Közélet

Palkovics és Hiller az oktatási rendszerről vitatkozott

Palkovics és Hiller az oktatási rendszerről vitatkozott

2017. szeptember 19., kedd
Palkovics és Hiller az oktatási rendszerről vitatkozott

Az oktatási államtitkár szerint az intézményfenntartás átalakítása az iskolát érdekét szolgálja. Palkovics László erről a Hiller István korábbi szakminiszterrel, szocialista országgyűlési képviselővel folytatott keddi budapesti vitán beszélt. Hiller István ezzel szemben teljesen eltörölné a "Klik jelenlegi rendszerét". A fórumon szó volt a tankötelezettségről és a pedagógushiányról is.

Palkovics László

azt mondta, hogy az elmúlt időszak kormányzati intézkedései közül mindenképpen megőrzendő az iskolafenntartás rendszerének átalakítása, amely az esélyegyenlőség növelésének irányába halad. Kiemelte még az egyetemek működésében hozott változtatásokat, közte a kancellári rendszert és a szakképzés átalakítását. Utóbbihoz szavai szerint mindenképpen hozzá kellett nyúlni.

Hiller István

azt mondta, hogy "kidobná" a köznevelési, a felsőoktatási és a szakképzési törvényeket. Megtartaná ugyanakkor a pedagógusfizetések központosítását. Az oktatás területén messze túlmutatóan károsnak és hibásnak nevezte a CEU-törvényt, kiemelve: szeretné, ha nemzetközi viszonylatban annyit beszélnének a magyar felsőoktatásról, mint a jogszabályról, de nem ilyen előjellel. Teljesen eltörölné a Kliket, és gyalázatosnak tartja - mondta -, hogy a szakképzésben a közismereti tárgyakat lecsökkentették, ami így szerinte "inasképzés". A szakképzés átalakítását a felsőoktatásba bejutás kárára akarják elérni - jelentette ki. Palkovics László úgy látja, nem volna baj, ha négyévente nem változna az oktatáspolitika, és bizonyos elemek megmaradnának. Szerinte a Klik átalakítása az iskolák érdekét szolgálja, most már egyértelműen tudni lehet, ki miért felel. Hiller István szerint állami fenntartásnak főként a kistelepülési intézményeknél lehet létjogosultsága, ahogy azonban a kormány megvalósította, az a mértékét és arányát tekintve is káros. Felvetette, hogy tanügyigazgatási egységként is használják a járást a jövőben. Hozzátette: a jobb iskolák teljesítményét lehúzták, a gyengén teljesítők pedig nem lettek jobbak. Az oktatási államtitkár erre úgy reagált, hogy lényegesen több forrás jut az iskolákra, fejlesztésükre mint korábban. Felhívta a figyelmet arra is: azon gyerekeknél, akiknél a családi háttér rosszabb, a tanulmányi eredmények is gyengébbek. Ezt a tendenciát pedig az állami iskolafenntartás tudja megtörni - mondta. Hiller István a tankönyvpiac átalakítását, szétverését kifejezetten károsnak tartja, szerinte korábban egy működő és színvonalas piacról lehetett beszélni. A fiatalok elvándorlásáról szólva azt mondta: az értelmiségi emigráció az egész országra bénítóan hat. Palkovics László kiemelte: Magyarországról az adott korosztály 2,5 százaléka tanul külföldön. Ez megegyezik a német és a finn adatokkal - rögzítette, hozzátéve: a számok 15 éve nagyjából azonosak. A tankötelezettségről szóló felvetésre azt mondta: erről megoszlanak a vélemények, Ausztriában például 15 év, ott jól működik, máshol pedig magasabb a korhatár. Azt elemzik, hogy emiatt nőtt-e az iskolaelhagyás vagy sem, és értékelik azt is, kell-e esetleg változtatni a mostani 16 éven. Hiller István azt tette szóvá, hogy az erre vonatkozó döntés előtt semmilyen felmérés nem volt, politikai döntés született. Nincs olyan ország, ahol lefelé módosították volna a meglévő korhatárt - jegyezte meg a szocialista politikus. Adatai szerint 43 ezer fiatal esett ki emiatt az iskolarendszerből, és ígéretet tett, ha kormányra kerülnek, akkor ismét 18 év lesz a tankötelezettségi korhatár. Azt ugyanakkor a korábbi oktatási miniszter is elismerte, hogy bár többféle módon próbáltak kormányzásuk alatt elérni a szegregáció csökkentését, átütő sikert nem értek el. A pedagógushiányra vonatkozó felvetésre Palkovics László azt mondta: a szükséges helyek betöltése érdekében évekkel korábban kell hallgatókat felvenni. Kiemelte, hogy 2013-ban a tanárok bére a diplomás bérek alig 51 százaléka volt, ez most őszre 80 százalék felett lesz. Hiller István szerint a kormány nem tartotta be az ígéretét, mivel eredetileg a pedagógusbéreket a minimálbérhez kötötték, majd ezt kivették a törvényből. Megjegyezte: ma is sokan tanítanának nyugdíjasként tovább. Palkovics László azt mondta, megnézik, milyen lehetőség van arra, hogy a mostani tíz óra, amennyit nyugdíj mellett tanítani lehet, emelkedhessen. Felvetette a tanárok terhelésének csökkentésére a munkájukat segítők számának növelését is. Szó volt az érdekegyeztetés rendszeréről is. Hiller István szóvá tette, hogy a kormány 2010-ben annak minden formáját felrúgta, a Közoktatás-politikai Tanács jogait megszüntették. Nem csak akkor kell egyeztetni, amikor gond van - mondta. Az oktatási államtitkár úgy reagált: 2014 óta működik a felsőoktatási kerekasztal, nem volt olyan ügy, amiről nem tárgyaltak volna, és életre hívták a köznevelési kerekasztalt is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.