben még 175 ezer forintot keresett, a mostani béremeléssel pedig már 350 ezer forint körüli összeget, de egyéb kiegészítő feladatok vállalásával, a pótlékrendszernek köszönhetően a bére akár ennél 60 ezer forinttal is több lehet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.