Közélet

A kereszténységről és a családokról szól a kötcsei piknik

A kereszténységről és a családokról szól a kötcsei piknik

2017. szeptember 1., péntek
A kereszténységről és a családokról szól a kötcsei piknik

Igyekeznek a keresztényeket maradi csodabogaraknak beállítani - idézi az emberi erőforrások miniszterét az Origo.hu a Magyar Időkre hivatkozva.

Az üldözött keresztények támogatására létrehozott helyettes államtitkárság munkáját értékelte

Balog Zoltán

a

Magyar Időknek adott interjújában

, melyben hangsúlyozta: a nemzetközi figyelmet is sikerült még jobban erre az ügyre irányítani. A hatékony segítségnyújtáshoz elengedhetetlen volt a helyettes államtitkárság felállítása - emelte ki a miniszter, valamint kitért arra, hogy Magyarország többek közt vállalta az erbili Szent József kórház féléves gyógyszerszükségletének finanszírozását, valamint egy falut teljes mértékben újjá akar építeni. A közel-keleti és afrikai fiatalok magyarországi oktatását támogató alapról azt mondta: a megkövetelt egyházi ajánlás pedig arra is biztosíték, hogy az ösztöndíjasok visszatérnek majd hazájukba és az ottani közösség megerősítésén dolgoznak. "A kereszténység a világ legüldözöttebb vallása, Európában pedig defenzívába szorult" - fejtette ki Balog Zoltán. Hozzáfűzte, hogy egyre többen és egyre keményebben támadják adminisztratív és jogi eszközökkel, s felhasználják ehhez a sajtó egy részét és a nyilvánosság különféle fórumait, illetve igyekeznek a keresztényeket maradi csodabogaraknak beállítani. Példaként hozta fel az olyan keresztény intézményeket érő támadásokat, mint a házasság férfi és nő közti voltát, valamint a keresztek eltávolítását az iskolákból. A CEU-ügy kapcsán azt mondta, hogy az elmúlt hónapok világossá tették a kormány szándékát: egyenlő feltételeket szeretne teremteni a felsőoktatásban. "Nyilvánvaló az is, hogy nincs olyan ország az Európai Unióban, ahol a CEU azokkal az előjogokkal, amelyeknek eddig nálunk a birtokában volt, működhetne" - fogalmazott. A civiltörvényről szólva kiemelte, hogy az nem a jogállamiságot sérti, hanem "a Soros-szervezetek érdekeit, amelyek demokratikus felhatalmazás nélkül, manipulatív kampányokkal és egyéb módon igyekeznek beavatkozni Magyarország belügyeibe". Balog Zoltán a hétvégi kötcsei piknik házigazdája, a rendezvényről úgy nyilatkozott, a legfontosabb "- és nemcsak a választás, hanem a nyugati világ állapota miatt is -, hogy keresztény európai értékeink, az életformánk megőrzésének lehetőségeiről beszéljünk. S mindenekelőtt a magyar családokról". Hangsúlyozta a téma aktuálpolitikai vetületét, azt, hogy amit felépítettek, azt szeretnék megvédeni. "Nem feltétlenül csak az ellenzéki pártoktól, amelyeknek semmiféle elképzelésük nincs Magyarország jövőjéről azon túlmenően, hogy meg akarnak szabadulni

Orbán Viktortól

és a Fidesz-KDNP-től, hanem a külső erőkkel szemben is" - fogalmazott a miniszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.