Közélet

Az LMP alternatívát kíván nyújtani Szegeden

Az LMP alternatívát kíván nyújtani Szegeden

2017. szeptember 18., hétfő
Az LMP alternatívát kíván nyújtani Szegeden

Kevésbé baloldaliak, mint elődjeik, Botka Lászlóval és szövetségeseivel nem működnének együtt. Ron Werber szerintük megváltozott, Szél Bernadett nem (csak) kvótanő, az országgyűlési képviselőjelöltjeik nevei pedig hamarosan érkeznek. A veszélyes hulladékot kevesebbet „utaztatnák”, munkahelyből többet teremtenének. A Momentummal egyoldalú volt a kapcsolatuk, de egy Új Kezdetben hisznek. Bemutatkozott az LMP tavaly újjáalakult Csongrád megyei területi szervezete. A SZEGEDma hírportálnak az elnök, Lopusni Zoltán (nyitóképünkön jobbra) és az egyik elnökségi tag, Fehér Attila adott interjút.

A nulláról építettek újjá a megyei LMP-t

- Tavaly újjászerveződött a Lehet Más a Politika Csongrád megyei szervezete. Hogyan jellemezné a közösséget? Mekkora és milyen összetételű tagsága van? Mely településeken vannak jelen?

Lopusni Zoltán

(LZ): Habár majdnem a nulláról kellett újjáépíteni a szervezetet, mégis mintegy 15 tagja van. Korosztályi összetételünk vegyes, én 23 éves vagyok,

Fehér Attila

harmincas éveiben jár, de ötven év feletti tag is található a megyei LMP-ben. Jelenlétünk elsősorban Szegedre korlátozódik, egy-két tagunk pedig Hódmezővásárhelyen él. A többi települést, mint Szentest és Csongrádot, sorra járjuk, most júliusban sajtótájékoztatót, szimpatizánstalálkozót és lakossági fórumot is szerveztünk.

- Mikor váltotta az elnöki székben Csiszár Zoltánt? Milyen programmal vette át a vezetést?

LZ: Több mint egy éve újult meg a szervezetünk. Csiszár Zoltántól fél éve vettem át az elnökséget, ő így több időt tud fordítani munkájára, családjára, de természetesen tagunk maradt. A tagság választott engem, nem én jelöltem saját magamat, így elsősorban azt ígértem, hogy ugyanolyan jó munkát fogok végezni, mint elődöm. Úgy érzem az LMP-sek pozitív visszajelzései alapján, hogy ez sikerült. Sajtótájékoztatók mellett szerveztünk

Puzsér Róbert és Ungár Péter részvételével egy vitát

.

Nincs közeledés a Momentumhoz

- Szóba került Ungár Péternek, az LMP elnökségi tagjának a neve. Ő az, aki részt vett a Momentum Mozgalom Nyitás Fesztiválján, majd a rendezvény után három héttel derült ki, hogy a szervezők szerint minősíthetetlenül viselkedett, sőt, azt állították „Ungár Péter részéről kísérlet történt szexuális aktusra”. Mit gondol a megyei LMP a vádakról, magáról az esetről?

Fehér Attila (FA): Nem kívánom mentegetni őt, közszereplőként, az LMP egyik arcaként óriási hibát követett el.

Ungár Péternek politikai szempontból hiba volt ennyire elengednie magát egy másik párt fesztiválján. Neki kell tárgyalnia az Új Kezdettel, s ez nem segít abban, hogy komolyan vegyék, a pártra is negatív fényt vethet ez az ügy.

Magánemberként azt gondolom, hogy ilyen dolgok fesztiválon előfordulnak, égbekiáltó bűnt nem követett el. Nem hinném, hogy Ungár Péter politikai karrierjét derékba törné mindez, de elképzelhető, hogy le kell vonnia konzekvenciákat a 2018-as választásokhoz kapcsolódóan, s akár vissza kell vennie a szerepléseiből is, ha a párt érdekei ezt kívánják. Az LMP sok tagja kiáll mellette – beleértve saját magamat is. Fussa le a tiszteletköröket, de én a bocsánatkérését őszintének érzem, más politikusok is követnek el hibákat, gyakran ennél súlyosabbat is.

- A botrány egy időben robbant ki azzal, hogy a Momentum bejelentette, nem „közösködik” a Lehet Más a Politikával. Milyen a viszonya az LMP-nek a helyi Momentummal? Van együttműködés, vagy erre vonatkozó szándék?

FA: A párt országos elnökségének feladata annak eldöntése, hogy szükséges-e együttműködés más pártokkal, s ha igen, milyen mértékben. Eltérő vélemények jelennek meg azzal kapcsolatban, hogy az LMP által megvalósítani kívánt Új Pólusnak részese lehet-e a Momentum, ezzel kapcsolatban még nincs központi álláspont. Országosan Ungár Péter volt az egyik, aki a MoMohoz történő közeledést szeretette volna elérni, de

helyi szinten semmilyen kapcsolatfelvétel nem zajlott le. Valószínűleg a jövőben sem fog ez megtörténni, mert a Momentum bejelentette, önállóan indul 2018-ban, „morcos sündisznóként” viselkednek.

Pedig az LMP nyitott volt az együttműködésre, a NOlimpia kampányban is segítettük őket. Visszafelé ugyanezt nem kaptuk meg. Viszont az Új Kezdettel,

Gémesi György

pártjával történő együttműködésben látunk potenciált. A tárgyalások a végső stádiumoknál tartanak, jól halad az együttműködés előkészítése, a programok harmonizálása zajlik. Együttműködésre mindkét oldalról megvan a szándék, a szeptember 30-án tartandó küldöttgyűlésen szavaznak végül a kérdésről. Egy nyitott, a lehetséges szövetségesekkel együttműködő politikát kívánunk megvalósítani.

Botka emberével nem működnek együtt

- Mi az álláspontjuk – a pont a SZEGEDma hírportálon először felvetett – Juhász Péter-féle Új Pólusról, amelyben benne lenne az Együtt, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum?

FA: Ezzel kapcsolatban is zajlanak viták a párton belül. Nem a személyes sérelmeket helyezzük az előtérbe, hanem azt, hogy mennyire lehet összeegyeztetni a programunkat, s ez mennyiben segíti elő a 2018-as kormányváltást. A Párbeszéd még lehetne természetes szövetségesünk, hiszen az LMP-ből váltak ki, de mára a szervezet és támogatottságuk is erőteljesen erodálódott, ez utóbbi gyakorlatilag a nullához közelít. Az Együtt hasonló helyzetben van, de velük nem is kívánunk együttműködni, az ő hatásukra szakadt ketté 2013-2014-ben az LMP. A kutatások szerint egy LMP-Momentum együttműködés támogatottságához egy százalékot tenne hozzá a két párt.

- Helyi szinten mit gondolnak az Együtt párttal való együttműködésről? Csábító lehetne, hogy van két képviselőjük, sőt helyi vezetőjük egyben városfejlesztési alpolgármester. A Párbeszéd is rendelkezik egy bizottsági hellyel, amivel az LMP már nem.

LZ:

Nem sok esélyt látnék a szövetségkötésre az Együtt-tel, hiszen nyílt titok, hogy Botka László egyik jobb keze Nagy Sándor.

Az, hogy a Párbeszédnek van egy helyi bizottsági tagja, az nem befolyásol semmit, mi az országos választásra készülünk. Leülni, beszélgetni persze lehet.

Nem kvótanőként tekintenek Szél Bernadettre

- Miért érezte úgy az LMP, hogy történetében először miniszterelnök-jelöltet kíván indítani? Miért így kívánták önök megmutatni, hogy, Szél Bernadett szavaival élve, „a párt ellenzéki erőből kormánypárttá is képes válni”?

FA: Az LMP igazából korábban is kormányzóképes erő volt. Ugyanakkor most alakultak ki olyan állapotok az országban, hogy elkerülhetetlenné vált, hogy egy ellenzéki erő alternatívát nyújtson a kormánnyal szemben. Szél Bernadett személyében szerencsére egy olyan jelöltet is találtunk, aki kellően felkészült, rátermett, és ismert az emberek körében. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy női miniszterelnök-jelölt legyen.

- Mondhatjuk, hogy „kvótanői” miniszterelnök-jelöltről beszélhetünk?

FA:

Az LMP-ben valóban jelen van a kvóta, de a miniszterelnök-jelöltnek valójában az elmúlt években elvégzett munkája miatt választottuk.

Az, hogy egyébként nő, azt több szempontból szerencsésnek tartom: egyrészt újdonság, hogy hölgy indul, másrészt pedig az ellenfelek részéről egy másféle viszonyulást segíthet elő.

- Nem az első nő, volt már egy Dávid Ibolyánk.

FA: Ez kétségtelen. Azonban más időket élünk, az akkori időszakhoz képest sokkal jobban eldurvult a politikai diskurzus. Szél Bernadett érkezésével egy nyugodt és kiegyensúlyozott hang jelenik meg a kampányban.

Megváltozott volna Ron Werber?

- Eldurvult politikai diskurzust, kampányt említett Attila. Most derült ki, hogy Ron Werber lesz az LMP kampányguruja, pedig azt gondolnánk, hogy a „Lehet Más a Politika” kifejezés azt jelenti, hogy se nem Arthur Finkelstein, se nem Ron Werber. Mit gondol erről a döntésről?

LZ: Véleményem szerint alapvetően jól fogadták Werber belépését hozzánk. Tisztázni kell, hogy ő nem módszereket fog átadni, hanem segíteni fogja a programunknak, a „Megújuló Magyarországnak” a minél hatékonyabb átadását az embereknek.

- Miért vélték úgy, hogy ő a megfelelő? Ron Werbert a „gyűlölet karmestereként” ismerik, elég csak a román bevándorlással riogató 2004-es kettős állampolgárságról népszavazás kampányára gondolni.

LZ: Azóta sok idő eltelt, s ő rendelkezik olyan tudással, hogy a mi kampányüzenetünket hatékonyabban tudjuk megismertetni.

FA: Igaz, hogy – főleg a Fidesznek köszönhetően – démoni szerepben tűnt fel az elmúlt másfél évtizedben. Valóban érthetőek a korábbi tevékenysége miatt a személyével kapcsolatos fenntartások, s az LMP-ben is aggódtak, hogy miként fog hozzá a közvélemény viszonyulni. Ugyanakkor látni kell, hogy ő egy kampánytanácsadó. Nekünk megvan a saját elképzelésünk, programunk, s ő a választókhoz való leghatékonyabb eljuttatásában ad tanácsot. Nem a kampánytanácsadónak van miniszterelnök-jelöltje, hanem a miniszterelnök-jelöltnek kampánytanácsadója. Korábbi kampányainak sikerei is az együttműködésre sarkallnak, olyan profizmust vihet bele a politikánkba, ami segíti jó szereplésünket a választásokon.

- Amatőr volt eddig a párt? Gyakran kritizálták az LMP-t idealizmusa miatt, hogy szépre, jóra gondol, de mindezek megvalósíthatatlanok…

FA: Nem hiszem magunkat amatőröknek, inkább úgy fogalmaznék, lelkes, idealista emberekből áll a párt. Azt gondolom, hogy korábbi elképzeléseink sem voltak megvalósíthatatlanok. Most sem azok, sőt, reményeim szerint, ahogy az emberek ráébrednek a társadalmi problémákra – akár Magyarországon, akár globális tekintetben -, úgy rájönnek, csak egyetlen út van, az LMP által képviselt ökopolitikai irányvonal.

- Tóth-Szenesi Attila, az Index szegedi származású újságírója egyszer bejutott egy Ron Werber által a szocialista aktivisták számára szervezett továbbképzésre. Önök találkoztak már személyesen a tanácsadóval?

FA: Sajnos, még nem volt szerencsém találkozni vele.

Múlt hét szombaton mutatkozott be az LMP központjában Ron Werber, az Országos Politikai Tanács ülésén. A visszajelzésekből úgy tudom, kedvező benyomást tett a küldöttekre.

Részletes elképzeléssel még nem rendelkezik, egyelőre ismerkedik a párttal és a párt is ő vele. Felméri a párt erőforrásait, erősségeit, gyengeségeit, az igényeket. Ha sikerül összefésülni a politikai és a kampánystratégiát, akkor ez egy nagyon sikeres együttműködés kezdete lehet. Abban bízom, hogy mindez számszerű növekedést hoz az LMP szavazótáborában.

Néhány hét múlva bemutatják országgyűlési képviselőjelöltjeiket

- Hogyan állnak az országgyűlési képviselőjelöltek kiválasztásával? A Jobbik már bejelentette néhány megyei indulóját, több párt már kampányol, a DK pedig szeptember 1-től vetette bele magát a küzdelmekbe.

FA: Egy héttagú jelölőbizottság foglalkozik a kérdéssel, ennek vagyok az egyik delegáltja. Mindenképpen mind a 106 körzetben állítunk önálló jelöltet. Szeptember 20-ig a bizottság által átengedett aspiránsok közül választja ki az adott megye területi szervezete a saját indulóját szeptember 27-ig. Azaz

októberre az összes jelöltünk meglesz. Általában a párt már bizonyított embereit indítjuk, de egyes esetekben akár helyben ismert civileknek is lehetőséget adunk.

- Hány százalékos eredményt szeretnének elérni a Szeged területét érintő választókerületekben az országgyűlési választásokon?

LZ: Öt százalék alatti eredményt nem kívánunk. A realitások alapján öt és tizenkettő százalék közötti szavazati arányt várunk. Bízunk a jelöltjeinkben. FA: Kedvezőbbek a feltételek, mint 2014-ben. Akkor a Csongrád 1. és 2. választókerületben 7,5-8 százalék körüli eredményeket értünk el. Ezt szeretném, ha túlszárnyalnánk, valóban nem lehetetlen 10-12 százalék elérése sem. Szeged egy ellenzéki város, jó terep a baloldali elveket valló pártok számára. A megye másik két választókerületében viszont jóval nehezebb feladat lesz egy jó eredmény elérése, ezeken a területeken már öt százalék feletti eredményekkel elégedettek lehetünk.

Kampányfogásnak érzik Botka szociális kampányát

- Játszunk el a gondolattal: Szegedről bekerül egy LMP-s képviselő. Mi lenne az a cél, amit rajta keresztül mindenképpen el akarnának érni?

LZ: Szeged szerencsére zöld területek szempontjából országos szinten is kiemelkedő. Viszont változtatnánk is néhány kérdésben. Ismert, nagyon sok ingatlan áll az IKV kezelésében. Furcsának tartom, hogy Botka a szociális bérlakásprogrammal kampányol, miközben polgármestersége kezdetéhez képest a felére, 4000-ről 2000-re csökkent az állomány.

Az ingatlanok nagyobb számú felújítása is csak az MSZP-kampánnyal egyszerre kezdődött meg, előtte nem érezték ezt lényegesnek.

Számunkra sem elhanyagolható kérdés ez az ügy, de nem csak a választások idején. Hulladékügyben is tennénk, ugyanis a város melletti veszélyeshulladék-égető évekkel ezelőtt kigyulladt, s azóta sem épült újjá. Ma egészen Gyuláig kell szállítani ezeket a környezetre veszélyes anyagokat, ami komoly mikrobiológiai kockázatokat jelent. FA: Mi nemcsak Szegeden, hanem az egész megyében szeretnénk változásokat elérni. A listán szereplő öt képviselő egyike sem Csongrád megyei, de a Dél-Alföldről van képviselőnk, a bajai

Ikotity István

. A Dél-Alföld az Európai Unió húsz legszegényebb régiójának egyike, azaz, ha bejutna egy jelöltünk az országgyűlésbe, akkor a legfontosabb feladata a munkahelyteremtés és a megfelelő bérek elérése lenne. Makó, Szentes, Hódmezővásárhely környékét járva azt tapasztaltuk, hogy az emberek apatikusak, kilátástalanság uralkodott. Ezt egészítené ki egy új munkatörvénykönyve, ami elsősorban a munkavállalók érdekeit védené. Szeged iskolaváros, az oktatáspolitika terén is reformokba kezdenénk, hogy minél képzettebb, s felkészültebb fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból. Olyan országos ügyeket képviselnénk, amelyeknek vannak helyi vetületei.

- Szentistványi István éveken keresztül küzdött az LMP önkormányzati képviselőjeként a szociális bérlakások ügyében a rászorultak helyzetének javításáért. Miként látják, mennyit használt fel Botka László saját programjához ezekből a javaslatokból?

FA:

Ha valamiben jó Botka László, akkor abban, hogy a mások által benyújtott javaslatokból kimazsolázza azokat a részeket, amik hasznosak lehetnek számára, majd ezeket sajátjaként adja el.

Első ránézésre még azt gondolhatnánk, hogy a polgármester szociális bérlakás programja még működhet is. Tavaly ősszel kiadtunk egy közleményt, amelyben nemcsak arra mutattunk rá, hogy miért van erre szükség, hanem a program buktatóit is igyekeztünk feltárni. Az biztos, hogy a lépés mögött a kampánya húzódik, mint indok, ezzel kívánja alátámasztani az MSZP baloldali fordulatát. Egy sikertelen országgyűlési választások után, ha esetleg marad Szegeden, akkor szintén hasznos lehet számára az önkormányzati választásokon.

Kevésbé baloldaliak a régi LMP-hez képest

- Milyen a kapcsolatuk a „régi” megyei LMP-sekkel? Ismert, hogy Önök már az újjászerveződött közösség tagjai, mert a migráció ügyében tett különvéleményük miatt a Csongrád megyei tagság egyik részét kizárták, a másik pedig ennek hatására maga lépett ki. Van-e együttműködés, vagy mindent az elejétől kezdtek?

LZ: Képviselőnk,

Szentistványi István

tagja a szegedi közgyűlésnek, s időnként részt vesz taggyűléseinken is. A többiekkel viszont teljesen megszakadt a kapcsolatunk. Fontos tudni, hogy ők egyben baráti társaság is voltak, s együtt döntöttek a szakítás mellett. Azonban az új szervezetben tudtuk őket pótolni, sőt, talán még jobbak is vagyunk.

FA: Szentistványi Istvánt

decemberben helyezte vissza a bíróság a pártba

, s ő a januári tisztújító közgyűlésünkön meg is jelent. Ekkor még éreztük mindkét részről az együttműködés szándékát. Azonban ez nem sikerült, ennek több oka volt. Elismerem, mi sem tűztük ki célként, hogy ők visszatérjenek. Úgy láttuk, hogy tavaly tavasszal sikeresen kezdtünk el egy folyamatos fejlődés irányába haladni, s nem gondoltuk, hogy a régi emberek egy részének visszatérése ezt az építkezést segítené.

Reméljük, hogy ma már az embereknek a pártról az LMP új arcai jutnak eszébe. Szentistványi István saját döntése, hogy függetlenként politizál a továbbiakban, s vélhetően ez 2019-ig így is fog maradni.

- Botka László viszont azért vette el „hivatalosan” Tanács Eszter pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsági helyét, mert Szentistványi István kizárták az LMP-ből, így a pártnak nem jár bizottsági tagság. Ez az állapot azonban megszűnt decemberrel. Tanács Eszterre a baloldali városvezetés egyik legfelkészültebb kritikusaként tekintettek, mellette egy szürreális tűnő politikai koalíció állt ki, amelyben Szentistványit támogatta a Jobbik, a Fidesz és a KDNP helyi vezetője. Lobbiznak azért, hogy visszakapja az LMP ezt a bizottsági helyet?

LZ: Jól hangzik, de ha ez Botka Lászlón múlik, akkor erre nem sok esélyt látok. Lehetnek szép álmaink, de ennek realitása csekély. FA: Nem nekünk, hanem a párt országos vezetésének kellene jeleznie Szentistványi visszatérését, s azt, hogy igényt tartunk a bizottsági helyre és Tanács Eszter munkájára, hiszen ők küldték a levelet a kizárásról is. Azt is hozzá kell tenni azonban, hogy

az új tagság alapvetően más politikát folytat, mint a „régi” LMP, Tanács Eszter és néhány korábbi tag elvei nem egyeztethetőek össze a mieinkkel, ők tőlünk balra helyezkednek el.

Habár őt nagyon felkészültnek tartjuk, mégis az új tagságból választanánk egy rátermett személyt – ha esetleg visszakapnánk a bizottsági helyet.

- Az önkormányzati választásokig még sok idő van látszólag, de hamarosan itt van 2019. Milyen helyi elképzeléseik vannak a várossal, s egy-egy városrésszel kapcsolatban?

FA: Az LMP országos programját fogjuk adaptálni Csongrád megyére, illetve Szegedre. Arra törekszünk, hogy az általunk képviselt célokat, elveket összhangba hozzuk a választók igényeivel. Szerencsére sok utcai kitelepülést tartunk, ahol az emberek elmondják problémáikat. Most Paks2 és a közpénzmentő népszavazás ügyében gyűjtünk aláírásokat, jelen vagyunk a megye területén, a kampány megkezdése után pedig még aktívabb módon tartjuk a kapcsolatot a választókkal. Célunk az, hogy jelöltjeink a lehető legnagyobb mértékben megismerjék az ott élők igényeit, s egy olyan programot tudjanak letenni az asztalra, amely ezekre a nehézségekre reagál.

- Kikre számítanak? Mely társadalmi csoport, korosztály támogatásában bíznak?

LZ: Régebben elsősorban az értelmiségeikre számíthattunk. A mostani LMP azonban nagyon színes, azt gondolom, hogy az egyszerű munkásemberektől az egyetemi oktatókig található szavazónk. FA: A 30-as, 40-es korosztály a leginkább fogékony a politikánkra szerintem. Egyetértek Zoltánnal abban, hogy egyre szélesebb körben érünk el embereket, s ez lehet növekedési potenciálunk kulcsa.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.