Sport

Kajak-kenu: sporttörténelem az ob-n

Kajak-kenu: sporttörténelem az ob-n

2017. szeptember 3., vasárnap
Kajak-kenu: sporttörténelem az ob-n

Soha, még egyetlen versenyzőnek sem sikerült egy hétvége alatt annyi magyar bajnoki címet begyűjtenie, mint Takács Tamarának az idei magyar bajnokságon. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványa vasárnap K-1 200 méteren még rajthoz sem állt, de a páros és a négyes sprintszám mellett győzni tudott 5000 egyesben is, így összesen kilenc aranyéremmel zárt - közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség.

Természetesen nemcsak

Takács Tamaráról

szólt a vasárnapi versenynap, hanem többek közt

Birkás Balázsról

is. A Démász Szeged friss felnőtt világbajnoka nyert kétszáz egyesben, versenyen kívül kétszáz párosban és kétszáz négyesben is, valamint egy számára teljesen idegen távon, K-1 5000 méteren is rajthoz állt,

Janza Richárd

emléke előtt adózva. Érdekesség, hogy Birkás párosban ezúttal nem világbajnok társával,

Balaska Márkkal

volt a leggyorsabb, hanem

Tótka Sándor

partnereként, mögöttük a Balaska Márk,

Molnár Péter

egység futott be másodiknak, de hivatalosan mégis utóbbiak nyerték K-2 200 méteren a Séra Miklós emlékfutamot. „Márk és Molnár Peti mindketten a Honvéd versenyzői, számukra fontos volt, hogy jó eredményt érjenek el a klubjuk számára, mi úgy voltunk vele a Sanyival, hogy nem hagyjuk nekik ezt a számot könnyű prédának, ezért rajthoz álltunk, igaz csak versenyen kívül, mert a nem olimpiai számokban az országos bajnokságon nem megengedett a versenyegyesülés. 200 párosban biztos, hogy Márkkal folytatom, jövőre azonban már szeretnék 500 méteren is versenyezni, tegnap K-2 500 méteren például nagyon jó pályát mentem a klubtársammal,

Nádas Bencével

” – mondta Birkás Balázs. Eredményes napot zárt a kenusok között

Hajdu Jonatán

is. A sprint kenuzás hazai legjobbja több mint 1 másodpercet vert egyesben

Korisánszky Dávidra

, párosban klubtársával, a még ifjúsági korú

Slihóczki Ádámmal

lett magyar bajnok, a kenu négyesek között pedig a

Schmidt Richárd, Fekete Ádám, Duró József, Lelovics Dávid

összeállítású UTE-s négyes volt a leggyorsabb 200 méteren. A női kenusoknál sem borult a papírforma egyesben,

Devecseriné Takács Kincső

klub- és párostársa,

Balla Virág

távollétében majdnem 2 másodperccel nyert

Lakatos Zsanett

előtt. A férfi kajakosokhoz hasonlóan a nők között sem állt oda K-1 200 méteren a legjobb magyar sprinter,

Lucz Dóra

. A számot

Vad Ninetta

nyerte egy hajszállal megelőzve a párosban 200 méteren egy hete világbajnoki címet szerző

Hagymási Rékát

. Női K-2 200-on a Takács Tamara, Vad Ninetta duó, négyesben pedig a

Hagymási Réka

, Takács Tamara, Vad Ninetta,

Bodonyi Dóra

összeállítású egység volt a leggyorsabb. „Még sosem szereztem érmet 200 méteren, örülök, hogy a lányok bevettek ebbe az egységbe és most sikerült – mondta Bodonyi Dóra, aki nem éppen sprinter típus, egy hete 5000 méteren nyert világbajnoki címet. – A rajtból jól kijöttünk, de nekem az utolsó ötven borzasztóan fájt, ezt leszámítva jó pálya volt.” A 10 éve elhunyt kiváló edző, Séra Miklós emléke előtt adózva rendezték meg a férfi K-4 200 méteres versenyszámot is, amelyben Hüvös Viktor tanítványai, a Balaska Márk, Birkás Balázs, Tótka Sándor, Molnár Péter összeállítású egység győzött nagy fölénnyel két AVSE-s négyes előtt. Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően versenyen kívül ezúttal is rajthoz álltak a döntőben

Séra Miklós

egykori tanítványai, tisztelői. Az egyik hajóban

Beé István, Hegedűs Róbert, Sík Márton

és

Horváth Gábor

, a másikban pedig

Hüvös Viktor, Homoki Tamás, Gyertyános Gergely

és

Boros Gergely

ült. „Azt látom, hogy mindenki a szívében őrzi Miki bácsi emlékét, mert évek óta népes mezőny áll oda az emlékfutamokban mindkét számban – mondta Horváth Gábor a négyesek eredményhirdetése után. – Azokkal a srácokkal tudtam egy hajóba ülni, akikkel nyertem világbajnoki címet ebben a számban, most is jól együtt voltunk, a rajtunk is sikerült, igaz a táv felénél elfogyott a szufla, de az érzés olyan volt, mint régen.” Az idén először megrendezett Janza Risa emlékfutamot K-1 5000 méteren óriási csatában nyerte meg

Solti László

. A maratoni világbajnok és az UTE versenyzője,

Györgyjakab Máté

között csak célfotó döntött. A futamban minden induló Janza Richárd arcképével ellátott pólót viselt, ezzel is tisztelegve a márciusban tragikus körülmények között elhunyt ifjúsági világbajnok kajakos emléke előtt. „Itthon ez egy egyedülálló futam volt, talán még sosem volt ennyire szoros a vége, nagyot csatáztunk Mátéval, a célban mondtam is neki, hogy lényegében mindegy melyikünk nyert – mondta Solti László, aki jövő hét végén már a dél-afrikai világbajnokságon száll majd vízre. – Nem szeretnék esélyeket latolgatni egy héttel a verseny előtt, nehéz felkészülésen vagyok túl, annyit tudok ígérni, hogy mindent meg fogunk tenni Boros Adriánnal párosban a jó eredmény érdekében.” A kenusoknál 5000 méteren simán nyert C-1-ben

Kiss Tamás. Ludasi Róbert

tanítványa mögött a szintén maraton vb-re készülő

Dóczé Ádám

lett a második, közel hat másodperccel lemaradva. Női K-1 5000 méteren is fölényes győzelem született. Ebben a számban a világbajnok Bodonyi Dóra nem állt rajthoz, az utolsó körben diktált tempójával simán nyert Takács Tamara, aki ezzel megszerezte idei kilencedik magyar bajnoki címét is. „Kati néni szerintem elhamarkodottan ígérte, hogy annyi hetet pihenhetek, amennyi aranyérmet nyerek a hétvégén. Kelleni fog pár hét lazítás, aminek minden percét ki fogom élvezni, de azért kilenc hét túlzás lenne" – mondta Takács Tamara, aki arról is beszélt, hogy jövőre kétszáz méteren is bizonyítana, ötszáz párosban pedig továbbra is Vad Ninettával képzeli el a jövőjét. Takács Tamara előtt korábban még sosem nyert senki egy hétvége alatt kilenc magyar bajnoki címet, így az egy hete első felnőtt világbajnoki címét megszerző versenyző minden tekintetben kiválóan zárta az idei szezont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.