Írjon nekünk

Közélet

Machetés vitában tett igazságot a Szegedi Ítélőbtábla

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt F. Pál és társa ellen indított büntetőügyben a Szolnoki Törvényszék I fokon kimondott ítéletét. Így az I. rendű vádlott jogerős ítélete 3 év börtön és 3 év közügyektől eltiltás, a II. rendű vádlotté 2 év 8 hónap börtön és 3 év közügyektől eltiltásra lett.

Az ítélet indoklásában elhangzott: az I. fokon eljáró bíróság az elkövetett cselekmény súlyához mérten arányos büntetést szabott ki, így annak lényeges enyhítését a táblabírság nem látta indokoltnak. A jogerős ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

A bűncselekményről

Az I. rendű vádlott F. Pál és a sértett Zs. L. 2014-ben Szolnokon egy lépcsőházban laktak. A két férfi korábban jó viszonyban volt egymással, erre tekintettel a sértett 2014 májusáig 55 ezer forintot adott kölcsön az I. rendű vádlottnak. Májusban az I. rendű vádlott újabb 100 ezer forintot kért azért, hogy autót vehessen, azt ígérve, hogy a kocsit később eladja, és a kapott pénzből a kölcsönt visszafizeti. Azonban ez – a sértett többszöri kérése ellenére – nem történt meg.

2014. augusztus 1-jén emiatt a férfiak a ház előtt összevitatkoztak, és az I. rendű vádlott közölte: a pénzt nem nem fizeti vissza, mert nem sikerült az autós üzlet. Este az I. rendű vádlott telefonált barátjának, a II. rendű vádlottnak, hogy segítsen neki, vigyen neki pénzt. Amikor a férfi megérkezett, az I. rendű vádlott elpanaszolta, hogy a sértett követeli tőle a tartozást, sérelmezte, hogy ezt nagy nyilvánosság előtt mondta, ezért beszélni kellene vele, hogy hagyja abba ezt a viselkedést.

A II. rendű vádlott később egy büfében elmondta az I. rendű vádlott üzenetét, ekkor tettlegességre nem került sor. Ám amikor a sértett hazatért a büféből, ismét vita támadt, amikor az ittas sértett egyszer arcon ütötte az I. rendű vádlottat.

Ezután a lépcsőházban, az I. rendű vádlott egy baseball ütővel, a II. rendű egy machetével támadt a sértettre, aminek következtében az 8 napon túl, ténylegesen 4-5 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett el. De ha a férfi a kezével nem tudja elhárítani a rá zúduló ütéseket, akár életveszéllyel járó sérüléseket is kialakulhattak volna.

A sértetthez élettársa hívott mentősöket, míg a II. rendű vádlott a helyszínt elhagyta, és a cselekményhez használt eszközöket elrejtette.

Az I. fokú ítéletről

Társtettesként elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Szolnoki Törvényszék 2017. február 3-án F. Pál (1965) I. rendű és F. István II. rendű vádlottakat. Ezért a törvényszék az I. rendű vádlottat 3 év börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra, a II. rendű vádlottat 2 év 8 hónap börtönre és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak a büntetés enyhítése, védőik elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtottak be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Meghalt Fábián Juli

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

37 éves volt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több százezer fát ültetnek a Kiskunságban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Már zajlanak az erdősítési munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A lombhullást követően a kora tavaszi időszakig 70 hektáron, csaknem 350 ezer darab, őshonos fajokból álló facsemetét ültet a Tisza-völgyében és a Homokhátságon a nemzetipark-igazgatóság. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Télikabátból sosem elég!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Ruhával és meleg étellel kedveskedtek a hajléktalanoknak és a rászorulóknak az ünnepek alkalmából Szegeden. HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Aktuál