Egyetem

Mindenki számára szélesre tárja kapuit a BTK

Mindenki számára szélesre tárja kapuit a BTK

2017. szeptember 4., hétfő
Mindenki számára szélesre tárja kapuit a BTK

Megnyitja kapuit a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a tanulni vágyó szegedi polgárok előtt. A Bölcsész Szabadegyetemre kortól és iskolai végzettségtől függetlenül bárki jelentkezhet. Az újonnan induló Bálint Sándor program erőteljes változást hozhat a Kar életébe.

A koncepció egyik legfontosabb része, hogy szorosabbá váljon a kapcsolat a Bölcsészettudományi Kar és a befogadó városa között. Ennek érdekében indul útjára a Bálint Sándor Program, melynek célja a kar kapuinak megnyitása azok a szegediek és a város vonzáskörzetében élők előtt, akiket érdekelnek a humán- és társadalomtudományok, valamint kíváncsiak az ott született kiemelkedő tudományos munkák eredményeire is.

Sándor Klára

, az SZTE BTK általános dékánhelyettese az eseménysorozat beharangozó sajtótájékoztatóján elmondta: azért választották

Bálint Sándort

, a kar korábbi diákját és tanárát, „a legszögedibb szögedit” a program névadójának mert az ő emberi, tudósi és városi polgári szellemiségének jegyében szeretnék bevezetni azokat a projekteket, amelyek elválaszthatatlanná teszik a nemzetközi szinten is elismert eredményeket felmutató tudósok és kutatók munkáját és a nekik otthont adó város kapcsolatát. Hozzátette: fontosnak tartja, hogy a nagy hírű tudós még a legmagasabb tudományos szintű munkáját is úgy írta meg, hogy az mindenki számára érthető és élvezhető legyen. Ezzel is népszerűsítve a tudományok területét. Ennek szellemében szeretné a jelenlegi vezetőség is megismerhetővé és mindenki számára elérhetővé tenni az ott született munkákat. A program elsőként induló eleme a tavaly már kipróbált, és a visszajelzések szerint nagy tetszéssel fogadott Bölcsész Szabadegyetem. „Az új szemesztert azzal a céllal indítottuk el, hogy életkortól és előképzettségtől függetlenül bárkinek lehetősége legyen egy adott szakterületről tudást szerezni. Az órákra való bejárás nem jár állandó látogatási kötelezettséggel, azonban ha valaki egy bizonyos számú előadást végighallgat a szemeszter végén elismerő tanúsítványt kap”– fogalmazott

Gyenge Zoltán

, az SZTE BTK dékánja. A leendő szabadegyetem-hallgatók többek közt az irodalom, a filozófia, a művészettörténet, a vallástudomány és a néprajz területéről vehetnek fel kurzusokat. Újdonságként idegen nyelvű előadások is szerepelnek a kínálatban, így a résztvevők akár a nyelvi tudásukat is fejleszthetik. Ezen felül a kultúrára vágyóknak október 4-én alkalmuk lesz találkozni hazánk könyvkiadóinak színe-javával. Az idén először, de hagyományteremtő szándékkal rendezett eseményen a Magyar Könyvkiadók Napján minden magas színvonalú irodalom iránt elkötelezett magyar kiadó bemutatkozik a kar keretein belül. A látogatók pódiumbeszélgetéseken és író-olvasó találkozókon vehetnek részt. A következő évben ismét két új elemmel egészül ki a Bálint Sándor Program: februárban indul útjára az oktatók legérdekesebb tudományos eredményeit népszerűsítő AudMax Esték. A tanév végén összegzésként pedig a tudományos és kulturális eredményeket összefoglaló Bölcsészfesztivál zárja majd az eseményeket. A hamarosan induló Bölcsész Szabadegyetem kurzusaira szeptember 15–ig jelentkezhetnek a tanulni vágyók. A részletes leírás

ITT

található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.