Írjon nekünk

Közélet

Fidesz: a Soros-terv egész Európát is veszélyezteti

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

A kormánypárti képviselőcsoport kihelyezett ülésén azért kérte a kormányt, hogy tartson nemzeti konzultációt a “Soros-tervről”, mert az egész Európát és benne Magyarországot is veszélyezteti – mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője csütörtöki velencei sajtótájékoztatóján, emlékeztetve a kvótaperben született európai bírósági döntésre, amely “megnyitotta az ajtót a Soros-terv végrehajtása előtt”.

Nem valósulhat meg Magyarországon a veszélyes “Soros-terv”, és a Fidesz-frakció szeretné, ha minden magyar értesülne és véleményt mondhatna róla – közölte a politikus. Brüsszel a bírósági ítélet után azonnal megragadta az alkalmat, és “gyorsuló tempóban kezdenek hozzá a Soros-terv végrehajtásához”, felgyorsították a betelepítést, amelyet állandóvá akarnak tenni – fogalmazott.

Halász János közölte: ezek a törekvések pontosan olyanok, mint a Soros György által felvázolt terv, amelynek része évi egymillió migráns behozatala Európába, a kerítések lebontása, a bevándorlók kötelező szétosztása a tagállamok között és a migránsok 9 millió forintos pénzügyi támogatása.

A frakciószóvivő kifogásolta, hogy az ellenzék szerint nincs is Soros-terv. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: két éve arról beszélt az ellenzék, nincs bevándorlás, egy éve pedig a kvótáról nyilatkoztak ugyanígy. Ezzel szemben bevándorlás is volt, a kvótáról brüsszeli döntés született, most pedig Brüsszelben a “Soros-terv” végrehajtásán dolgoznak, ezt “a vak is látja” – mondta. Kijelentette: “minden eszközzel küzdeni fogunk a Soros-terv megvalósítása ellen”, amihez szükség van az emberek véleményére, ezért is fontos a konzultáció.

A frakcióülésen – amely péntekig tart – a kvótaperről előadó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szavaiból Halász János azt idézte, hogy az Európai Bíróság döntése felháborító, ellentétes az európai értékekkel és biztonsággal. A Fidesz-KDNP-frakció támogatásáról biztosította a kormányt abban, hogy minden eszközzel küzdjön azért, hogy továbbra se lehessen a magyarok feje felett dönteni – közölte.

Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatójából az derült ki – folytatta -, hogy a migráció ma egy valós veszély, a terrorizmus és a bevándorlás között pedig világos az összefüggés, az elmúlt évek európai terrorcselekményeinek elkövetői vagy azok szülei mindannyian migránsháttérrel rendelkeztek. A frakcióülés ezért megállapította: küzdeni kell a migráció és a kötelező betelepítés ellen, amihez fontos eszköz a nemzeti konzultáció – mondta.

Azzal kapcsolatban, hogy Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt szerint igazi kérdésekről, például az egészségügy helyzetéről kellene szólnia a nemzeti konzultációnak, a politikus azt felelte: az MSZP csak a saját kampánytémáiról tud beszélni, arról is hiteltelenül.

A “lex CEU-t” firtató felvetésre közölte, a felsőoktatási törvény módosítása nem került szóba, és nem is tervezik megváltoztatni a jogszabályt.

Arra a kérdésre, hogy ellenzéki aktivisták esetlegesen utcai zavargásokat robbanthatnak ki ősszel, Halász János úgy reagált: az elmúlt időszakban sok olyan ellenzéki megnyilvánulást lehetett hallani – például Schilling Árpádtól és Gulyás Mártontól -, amelyben erről beszéltek. “Amikor azt mondjuk, hogy forró őszre számítunk és durva választási kampányra, akkor éppen az ő kijelentésük alapján mondjuk ezt” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerint Kósa Lajosnak minden debreceni beruházás árából 20 százalékot vissza kellett adni zsebbe, a frakciószóvivő azt válaszolta: Gyurcsány Ferenc volt az, aki arról beszélt, hogy miniszterelnöksége idején a “politikai korrupció” részeként 20 százalékot visszakértek bizonyos beruházásokból. Ezzel kapcsolatban a Fidesz várja, hogy a volt kormányfő tisztázza, mire gondolt. “Az már csak egy kétségbeesett kísérlet Gyurcsánytól, hogy miután elszólta magát (…), utána másnap próbál fideszes politikusokat teljesen értelmetlenül és minden alap nélkül belerángatni ebbe a kijelentésébe” – mondta.

A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester balatoni kempingvásárlását firtató kérdésre úgy reagált: ha egy vállalkozó Magyarországon a törvényeket betartva teszi a dolgát, akkor az teljesen rendben van. Az, hogy Mészáros Lőrincnek hívnak valakit, nem lehet hátrány és előny sem – fogalmazott. Hozzátette, az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal biztosan jogszerű döntést hozott.

Hirdetés

Kommentek

Közélet

Halálra gázolt egy embert a vonat Szeged és Algyő között

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Akár másfél órás késésre is lehet számítani az érintett vonalon.

Tovább olvasom

Közélet

Van, akinek a túlélést jelenti egy kinőtt kabát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

És van, akinek egy tányér paprikás krumpli fejedelmi lakomát. Ma sok hajléktalannak volt szerencséje Szegeden.

Tovább olvasom

Közélet

A legkisebbek a legnagyobb hősök: lilába borult a Dóm

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/mti.jpg

Megjelent:

Minden 10. gyerek koraszülöttként érkezik a világra Magyarországon.

Tovább olvasom

Aktuál