Kultúra

A kommunistáknak „túl demokratikus” volt a választási rendszer + FOTÓK

A kommunistáknak „túl demokratikus” volt a választási rendszer + FOTÓK

2017. szeptember 7., csütörtök
A kommunistáknak „túl demokratikus” volt a választási rendszer + FOTÓK

Hetven éve, 1947. augusztus 31-én a kommunisták csalással nyertek választást, azonban örömük felemás lett: a szavazatoknak ugyanis mindössze a huszonkét százalékát szerezték meg, s míg az összes baloldali induló is csak negyvennyolc százalékot ért el, addig a magyar társadalom többsége a polgári erőkre adta voksát. Az esemény évfordulója alkalmából tudományos konferenciát rendezett a hódmezővásárhelyi Emlékpont.

– Bár a választás eredményét torzította a kommunista erők csalása, a végeredmény megmutatta: a magyar társadalom többsége nem akart szocialista rendszert, nem akart úgymond „demokratikus baloldali” rendszert és végképp nem akartak kommunista diktatúrát – mondta el

Miklós Péter

. Az Emlékpont intézményvezetője köszöntőjében rámutatott: a kékcédulást választást követően a Moszkva által támogatott erők elérték, hogy a polgári erőket meggyengítve 1949 augusztusában bevezessék a szovjet mintára megalkotott alkotmányt, a következő évben pedig az önkormányzatiságot a tanácsi rendszer váltotta fel. A „kékcédulás választási csalás” lényege, hogy a nagy mennyiségben nyomdailag előállított választói névjegyzék-kivonatokkal az erre a Magyar Kommunista Párt (MKP) által szervezetten szállított „választók” több szavazókörben is leadták szavazataikat. Erről

Szerencsés Károly

, az Eötvös Loránd Tudományegyetem docense szólt előadásában, aki emlékeztetett: az 1945-ös, kvázi szabad választások után Rákosi Mátyás „túl demokratikusnak” nevezte a választási jogszabályokat, s kijelentette: korrigálni kell a választások eredményét. A választási törvény módosítása során Rákosi elképzelései szerint hajtottak végre korrekciót, mintegy hatszázezer embert zártak, vagy „felejtettek ki” a választásból előéleti kritériumok alapján, amely a jobboldali szavazókat érintette hátrányosan. A kékcédulás akció végrehajtásához pedig a kommunisták „párthadserege” volt megfelelően erő, hiszen az MKP-tagság soraiban könnyen találtak a pártvezetés utasításait azonnal teljesítőket. Szerencsés Károly elmondta: kutatásai során találta meg azt a dokumentumot, amely előirányozta, hogy tizenegyezer beszervezett személy részvételével kell kettőszáznyolcezer szavazatot leadni, azonban a választás során ezt is túlteljesítették. Ez a csalás – bár nem döntötte el a választást –, mégis lendített az eredményen, hogy a Baloldali Blokk által irányított kormánykoalíció többséget szerezhessen.

Palasik Mária

, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője a parlamenti vitakultúra 1945 és 1949 közötti alakulásáról szólva elmondta: az elnök az akkor érvényes házszabályban biztosított lehetősége és egyben feladata volt a vita keretek között tartása és a Ház méltóságát megsértő hozzászólások korlátozása, szükség szerint szankcionálása. Háromszori figyelmeztetés után a képviselőt a házbizottság a Ház ünnepélyes megkövetésére is utasíthatta és emellett az illetmény egy részének megvonásáról is határozhatott. Az előadó kijelentette: bár voltak emelkedett szócsaták is a parlamentben, a baloldali képviselők legtöbbször vita helyett bekiabálásaikkal a fasiszta jelzőt aggatták politikai ellenfeleikre.

Bencsik Péter

, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa a szocialista blokk országaiban a korszakban lezajlott választásokat elemezve kifejtette: Jugoszláviában és Albániában kizárólag baloldali pártokra szavazhattak a választók, jelentős polgári erő hazánk mellett Lengyelországban, Bulgáriában és Romániában volt. A választások során valamennyi országban jellemző volt, hogy az állami erőszakszervek igyekeztek azokat befolyásolni, a baloldali politikai szervezetek manipulálták a voksolásokat, s az egyenlőtlen adottságok és az adott politikai erőviszonyokhoz fazonírozott választási jogszabályok súlyosan torzították az eredményeket. Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője a huszonéves fiatalemberként a parlamentben a kereszténydemokrata Demokrata Néppárt frakciójának titkári funkcióját betöltő

Kovács K. Zoltán

– aki 1947 és 1949 között volt országgyűlési képviselő – pályáját bemutatva hangsúlyozta: ez a párt igyekezett a hazai parasztság – a földdel nem rendelkezőkkel együtt értve – érdekeit is képviselni. Kovács K. Zoltánt 1948 után az állambiztonság folyamatos, szoros megfigyelés alatt tartotta. Ekkor a politikus döntés elé kényszerült, s a túlélésnek az emigrációval járó formáját választotta: Ausztriában a rádiós és lapszerkesztői munka mellett segédmunkát is vállalt, majd 1949-től Münchenben a Szabad Európa Rádió munkatársa lett. Miután 1993-ban családjával végleg hazatelepült, 2008-ban bekövetkezett haláláig a Kereszténydemokrata Néppártban és annak pártalapítványában, a Barankovics István Alapítványban vállalt szerepet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.