Közélet

Harmadszor is SZEHOVA

Harmadszor is SZEHOVA

2017. szeptember 11., hétfő
Harmadszor is SZEHOVA

Ismét megnyitja kapuit a Szegedi Olimpiai Központ Maty-éri versenypályája a vadászat és a horgászat szerelmesei előtt.

Szeptember 16.-án, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a SZEHOVA vadásztalálkozót, amely idén a Csongrád Megyei Vadásznappal karöltve az eddiginél is színesebb programkínálattal és sok újdonsággal várja a kilátogatókat. A rendezvény szervezői a Csongrád Megyei Vadászszövetség, a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetsége és a Vidáman Kft. célja, hogy olyan aktív kikapcsolódási lehetőségeket mutassanak be amit más alkalmakkor nincs lehetőség megismerni. Így egyaránt várják a még csak érdeklődőket a horgász-és vadászsportok iránt, illetve azokat is akik hobbi és profi szinten tartanak, mert az interaktív bemutatók mindenki számára nyújtanak tanulási lehetőséget. Érdemes a család minden tagjának kilátogatni a piknikre, hiszen a szervezők olyan programokkal készülnek, ahol minden korosztály talál magának tartalmas programlehetőséget és nem utolsó sorban a belépés is teljesen ingyenes. A vállalkozó kedvű vendégek vízre is szállhatnak, a sportkedvelők sárkányhajózhatnak, aki pedig élményhajózásra vágyna egy pontoon típusú hajóval túrázhat. A legkisebbeket játszóházzal és izgalmas vetélkedőkkel várják. A kiállítói térben lehetőség nyílik egyedi vadász- és horgásztermékek megismerésére és vásárlására is, valamint az ország minden pontjából érkeznek kézműves termékeket készítő árusok. Ezen felül az egyesületek halászlé- és vadétel kóstolókkal várják a vendégeket.

A vadász programok tekintetében az aktivitásé lesz a főszerep. Lehetőség nyílik az íjászat kipróbálására, légpuskalövészetre, bepillantást nyerhetünk a vadászkutyák munkájába, valamint Timbersport bemutatót is láthatnak az érdeklődők. A horgászat iránt érdeklődőket a vízparton egész nap bemutatók várják, ahol profi-és bajnok horgászoktól tanulhatnak. A még kezdők horgász suliban csiszolhatják tudásukat. Egyedi lehetőség a rendezvény napján, hogy 12 éves kortól ingyenesen lehet horgászvizsgát tenni. A látogatók bepillantást nyerhetnek a törpeharcsa halászat folyamatába, valamint a vállalkozó kedvűek halat is telepíthetnek a Maty-ér vizébe.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.