Közélet

Fidesz: az ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat

Fidesz: az ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat

2017. szeptember 30., szombat
Fidesz: az ellenzék nem tiszteli a nyugdíjasokat

A Fidesz szerint miközben a magyar nyugdíjasok számíthatnak a kormánypártokra, addig az ellenzéki oldalról nem kapnak megbecsülést, tiszteletet.

Fónagy János

, a Fidesz országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten, a másnapi idősek világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján kifejtette, a kormánypártok 2010 óta megőrizték a nyugdíjak reálértékét, a rezsicsökkentéssel és a legfontosabb élelmiszerek áfájának mérséklésével pedig több pénzt hagytak a nyugdíjasoknál, akik ezután is minden segítséget megkapnak ahhoz, hogy biztonságosnak és könnyebbnek érezzék mindennapjaikat. "Az idősek megbecsülése, tisztelete nem lehet kérdés" - hangsúlyozta, hozzátéve: ezt az ellenzéki oldalon nem így gondolják. Példaként említette, hogy a baloldalon most is "ugyanazok osztozkodnak és tülekednek", akik kormányon a "nyugdíjasokat csak átverték és kihasználták". Fónagy János elmondta, a "Gyurcsány-hívők, a szocialisták, a

Bajnai

köpenyéből előbújtak osztozkodnak ma is egymás között, és az osztozkodás alátámasztására fűt, fát ígérnek nyugdíjas, korosabb honfitársainknak". A baloldal azonban hiteltelen, hiszen ők voltak azok, akik elvettek egyhavi nyugdíjat, majd a magas inflációval hagyták elértéktelenedni azt, továbbá nyugdíjas adót is be akartak vezetni, emellett folyamatos megszorításokkal nehezítették a nyugdíjasok helyzetét - sorolta a kormánypárit politikus, hozzátéve, a szocialisták az egekbe emelték a rezsit, többszörösére növelték a gáz árát, és duplájára az élelmiszerek áfáját. A Fidesz politikusa a Jobbikra utalva különösen megdöbbentőnek nevezte, hogy az ellenzék ma már a nyugdíjasok sértegetéséig is eljutott "csak azért, hogy ártani vagy ártani véljen a kormánypártoknak".

Vona Gábor

, a Jobbik elnöke megengedhetetlen stílusban sértegette a nyugdíjasokat - mondta Fónagy János, aki szerint az ellenzéki párt alelnöke,

Volner János

ennél is mélyebbre süllyedt, amikor egy Facebook-bejegyzésében egy korábban Fidesz-rendezvényeken részt vevő, elhunyt idős asszonyon gúnyolódott. A kormánypárti képviselő reményét fejezte ki, hogy a magyar társadalom legtöbb tagja mindezt elítéli és a józanabb többség nem kívánja ezt a stílust átvenni. Fónagy János emlékeztetett, az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az idősek világnapjává, a világon pedig mára mintegy 600 millió 60 millió feletti ember él, és számuk várhatóan egy évtizeden belül megduplázódik. A Fidesz politikusa felhívta a figyelmet arra is, hogy Magyarországon mintegy 2,5 millió 60 év feletti állampolgár él, közülük 1,8 millióan már 65. életkorukat is betöltötték. Fónagy János

Navracsics Tibor

magyar uniós biztos Soros-terv létezésével kapcsolatos kijelentésére vonatkozó kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, "Brüsszelből azért másképp látszanak a dolgok". Kiemelte, javasolja, hogy haladéktalanul küldjék meg Navracsics Tibornak a nemzeti konzultáció kérdéseit és azok indokait, amelyek áttanulmányozása után szerinte a biztos véleménye is meg fog változni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.