Közélet

Az Országgyűlésben is téma volt a Korábban Érkeztem Alapítvány

Az Országgyűlésben is téma volt a Korábban Érkeztem Alapítvány

2017. szeptember 20., szerda
Az Országgyűlésben is téma volt a Korábban Érkeztem Alapítvány

Tovább támadta a Korábban Érkeztem Alapítványt Hadházy Ákos LMP-s képviselő, az Országgyűlésben Lázár Jánoshoz intézett interpellációt. A miniszter azt közölte, Hadházy kimondta az ítéletet, miután az alapítvány kuratóriumában az ő felesége szerepet vállalt, s leszögezte, a szaktárca az ügyben minden szükséges iratot meg tud mutatni.

Hadházy Ákos

(LMP) arról beszélt, hogy a Széchenyi 2020 program keretében 1,2 milliárd forintot kapott az a koraszülöttek intenzív ellátásának támogatásával foglalkozó Korábban Érkeztem Alapítvány, amelynek

Lázár János

felesége az egyik kurátora. A képviselő kiemelte, hogy a megvalósíthatósági tanulmány alapján jogi szakértésre 50, mentorházak bérlésére 80, a módszertani tanulmányra pedig újabb 50 millió forintot terveznek elkölteni. „Folyik-e vizsgálat a túlárazások miatt, ha igen, akkor azt ki végzi?” – tette fel a kérdést. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszként azt mondta, a képviselőnek a kérdéssel elsősorban az érintett alapítványhoz kellene fordulnia. A miniszter hozzátette, tudomása szerint a civil szervezet eddig háromszor hívta meg a politikust. A szervezet eddig 21 millió forintot használt fel a nekik megítélt összegből, Hadházy Ákos viszont már előre kimondta az ítéletet, miután az alapítvány kuratóriumában az ő felesége szerepet vállalt – szögezte le Lázár János. A minisztérium az ügyben minden szükséges iratot meg tud mutatni – hangsúlyozta. Hadházy nem fogadta el a választ, az Országgyűlés viszont megtette ezt 111 igennel, 11 nem ellenében. https://www.youtube.com/watch?time_continue=24&v=QJp2eUdSIpE

Ahogy megírtuk

, személyeskedésekig fajuló vita alakult ki abból az egyeztetésből, amelyek a Korábban Érkeztem Alapítvány hívott össze, miután az LMP-s Hadházy Ákos sajtótájékoztató keretében támadta a civil szervezet egyik pályázatát. Hadházy korábban azt mondta, hogy Lázár János felesége

Farkas Flórián

miniszterelnöki biztoshoz hasonlóan egy olyan szervezet vezetőjeként herdálja az uniós pénzeket, amely elesett, kiszolgáltatott emberek segítésére kapott támogatást. 1,2 milliárd forintos pályázati forrásról van szó, a projekt legfontosabb célja, hogy az egységes módszertan elkészítése mellett a többi közt családokkal foglalkozó mentorokat képeznek ki. 1500 szakembernek, orvosnak, ápolónak, védőnőnek szerveznek tájékoztatót, 3120 hozzátartozónak adnak közvetlen segítséget. Három városban – Szegeden, Gyulán és Kecskeméten – mentorházakat alakítanak ki, ahol az egész családnak tudnak komplex szolgáltatást nyújtani. Az igényektől függően állandóan vagy alkalmi jelleggel ezek a 25 dél-alföldi járás mindegyikében elérhetőek lesznek. Az egyeztetésen

Csepreghy Nándor

, a Miniszterelnökség államtitkára tudatlan gazembernek nevezte Hadházyt, és felszólította, hogy kérjen bocsánatot. Az érintett ezt megtagadta, azóta egyébként több fenyegetést is kapott az LMP-s politikus. Később az Emberi Erőforrások Minisztériuma is

visszautasította Hadházy vádjait

, de az LMP-s politikus kitart amellett, hogy a pályázatban bizonyos tételek túlárazottak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.