Közélet

Palkovics: ebben a tanévben mindenki a feladatára koncentrálhat

Palkovics: ebben a tanévben mindenki a feladatára koncentrálhat

2017. szeptember 1., péntek
Palkovics: ebben a tanévben mindenki a feladatára koncentrálhat

A most induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata: a diákok arra, hogy tanuljanak, a tanárok arra, hogy tanítsanak, az iskolafenntartók pedig a feltételek biztosítására - közölte az oktatási államtitkár péntek kora reggeli budapesti sajtótájékoztatóján.

Palkovics László

kiemelte: a kormány igyekezett a családok terheit csökkenteni tanévkezdés előtt, és ennek érdekében kiterjesztette a tankönyvek ingyenességét kilencedik osztályig. Felidézte, hogy korábban a kormány terveiben az első nyolc évfolyam szerepelt. Az oktatási államtitkár közölte: a tankönyvek ingyenességére 13 milliárdot fordítanak, ez több mint egymillió diákot, a tanulók 87 százalékát érinti. Hozzátette: az ingyenes étkeztetésben a gyerekek mintegy fele, az óvodások, bölcsődések kilencven százaléka részesül. Palkovics László szólt arról is, hogy folytatódik a pedagógusok béremelése, a mostani utolsó szakasz 3,4 százalékos növekményt jelent szeptembertől, és ezzel az elemmel 350 milliárddal többet fordítanak erre a célra. 2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőttek a bérek - jegyezte meg. Jelezte: a teljes oktatási rendszerre 2010-hez képest több mint 500 milliárddal fordítanak többet, az iskolák támogatása is nagymértékben nőtt. Értékelése szerint olyan iskolafelújítási program indult, amely unikális, azt részben uniós, részben költségvetési forrásból finanszírozzák. Hozzátette: összesen EFOP-forrásból 123 milliárdot költenek az iskolák infrastrukturális fejlesztésére, eszközfejlesztésre. Kitért arra is, hogy a héten bejelentett közel 81,5 milliárdos pályázati forrásból több mint 500 iskola újul meg, illetve bővül. Emellett 45 milliárd jut a központi régión kívüli iskolák digitális fejlesztésére, fejlődik az iskolák mobileszköz állománya - sorolta az oktatási államtitkár, aki kitért arra is: 50 ezer pedagógus vehet részt az új tartalmak, eszközök használatát célzó továbbképzésen. Palkovics László kiemelte: pénteken ünneplik a felsőoktatás napját, az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulóját, és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Pécsett lesz a felsőoktatási tanévnyitó. Jelezte: a felsőoktatás területén is számos fejlesztés várható, az egyetemek, főiskolák számláin jelenleg 280 milliárd forintos forrás található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.