Sport

Labdarúgás: behúzta a megyei rangadót is a SZEOL + FOTÓK

Labdarúgás: behúzta a megyei rangadót is a SZEOL + FOTÓK

2017. szeptember 10., vasárnap
Labdarúgás: behúzta a megyei rangadót is a SZEOL + FOTÓK

Ötödjére sem vesztett pontot a SZEOL, amely megnyerte a HFC elleni megyei rangadót: a Vásárhely így továbbra is nyeretlen.

Megyei rangadóval folytatódott az NB III Közép csoportja, a forduló előtt pontot sem vesztett SZEOL a még győzelem nélkül álló Hódmezővásárhelyt fogadta a SZVSE-stadionban. A szegediek kezdőhe egy helyen változott, az eltiltott

Gajág Gergő

helyett

Szabó Attila

kapott először lehetőséget kezdőként, míg

Major László

ugyanazt a kezdő tizenegyet küldte a pályára, mint legutóbb a Dabas ellen. Az első félidő főképp a párharcokról, már a hatodik percben előkerült a sárga

Leél-Őssy Ádám

zsebéből. Alig alakult ki folyamatos játék, nagyon sok szabálytalanság jellemezte a meccset, viszont az ezek után járó pontrúgások sem hordoztak veszélyt magukban. A játékrész második fele inkább a HFC-é volt,

Kormányos Kolos

, majd

Pataki Zsolt

is tesztelte

Prokop Rostislavot

, utóbbi közele fejese az első 45 perc legkomolyabb lehetősége volt - míg a SZEOL egy szöglet utáni Szabó Attila-fejessel került a kapu elé. A kevés eseményt hozó első 45 perc után aztán nem kellett sokáig várni a gólra:

Mihály Dávid

tartott meg egy labdát remekül a tizenhatos előterében, majd szépen kilőtte a bal alsót, ezzel vezetéshez juttatta csapatát. Negyed óra múlva jött a második,

Beretka Péter

léphetett ki középen egy indítással, aki okosan eltekerte a labdát

Bordás Dániel

mellett, így megduplázta a SZEOL-előnyét. A HFC ugyan ment előre, de

Szilágyi Norbert

fejesén kívül igazán nagy lehetőséget nem tudott kidolgozni, az idő teltével pedig egyre inkább egyértelmű lett, hogy ma is három pontot szerez a SZEOL, a végén még

Grünvald Attila

centerezése után megszülethetett volna a harmadik szegedi gól is, de második félidőben mutatott játéka után így is megérdemelten nyert Siha Zsolt együttese. Ezzel a SZEOL ötből az ötödik mérkőzését nyerte meg, és továbbra is az egyetlen csapat az NB III mindhárom csoportját figyelembe véve, amely hibátlan mérleggel rendelkezik - ebből következik, hogy listavezető is a kék-fekete gárda, Rácz Lászlóék pedig Szentlőrincen folytathatják pazar sorozatukat jövő szombaton. A HFC-nek ma sem sikerült a győzelem, a vásárhelyiek sereghajtóként várhatják a következő játéknapot - igaz, a nyolcadik Pécs is csak egy győzelemre van a Hódmezővásárhelytől - Kökény Tamásék a jövő vasárnap a Budapest Honvéd II. csapata vár hazai környezetben.

Szeged, SZVSE-stadion, 600 néző.
2017. szeptember 10., 16.30
SZEOL SC
Hódmezővásárhelyi FC
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Leél-Őssy Ádám * Asszisztens: Kovács II. Gábor, Sebestyén László
2
-
0

Labdarúgó NB III Közép csoport 5. forduló:

SZEOL SC - Hódmezővásárhelyi FC 2-0 (0-0)

Szeged, SZVSE-stadion, 600 néző. Vezette: Leél-Őssy Ádám (Kovács II. Gábor, Sebestyén László).

SZEOL:

Prokop - Rácz, Forró, Grünvald, Szabó A., Mihály (Rabatin, 86'), Lévai, Ondrejó, Maksimovic (Papp, 88'), Kéri, Beretka (Péter, 66'). Edző: Siha Zsolt.

HFC:

Bordás - Kormányos (Szabó M., 85'), Huszár, Pataki, Mezei, Prasler, Szilágyi, Kökény (Szabó D., 71'), Ablonczy, Végh (Laczkó, 80'), Faggyas. Edző: Major László.

Gól:

Mihály (48'), Beretka (62').

Sárga lap:

Beretka (29'), Rácz (64') ill. Mezei (6'), Pataki (39'), Szilágyi (83'). Siha Zsolt:

"Az első félidő nagyon kiegyenlített volt, talán inkább a HFC játszott jobban. Tudtuk, hogy ilyen meccs lesz, nehéz ellenük játszani. A második félidőt jól kezdtük, ott kiütközött a két csapat közötti különbség, ami úgy gondolom, reális is lett a végére. Hét közepétől biztos voltam a győzelemben, amikor meghallottam, hogy ellenfelünk játszott egy edzőmérkőzést a SZVSE-vel, ez nem a Vásárhelyre nézve kritika. Nagyon sportszerűtlennek gondolom ezt a lépést, aki másnak vermet ás, maga esik bele."

Major László:

"Az első félidőben elfogadhatóan elfogadhatóan futballoztunk, a másodikban két egyéni hibát vétettünk, aminek köszönhetően nyert a Szeged. Gratulálok nekik, nyerjék meg a bajnokságot, jövő héten pedig muszáj lesz nyernünk."

Online közvetítésünk

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.