Sport

Labdarúgás: a hajrában bukta el a pontokat a Makó

Labdarúgás: a hajrában bukta el a pontokat a Makó

2017. szeptember 9., szombat
Labdarúgás: a hajrában bukta el a pontokat a Makó

Hazai pályán szenvedett vereséget a Makói FC az NB III Közép csoportjának ötödik fordulójában. Méhes Tibor együttese az Iváncsától kapott ki 3-2-re.

Jól kezdődött a találkozó hazai szempontból, lendületesen indította a meccset a makói gárda és

Babolek Zoltán

révén már a hetedik percben megszerezte a vezetést. Néhány perccel később már két gól volt a hazaiak előnye,

István László

vette be a 11. minutumban az iváncsai kaput. Hiába a jó kezdés, a vendégek még az első félidőben egalizáltak, előbb

Majláth Henrik

vette be

Garamvölgyi

kapuját, majd egy szerencsétlen mozdulatot követően

Tóth Imre

talált be saját kapujába, így negyvenöt perc játék után 2-2-t mutatott az eredményjelző. A második félidőben sokáig nem esett gól, már-már úgy tűnt, hogy megosztoznak a csapatok a pontokon, amikor

Balogh László

csapott le a 92. percben és mindhárom pontot megszerezte az Iváncsának. Nem vár könnyű feladat a következő fordulóban sem a Makóra,

Méhes Tibor

együttese a Kozármisleny otthonában lép pályára jövő szombaton.

NB III. Közép csoport 5. forduló

Makói FC - Iváncsa KSE 2-3 (2-2)

Makó, Makó Város Sportcentrum. Vezette: Takács Tamás (Zahorecz Roland, Belicza Bence Péter).

Makó:

Garamvölgyi - Lipták, Tóth I., Varga (Tóth T., 59’), Sirokmán, Rakonczai, Széll, István L. (Szil – a szünetben), Bánóczki (Takács J., 82’), Gémes, Babolek.

Vezetőedző:

Méhes Tibor.

Iváncsa:

Dániel Cs. - Balogh L., Kertai, Majláth, Aradi, Folmer (Berényi, 68’), Imrik, Fekecs, Szauter, Pribék, Bartha T. (Cseszneki, 53’).

Vezetőedző:

Domján Attila.

Gól:

Babolek (7’), István (11’) ill. Majláth (36’), Tóth I. (öngól – 39’), Balogh L. (92’).

Sárga lap:

Varga (37’), Széll (75’) ill. Kertai (10’), Majláth (73’) Méhes Tibor:

„Sokadszorra vertük meg saját magunkat. A tizenegyedik percben vezettünk 2-0-ra, ragyogóan futballoztunk a huszadik percig, onnantól kezdve viszont mintha elfelejtettünk volna mindent. Teljesen leengedtünk, nem akartunk futni, nem akartunk ütközni, őszintén megmondom, hogy nem tudom mi történt a csapattal. Ezzel együtt a döntetlent tudtuk tartani majdnem végig, majd egy durva egyéni hiba után elbuktuk a találkozót a hosszabbításban. Nehéz egy ilyen találkozó után bármit is mondani.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.