Közélet

Ahol mindenki kaphat és adhat – Megnyílt a Tágas Tér Fesztivál

Ahol mindenki kaphat és adhat – Megnyílt a Tágas Tér Fesztivál

2017. szeptember 8., péntek
Ahol mindenki kaphat és adhat – Megnyílt a Tágas Tér Fesztivál

Egy találkozási lehetőség, ahol ledőlnek a korlátok, kinyílik a tér és láthatóvá válik egy élhető, szerethető Szeged – ezt kínálja a péntek délután megnyílt Tágas Tér Fesztivál. Négy helyszínen több mint 80 önálló programra, többek között koncertekre, előadásokra, beszélgetésekre invitálnak mindenkit.

„Tágas teret kínál a mi Istenünk, méghozzá újra itt Szegeden. Érdemes megnézni, mit is kínál ez a néhány nap: megnyíló tér, őszinte találkozások, ledőlő korlátok, megszűnő szakadékok, feltáruló lehetőségek, sokszínű, célokkal teli élet – csak néhány hívószava a fesztiválnak, amelyben az a legnagyszerűbb, hogy ugyanezt akarja az Isten is, hiszen valóban tágas térre próbál vezetni minket” – fogalmazott

Gáncs Péter

evangélikus püspök. Hozzátette, nem könnyű elvezetni az embereket erre a tágas térre, hiszen sokszor jobban szeretjük a fedezéket, a szűk tereket, és sokszor elbújunk előle. Kifejezte reményét, hogy a fesztivál idején mégis el mernek indulni az emberek egymás felé. Emlékeztetett, hogy 500 éve indult a reformáció, amely szintén egy kilépés volt, ki a templomból az utcára egy sokkal szabadabb szemléletet követve.

Kiss-Rigó László

megyéspüspök arról beszélt, hogy a magukat nem hívőnek tartó emberek tévesen azt hiszik, hogy a hívő ember számára az élet be van szűkítve, korlátozott, kevesebb lehetőséggel rendelkeznek, mint bárki más. „Az emberben van egy olyan tévhit, hogy magába zárkózva, Isten elől elrejtőzve tud szabadon azt tenni, amit akar, pedig valójában csak magát tudja tönkretenni. A keresztény, hívő ember számára az élet nem beszűkített, hanem egy tágas, végtelenre nyitott lehetőség, s ha valaki a hitéből merített igazságok, ismeretek segítségével él, akkor nyitott lehet a végtelenre” – fogalmazott. Azt kívánta, hogy mindazok, akik a hétvégén kapcsolódnak a Tágas Tér Fesztivál bármely rendezvényéhez, tapasztalják meg, hogy milyen óriási élmény szabadon, tágas élettérben létezni, amire csak a Krisztushívő emberek képesek. „Mindannyiunkban vannak értékek, mindannyiunknak vannak alapvető olyan fontos tulajdonságai, amit nem azért kapott vagy tanult meg, mert saját magát kell vele boldogítania, hanem ezek olyan képességek és ajándékok, amelyekkel megajándékozhatjuk a másikat. Erre az alapgondolatra épült a 2015-ös, első Tágas Tér Fesztivál” – fogalmazott Czagány Gábor egyetemi lelkész. Emlékeztetett, hogy a Szegedi Ökumenikus Lelkészkör tagjaiban született meg a fesztivál gondolata, amelybe bevonták mindazokat, akik jó szívvel, szeretetből szeretnének cselekedni. A rendezvény a hétvége folyamán négy helyszínen is várja az érdeklődőket, amelyről részletesebben

ITT

írtunk. További kedvcsinálót és a részletes programokat pedig

ITT

találja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.