Közélet

Az Együtt provokációnak tartja Botka ajánlatát

Az Együtt provokációnak tartja Botka ajánlatát

2017. szeptember 27., szerda
Az Együtt provokációnak tartja Botka ajánlatát

Provokációnak tartja az Együtt Botka László ajánlatát – mondta Juhász Péter, a párt elnöke a Hír TV Egyenesen című műsorában.

Ahogy arról a

SZEGEDma.hu is beszámolt

, hétfőn sajtótájékoztatón jelentette be

Botka László

Hiller István

választmányi elnökkel és

Molnár Gyula

pártelnökkel, hogy a szocialisták egy “nagyvonalú” ajánlatot tesznek le a demokratikus ellenzéki pártok elé a listás helyek elosztásával kapcsolatban. Az LMP, a DK, az Együtt, a Momentum, a Párbeszéd és a Liberálisok vezetőinek és vezető testületeinek küldik meg az ajánlatot. Az Együtt elnöke szerint ők csak az új pólus pártjaival akarnak közös listát, a többi párttal csak a koordinált jelöltállításról egyeztetnének.

Juhász Péter

szerint akkor van értelme az együttműködésnek, ha minden pártban van kompromisszumkészség. „Botka László úgy csinál, mintha újabb és újabb ajánlatokkal jönne, holott most először hallottunk bármit is az ő felvetéséből. Százszor mondta el az Együtt és számos más párt is, hogy közös listát nem tud elfogadni. Ehhez képest egy ilyen ajánlat inkább tűnik provokációnak, mint valós ajánlatnak” –

mondta a pártelnök

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.