Közélet

Nem ismerik Szerbiát a magyar vállalkozók

Nem ismerik Szerbiát a magyar vállalkozók

2017. szeptember 1., péntek
Nem ismerik Szerbiát a magyar vállalkozók

A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara és a Vajdasági Gazdasági Kamara - Szeged város önkormányzatával, valamint az Enterprise Europe Network szegedi és újvidéki irodáinak közreműködésével magyar-szerb üzleti találkozót szervezett Szegeden.

Az ülésen felszólalt

Nemesi Pál

, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke,

Solymos László

, Szeged alpolgármestere, illetve

Rade Drobac

, Szerbia budapesti nagykövete. A rendezvény megnyitóján elhangzott, hogy mennyire fontosnak tartja mindkét ország a gazdasági együttműködések erősítését és fejlesztését. Nemesi Pál kiemelte, a szakmai munka kezd beérni, amiben a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiemelt szerepet játszott. Nyár elején már Szabadkán és Újvidéken is szerveztek hasonló találkozókat, a cégek a különböző összejöveteleken azóta is részt vesznek, a legfőbb céljuk a kis- és középvállalkozások segítése.

Solymos László

, Szeged alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a városnak nagyon fontos Szerbia és Magyarország kapcsolata, olyannyira, hogy a szerb turisták töltik el a legtöbb vendégéjszakát Szegeden. Korábban a város önkormányzata szintén képviseltette magát a belgrádi, újvidéki és szabadkai kiállításokon.

Rade Drobac

, Szerbia budapesti nagykövete kiemelte, hogy a gazdasági kapcsolatok fejlődnek a két ország között, viszont hozzáfűzte azt is, hogy sajnos Magyarországon keveset tudnak a szomszédos országról, amin szeretnének változtatni. Szeptember 15-16-án a budapesti Szerb Nagykövetségen turisztikai, gazdasági találkozót rendeznek, valamint később szintén a magyar fővárosban megszervezik a „Vajdasági Napot”. „A mai rendezvénynek az a célja, hogy a vajdasági vállalkozók bemutassák a turisztikai potenciált a magyar félnek, illetve az, hogy a határ két oldaláról a turisztikai szervezetek le tudjanak egymással ülni, és konkrét együttműködéseket fogalmazzanak meg. A Magyarország és Szerbia közötti együttműködési lehetőség kiemelkedő, viszont egyértelmű az is, hogy nincs kellőképpen kihasználva, hiszen azt tapasztaljuk, hogy az együttműködés legnagyobb részben Magyarország és Vajdaság között zajlik, ám sajnálatos módon Szerbia többi területét kevésbé ismerik a magyar vállalkozók. Éppen ezért is fontosak az ilyen rendezvények, amelynek segítségével nemcsak a Vajdaság és Magyarország közti együttműködést lehet erősíteni, hanem fel tudjuk esetleg hívni a figyelmet arra a potenciálra, ami Szerbia többi területén is jelen van, ami igen erős együttműködési lehetőséget képvisel. Az a legfontosabb, hogy a mai nap folyamán a két ország turisztikai szereplői találkoznak egymással, beszélgetnek, és ez az együttműködésnek a kezdő lépés” - fejtette ki véleményét hírportálunknak Rade Drobac, Szerbia budapesti nagykövete. „Úgy gondolom, hogy Szerbia és Magyarország között jó kapcsolat van. Elsősorban a gazdasági kapcsolatokra szeretnék utalni, de természetesen nagyon fontos a politikai viszony és annak minősége is, hiszen ennek eredményeként beszélhetünk gazdasági együttműködésekről. A kamarának az egyik fő célkitűzése a határon átnyúló és a térségen átívelő gazdasági kapcsolatok élénkítése, illetve fejlesztése. Mi ezt összességében úgy ítéljük meg, hogy kiemelt, fontos és fejlesztendő terület. A magyar kis- és középvállalkozásoknak sok erénye, előnye és erőssége van, de természetesen vannak nehézségek és gyöngeségek is. Az egyik ilyen adott esetben a nyelvi probléma, a kommunikáció, valamint a marketing területe. Úgy gondoljuk, hogy a határon átnyúló programok, illetve a határ menti térségek vonatkozásában mind a történelmi hagyomány, mind a kulturális hagyományok, mind pedig a nyelvi problémák nem olyan mértékűek, amikhez külső segítségre lenne szükség. Gyakorlatilag akár a Vajdaságban, akár a magyar területen működő vállalkozások közvetlenül tudnak kommunikálni, viszont ahhoz, hogy ez a kapcsolat létrejöjjön, közvetítő szerepre van szükség. Egy ilyen közvetítő szerepet tölt be a kamara, és a mai rendezvény is egy ilyen alkalom” - összegezte hírportálunknak Nemesi Pál, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.