Közélet

Momentum Szegeden: Nem egy, hanem ötven évre jöttünk létre

Momentum Szegeden: Nem egy, hanem ötven évre jöttünk létre

2017. szeptember 29., péntek
Momentum Szegeden: Nem egy, hanem ötven évre jöttünk létre

A Momentum Mozgalom elnöke Szegeden az IH Rendezvényközpontban tartott előadást. A gyér érdeklődés mellett megtartott fórumon elhangzott, hogy jelenleg ezernégyszáz fős tagsággal rendelkeznek, és országszerte több mint száz alapszervezetük van, választási programjuk azonban nincs még.

Fekete-Győr András

, a Momentum Mozgalom elnöke és

Mihálik Edvin

, a párt szegedi szervezetének vezetője szerint Magyarországon az egyik legnagyobb gond a politikai apátia kérdése. A Momentum elnöke azt tapasztalta, hogy az emberek többsége a politikával már nem igazán szeretne foglalkozni. Az ő számára a 2014. január 15-én létrejött ellenzéki összefogás jelentette a „politikai öntudatra” való ébredést. Akkoriban Párizsban töltötte a szakmai gyakorlatát, és 25 évesen érte az a felismerés, hogy az „ellenzéki összeborulás” a régi arcokkal egyszerűen nem működik. Saját bevallása szerint 2010-ben még a Fideszre szavazott, de utána hamar kiábrándult az egész magyar politikából, amit később a részéről három éven át tartó apolitikus magatartás követett. Egy konzervatív, polgári, de szabadelvű értékeket is valló családba született, ahol a baloldal és

Gyurcsány Ferenc

személye szitokszónak számított. Ez a fajta szembenállás viszont neki nem tetszett, amit az egyetemi évei csak megerősítettek benne. Azt is megtudhattuk, hogy *-*a Momentum megalapításakor volt köztük szegedi szociáldemokrata, valamint konzervatív értékrendet való tag, de budapesti liberális és még pécsi jobbikos is. Fekete-Győr András úgy gondolja, hogy politizálni jó dolog, ezért szeretné a „21. századba vezetni” Magyarországot, és ötven évre előre tervezni. Pártja értékei között említette a szolidáris nemzet, a cselekvés körei és a pozitív nemzetkép hármas alappillérét. Elmondta, hogy *-*„a Momentum nem globalizációellenes”. A NOlimpia néven ismerté vált budapesti olimpiaellenes kampányukat hatalmas sikerként élte meg. Október 15-re ígérte a konkrét választási programjuk ismertetését, melyen jelenleg száz szakember dolgozik, és e személyek közül 24 fő arccal és névvel együtt is vállalni fogja az abban foglaltakat. Ezután kitért pártja osztrák, cseh, szlovák, lengyel és román partnereinek rövid ismertetésére. Szerinte „a magyar-lengyel duó a változások kerékkötője, illetve a reformok fékezője”. A gazdaságpolitikájuk kapcsán elárulta, hogy ők a progresszív adózás hívei, majd a „nemzeti tőkésosztály” exportképtelenségét ostorozta. Azt ígérte, hogy lesz 106 egyéni választókerületi jelöltjük, akik jelenleg is versenyeznek egymással a helyekért. *-*A Momentum Nemzetpolitikai programját, illetve a roma stratégiáját

Ravasz Ábel

, a felvidéki Híd-Most párt alelnöke fogja segíteni. A legfőbb kommunikációt a Facebookon kívánják kifejteni, ahol ötmillió magyarországi ember van jelen. Jelenleg ezen egy 25 fős informatikus csapat dolgozik. Fekete-Győr András az

Origó szerkesztősége ellen elkövetett magánakciójára

a mai napig büszke, mert szerinte erre szükség volt. Arra nem tért ki, hogy semmilyen engedéllyel nem rendelkezett arra, hogy magánterületen forgasson és inzultálja a portál munkatársait. A legrosszabb forgatókönyv számára az öt képviselői mandátum megszerzése, és minimum egy RTL Klub szintű kereskedelmi csatornában vágyik a médiafigyelemre. Ezek a kijelentések sok önbizalomról tesznek tanúbizonyságot, hiszen a közelmúltban több vezető is otthagyta a pártot, legutóbb

Szauer Tamás

. Előtte

Pottyondy Edina

lépett vissza a momentumos elnöki tagságtól, de lemondott a Momentum olimpiaellenes kampányának egykori koordinátora,

Kádár Barnabás

is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.