Közélet

Csongrád megyeiek is mozognak az Európai Diáksport Napon

Csongrád megyeiek is mozognak az Európai Diáksport Napon

2017. szeptember 27., szerda
Csongrád megyeiek is mozognak az Európai Diáksport Napon

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) idén szeptember 29-én rendezi meg az Európai Diáksport Napja Magyarország című programot, amely hazánkban tavaly közel ezer iskolát és kétszázötvenezer gyereket mozgatott meg.

Az Európai Sporthét eseménysorozat részeként zajló sportnap 2016-ban egész Európában összesen húsz országban zajlott, másfél millió iskolás részvételével. Csongrád megyéből is számos iskola csatlakozott. A Európai Diáksport Nap tavalyi, magyar eseményein több gyermek vett már részt, mint a második legnépesebb városunk, Debrecen lakossága. A közös programelem, a 2016 méter lefutása során pedig a magyar gyerekek több mint 500 000 km-t tettek meg, vagyis váltófutásban 13-szor futották volna körbe az Egyenlítőt. Az Európai Diáksport Napja (European School Sport Day®) magyar kezdeményezésből közel tíz év alatt nőtte ki magát nemzetközi eseménnyé. 2015-ben Bulgária és Lengyelország csatlakozott, 2016-ban pedig már 20 európai ország mintegy 1,5 millió diákja vett részt a saját iskolájában a szabadon választott tartalmú, legalább kétórás iskolai sportprogramon. Az idei eseményre hazánkban is szeptember 29-én kerül sor, az iskolák regisztrációja már jelenleg is több száznál tart. A szervező Magyar Diáksport Szövetség elnöke,

Balogh Gábor

elmondta: „Bízunk benne, hogy a csatlakozó iskolák száma idén akár az ezret is elérheti. Szeretnénk, ha a diáksport napjának tradíciója a lehető legtöbb iskolában meghonosodna, és a gyerekeknek minél több élménydús sportprogramban, játékban lenne részük. Ha ugyanis a mozgáshoz, a sportoláshoz élmények társulnak, akkor nagyobb eséllyel alakul ki a fiatalokban a rendszeres mozgás iránti igény.” Az idei Európai Diáksport Napjához itthon a Decathlon is csatlakozott, amely felajánlásaival a sportnap kínálatát igyekszik gazdagítani. A cég ugyanis a szeptember 8-ig regisztráló iskolák közül egy kiválasztott intézménybe sportszerekkel, eszközökkel és animátorokkal települ ki, hogy a gyerekek minél színesebb, változatosabb programokon vehessenek részt. A sportnap idén is az Európai Bizottság által kezdeményezett, szeptember 23. és 30. között zajló Európai Sporthét (European Week of Sport) keretein belül valósul meg. Az egész Európára kiterjedő kampány arra ösztönzi a kontinens lakóit, hogy ezen a héten mozogjanak minél többet, és azután maradjanak is aktívak az egész évben, sőt, lehetőség szerint egész életükben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.