Közélet

Nem összeegyezhetetlen a menekültek védelme és a biztonság

Nem összeegyezhetetlen a menekültek védelme és a biztonság

2017. szeptember 12., kedd
Nem összeegyezhetetlen a menekültek védelme és a biztonság

Nem összeegyezhetetlen egymással a menekültek védelme és a biztonság garantálása - mondta Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

A főbiztos a magyar-szerb határövezetben tett útjáról, továbbá

Szijjártó Péter

külgazdasági és külügyminiszterrel, valamint

Pintér Sándor

belügyminiszterrel folytatott megbeszéléséről beszámolva kiemelte: minden országnak nemcsak joga, hanem kötelessége is megvédeni a határait és biztosítani az állampolgárai biztonságát, de ezek a kötelezettségek nem állnak ellentétben azzal az erkölcsi kötelességgel, hogy segítséget nyújtsanak a menekülteknek. Azt mondta: a kormányzati képviselőkkel folytatott tárgyalásain sürgette, hogy segítsék a menedékkérők hozzáférését a menekültügyi eljáráshoz, és kifogásolta, hogy a tranzitzónában tartózkodók nem távozhatnak az eljárás végéig, továbbá csak kevesen kapják meg a menedékstátuszt. Kifejtette: túl kevés ember jut be naponta Magyarországra, hogy benyújthassa a menedékkérelmet. Nem jó, hogy a tranzitzónát nem lehet elhagyni, holott menedéket keresni nem bűncselekmény. Ezt különösen a kísérő nélkül érkező fiatalkorú menekültek esetében kell szem előtt tartani - fűzte hozzá.

Filippo Grandi

úgy látja, mindez azt mutatja, hogy Magyarország korlátozni szándékozik azoknak a számát, akik ide jönnének védelemért. Érthető, hogy Magyarország nehéz helyzetben van, hiszen egyfajta tranzitország a Nyugat-Balkán és Nyugat-Európa között, de az ország által hozott intézkedések az elutasítás üzenetét jelenítik meg - vélekedett. A betelepítési kvótákról kijelentette: egyes uniós tagállamok jogosan kérik a terhek megosztását, és sajnálatos, hogy Magyarország nem vesz részt ebben. A főbiztos kitért arra: nehéz időben érkezett Magyarországra, hiszen a menekültek száma nőtt az elmúlt időben, és azokban az országokban, ahonnan menekülnek, erősödnek a konfliktusok, és fokozódik az erőszak. Olyan időszak ez, amikor a nemzetközi szolidaritásra és együttműködésre nagyobb szükség van - tette hozzá. Kérdésre Filippo Grandi közölte: kezdeményezték a tanácskozást Orbán Viktorral, de a találkozó a miniszterelnök elfoglaltsága miatt nem jött létre. Ugyancsak kérdésre azt is elmondta, hogy szervezete, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) nem a menekültek kontrollálatlan vándorlását támogatja, hanem a mozgásuk koordinálását. Azt is mondta, hogy ugyan a hatóságok szerint a menekültek gyakran idő előtt úgyis elhagyják Magyarországot, de meglátása szerint ha egy ország valóban ösztönözni akarja a menekülteket, hogy maradjanak a területén, akkor a beilleszkedést segítő programokra van szükség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.