Sport

Éhező gyerekekért tekerhetnek a szegediek a Halfesztiválon

Éhező gyerekekért tekerhetnek a szegediek a Halfesztiválon

2017. szeptember 1., péntek
Éhező gyerekekért tekerhetnek a szegediek a Halfesztiválon

Vidéken folytatódik a hátrányos helyzetű gyerekek étkezésére adományt gyűjtő jótékonysági kezdeményezés. A tavasszal Budapesten megrendezett sikeres programot követően vidéken először Szegeden lendül akcióba a Budapest Bike Maffia (BBM) és a Cofidis Magyarország jótékonysági programja.

Szeptember 2-án a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztiválon lesz megtalálható a sátor, ahol a görgőkre szerelt bicikliken megtett minden egyes kilométer után három rászoruló gyerek napi étkezését tudja biztosítani a lelkes tekerő közönség. Hazai felmérésekből kiderült, hogy 36–54.000 tehető a gyerekek száma, akik számára a napi háromszori étkezés nem biztosított Magyarországon. Az iskolai szünetek alatt, amikor nincs iskolai étkeztetés, sok gyermek nem jut megfelelő mennyiségű és minőségű ételhez, és időszakosan vagy rendszeresen éhezik. A Tekerj, hogy segíthess! program elsődleges célja, hogy felhívja a figyelmet erre az össztársadalmi problémára, valamint, hogy támogatást gyűjtsön a rászorulóknak. A résztvevők görgőkre szerelt kerékpárokra pattanva, rövidtávon tehetik próbára a gyorsaságukat, és versenyezhetnek a bicikliken. Tavasszal a budapesti programindító akción 1188 gyermek napi étkezését sikerült fedezni, 3564 adag ételadomány összegyűjtésével. A szervezők szeptemberben több vidéki városba viszik tovább a jótékonysági akciót, elsőként Szegeden a halfesztivál keretein belül rendezik meg újra az interaktív programot. Így a halászléfőzés és -kóstolás, valamint a koncertek mellett, most akár 1 km letekerésével járulhatunk hozzá rászoruló gyermekek napi étkeztetéséhez. A szegedi állomás után legközelebb Pécsett (szeptember 16.) és Debrecenben (szeptember 23.) nyílik lehetőség a jótékonykodásra.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.