Közélet

Előzetesben az élettársát kirabló makói férfi

Előzetesben az élettársát kirabló makói férfi

2017. szeptember 22., péntek
Előzetesben az élettársát kirabló makói férfi

A Makói Járási Ügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a helybeli férfinak az előzetes letartóztatását, aki hosszú időn keresztül erőszakoskodott élettársával és még ki is rabolta.

A gyanú szerint a férfi idén márciusban makói ingatlanukban mellkason rúgta, arcon ütötte, illetőleg a haját tépte élettársának, amit a következő hónapban meg is ismételt. A fentieket követően a férfi a közös ingatlanukban azt követelte a sértettől, hogy öntse ki a táskája tartalmát, ellenkező esetben felgyújt mindent a házban, majd az élettársát megpofozta, hajánál fogva rángatta és azt követelte, hogy adja oda neki a pénzét. Miután a sértett ellenállni már nem tudott, eltulajdonított a nő táskájából százezer forinot. Mindezeken túlmenően idén nyáron közös makói ingatlanukban ismételten pénzt követelt a nőtől, majd a sértettet megpofozta, egy csavarhúzót tartva a szívéhez közölte vele, hogy mindenféleképpen meg kell halnia. Miután a sértett ellenállása megszűnt, további harmincezer forintot vett el tőle a gyanúsított. Gyanúsított idén augusztus 6-án a külföldön tartózkodó élettársa lányát kereste fel, megfenyegette fel azzal, hogy ha nem hívja fel az édesanyját, akkor inzulint szúr bele. Az így létrejött telefonos kapcsolat során a gyanúsított megfenyegette a sértettet azzal, hogy ha nem küld haza pénzt, akkor megöli őket. Mindezeken túlmenően a gyanúsított e hét keddjén és szerdáján két személygépkocsit tört fel Makó belterületén, amelyekből fokhagymát, fúrógépet, szerszámokat tulajdonított el mintegy 250.000.-Ft értékben. A többrendbeli rablás bűntette, kapcsolati erőszak bűntette, valamint zsarolás bűntette és lopás bűntette miatt indult eljárásban az ügyészség a bűnismétlés veszélye, továbbá az eljárás meghiúsításának veszélye, illetőleg a szökés elrejtőzés veszélye okán tett indítványt a gyanúsított előzetes letartóztatásának egy hónapra történő elrendelésére. A többszörösen büntetett előéletű gyanúsítottal szemben mind a Makói Rendőrkapitányságon, mind pedig a Makói Járási Ügyészségen további büntetőeljárások vannak folyamatban. Az ügyészi indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon fog dönteni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.