Közélet

Csaknem 500 büntetőügyet zárt le idén a Szegedi Ítélőtábla

Csaknem 500 büntetőügyet zárt le idén a Szegedi Ítélőtábla

2017. szeptember 4., hétfő
Csaknem 500 büntetőügyet zárt le idén a Szegedi Ítélőtábla

Több mint 1400 ügyet fejezett be a nyári ítélkezési szünetig a Szegedi Ítélőtábla, amely összességében naprakészen látja el feladatát, hiszen egy éven belül szinte valamennyi ügyük lezárul – tájékoztatott Harangozó Attila, az ítélőtábla elnöke.

„Az ítélkező tevékenységünk továbbra is naprakész, a beérkező ügyek jelentős részében hat hónapon belül születik döntés, és szinte valamennyi per lezárul egy év alatt. Az időszerűség mellett a mennyiségi mutatók is fontosak, ezzel kapcsolatban elmondható, változatlanul folytatjuk azt a trendet, hogy nagyobb mennyiségű ügyet fejez be a Szegedi Ítélőtábla, mint amennyi érkezik” – tájékoztatott

Harangozó Attila

, a Szegedi Ítélőtábla elnöke. Idén a nyári ítélkezési szünetig 921 polgári és 497 büntető ügyet fejeztek be a bírói tanácsok. A polgári perek esetében 205 tárgyaláson zárult le, míg a büntető ügyeknél 52 peres ügy volt. Előbbieknél még mindig sok a devizahitelekkel kapcsolatos per, ezekből idén 150 érkezett és 110-et jogerősen be is fejeztek. Gyakoriak továbbá a szerződések megszegésével, felszámolásokkal kapcsolatos ügyek, az egészségügyi intézményekkel szembeni perek, továbbá egyre több elítélt indít pert a büntetés-végrehajtási intézmények ellen. Nagy érdeklődést kiváltó ügyekből sincs hiány, a sokszereplős adócsalási ügyek mellett

Ahmed H.

pere is itt zajlott, szeptember 7-én pedig a Hagyó-ügy tárgyalása kezdődik. Az elnök azt is elmondta, hogy tavaly szeptemberétől 60 fővárosi ügyet helyeztek a Szegedi Ítélőtáblára, hogy tehermentesítsék a rendkívül leterhelt Fővárosi Ítélőtáblát. Ezen ügyek döntő többségét a tanácsok lezárták, ám az illetékességi területhez tartozó ügyek felhalmozódtak. Az ősz folyamán éppen ezért a büntető ügyszak befejezésére is koncentrálnak, ám már most is van olyan tanács, amely jövő év tavaszára tűz ki ügyeket. Hozzátette, nemcsak Szegedre rendeltek ki fővárosi ügyeket, hanem Pécsre és Debrecenbe is, de az év végén várhatóan megszűnik a kirendelés, mert sikerült a Fővárosi Ítélőtábla ügyhátralékát ledolgozni. „Számunkra a legfontosabb szempont a határozatok törvényessége, amellyel kapcsolatban azt kell vizsgálni, hogy a harmadfokú ítélkezést folytató Kúria és tanácsaink jogerős határozatainkat helybenhagyják-e vagy hatályon kívül helyezik. Az ügyeink döntő többségét helyben hagyták, néhány ügyben kezdeményeztek csak jogorvoslatot, de ez teljesen természetes. Lényeges, hogy ítélőtáblánk munkájának törvényessége sosem kérdőjeleződött meg” – hangsúlyozta Harangozó. Négy törvény változott vagy hamarosan módosul, amire a bírósági szervezetnél dolgozókat is fel kell készíteni. Az ehhez kapcsolódó képzéseket a Szegedi Ítélőtábla koordinálja az illetékességi területéhez tartozó négy megyében.

Hámori Attila

elnökhelyettes elmondta, reményei szerint az új eljárási törvények a hatékony munkavégzést fogják elősegíteni. Januárban lép életbe a polgári perrendtartásról szóló törvény, míg nyáron a büntető perrendtartásról szóló, ez utóbbi hoz kevesebb változást. „Évszázados gyakorlat fog megváltozni, hiszen megszűnik az a lehetőség, hogy korlátlanul lehet csepegtetni a bizonyítékokat. Lesz egy határidő, amíg minden bizonyítékot be kell nyújtani. Ez gyorsítja majd a bírósági ügymenetet, de meg kell majd szokni az új rendet” – mondott példát a változásokra Hámori. Az elektronikus kapcsolattartás köre is szélesedik a jelenlegihez képest, ezzel kapcsolatban is tartanak majd képzést. Összességében minden bíró, fogalmazó és titkár részt fog venni képzésen a következő időszakban regionális szinten. Elhangzott az is, hogy idén év végén tervezik megjelentetni bíróságtörténeti kiadványuk harmadik kötetét egy konferencia keretében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.