Közélet

Kormány: 2019-ig átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer

Kormány: 2019-ig átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer

2017. szeptember 27., szerda
Kormány: 2019-ig átalakul a hulladékgazdálkodási rendszer

A tervek szerint 2019-ig, mintegy 100 milliárd forint felhasználásával, egységes, európai színvonalú hulladékgazdálkodási rendszer jön létre Magyarországon - közölte az MTI-vel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Szabó Zsolt

a City Hungary tanácsadó társaság által rendezett városfejlesztési tanácskozás alkalmából hangsúlyozta: a 2016-ban indult fejlesztés keretében 22 kiemelt hulladékgazdálkodást végző közszolgáltatót hoznak létre, ami biztosítja az egységes szakmai színvonalat. Ez a többi között azért is fontos, mert az Európai Unió 2020-ra a szelektíven gyűjtött hulladék 50 százalékos újrahasznosítását írja elő, ez az arány az azt követő években 65, majd 75 százalékra nő - tette hozzá a politikus. Hangsúlyozta, hogy a visszagyűjtés és újrahasznosítás arányszámának növelése mellett az Európai Unió 10 százalékra kívánja csökkenteni a lerakóba kerülő hulladék arányát, vagyis az egységes rendszerben biztosítani kell a szelektíven gyűjtött hulladék újrahasznosítását. Egyrészt a gazdaságban, iparban felhasználható anyagok újrahasznosításával, másrészt energetikai célú felhasználásával, vagyis fűtőművekben történő eltüzelésével. A fejlesztés keretében szállítójárművek beszerzésére kerül sor, illetve a lomtalanítás és zöldhulladék gyűjtés egységesítésére, továbbá 2019 elejére automata válogatóművek kezdik meg a működésüket. A többi között előírás lesz, hogy 50 kilométeren túlra nem szállíthat hulladékot "kukásautó", illetve a begyűjtés helyétől 100 kilométeren belül meg kell oldani az újrahasznosítást - fűzte hozzá. Mindezel leveszik a terhet azokról az önkormányzatokról is, amelyek nem tudták finanszírozni a hulladékkezelést - mondta az államtitkár. Arról is szólt, hogy tervezik egy rekonstrukciós alap létrehozását a víziközmű-szolgáltatások terén az önkormányzatok, a szolgáltatók és az állam bevonásával. Ehhez, az Európai Unió egy 300 milliárd forintos támogatása áll a rendelkezésükre, amelyet kiegészítve évente 20-30 milliárd forint felhasználásával újíthatják meg a hálózatokat - mondta Szabó Zsolt.

Schmidt Jenő

, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a tanácskozáson az MTI-nek elmondta: a lecsökkentett árak és a bevezetett plusz adóterhek miatt sokszor gondot jelent a közszolgáltatások költséghatékony működtetése, a vízközmű rendszerek és a hulladékgazdálkodás területén. Bíztató, hogy az állam a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. létrehozásával egységesen kezeli a "hulladékvonalat", ám a zavartalan működést hátráltatják az egymástól eltérő önkormányzati rendeletek. A jövőben ezek összehangolása a feladat - tette hozzá. Az elnök hangsúlyozta, nem tudják elfogadni hogy az önkormányzati hatáskörből állami feladattá tették a kéményseprési szolgáltatást, illetve megszüntették a magánházak kötelező éves kéményellenőrzését. Utóbbi ugyanis balesetveszélyes. Arról is szólt, azok a távhőszolgáltatók tudnak gazdaságosan működni a jövőben, amelyek minél több lakóegységgel szerződnek, illetve minél több hulladékot tudnak energetikai célból hasznosítani, vagyis minél több hulladékot égetnek el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.