Írjon nekünk

Egyház

A gyűlölködés ellen zarándokolnak Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/kisservin.jpg

Megjelent:

Kormányhű, jobboldali nyugdíjasok Mária-napi zarándoklatot tartanak szeptember 12-én, 16 órai kezdéssel Szegeden a rókusi templomkertben, illetve a Szűzanya szobránál és a Dóm kertben az ’56-os Pietánál. Céljuk egy erkölcsi minimum megvalósítása és a gyűlöletkampány elleni küzdelem.

A szervezők szeretnék bebizonyítani, hogy a megbélyegzés bizonyos ellenzéki pártok részéről nem igaz. „Az úgymond kormányhű, tehát a polgári kormányzat célkitűzéseit, értékrendjét támogató nyugdíjasok nem gyűlölnek senkit. Ha megsértenek bennünket, akkor keresztény emberek lévén, meg tudunk bocsájtani. Az ítélet a Jóistené. Mi csupán meg fogjuk ezt jegyezni, és azt szeretnénk, hogy a választás a jövőben legyen egy erkölcsi minimumhoz kötve, amelyet egyetlenegy párt se lépjen át, ne rágalmazzák, ne szidalmazzák egymást” – emelte ki hírportálunknak a főszervező, Dobák Lászlóné.

Kitért arra is, hogy nagyon sokszor lehetett azt hallani, hogy a magyar közélet szereplői kígyót, békát kiabáltak egymásra. Az esetek többségében csak lejárató kampányokról volt szó. Hiába élt sokszor az adott illető perrel, mert mire az igazát, ártatlanságát bebizonyította, addigra már rég vége volt a választásoknak. A zarándoklat szervezői erre is szerették volna ráirányítani a figyelmet, amikor életre hívták ezt az eseményt. A jövő szempontjából szerintük fontos, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Azt szeretnék, hogy a következő választás civilizált, keresztény módon bonyolódjon le, és ne legyen senki se megalázva, illetve megsértve.

A rendezvényen szakrális, hazafias Mária-énekeket hallhatnak az érdeklődök. Mint például az „Ó, Nagyasszony, nemzetünk reménye” című egyházi zenét. Az „István, a király” koronázási áriáját prózai formában adják elő. Az eseményt a „Boldogasszony Anyánk” ősrégi magyar himnusszal zárják. A szervezők egy villamosnyi emberre számítanak. A nyugdíjasokat arra kérik, hogy mondjanak nemet a gyűlöletkampányra. Mindenkit sok szeretettel várnak a szeptember 12-i időpontra.

Kommentek

Egyház

Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltánt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/kisservin.jpg

Megjelent:

Szerző:

Advent második hetének szombatján, Kiss-Rigó László püspök diakónussá szentelte Kovács Zoltán V. éves szeged-csanádi papnövendéket.

Tovább olvasom

Egyetem

Új-zélandi módszerrel lépnek fel az iskolai problémák ellen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/kisservin.jpg

Megjelent:

Szerző:

A Gál Ferenc Főiskolán a resztoratív módszerről tartottak konferenciát hazai és külföldi előadókkal. Már most támogatja a szemlélet elterjesztését az EMMI, de az újabb szabályozások kialakításában sokat segíthetnek a hasonló tanácskozások.

Tovább olvasom

Egyház

Bíró László tábori püspök a vasárnap jelentőségére is kitért Bordányban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szma/stab/kisservin.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vasárnap tud megtartani bennünket – mondta el Bíró László, a Magyar Katolikus Püspöki Kar családreferens püspöke, aki a szentmisét követően A házasság öröme az Egyház öröme címmel tartott előadást Bordányban.

Tovább olvasom

Aktuál