Szórakozás

„Veteránjármű-rajzás” Szegeden

„Veteránjármű-rajzás” Szegeden

2017. augusztus 3., csütörtök
„Veteránjármű-rajzás” Szegeden
veteran_jarmuvek30kf

Augusztus 4. és 6. között rendezik meg a XI. Délalföldi Veteránjármű találkozót Szegeden. Az öreg, de nem vén autók és motorkerékpárok a Partfürdőn táboroznak le pénteken, másnap pedig tulajdonosaikkal bebarangolják a város környékét. A hazaindulás előtt viszont még újból megtekinthetik a járműcsodákat a szegediek a Széchenyi téren vasárnap délelőtt. Részletes programmal!

Két év után újból megtelik veteránjárművekkel Szeged, 11. alkalommal rendezik meg a Délalföldi Veteránjármű Találkozót. „A résztvevők száma 15-20 százalékkal több, mint az előző találkozón” – mondta

Martonosi János

, a Délalföldi Veteránjármű Egyesület elnöke. 130 fő foglalt szállást, de sokan a környékről érkeznek, vagy rokonoknál szállnak meg, így a résztvevők száma eléri a 180-at, valamint még csatlakoznak olyanok is, akik a versenyen nem indulnak, de a programokon, vagy azok egy részén igen. Mindez azt jelenti, hogy több mint száz 1975 előtti autó és motorkerékpár lesz a rendezvényen. Vagy éppen egyszerre mindkettő. A félig motorkerékpár, félig lánctalpas II. világháborús német NSU Kettenkradot ugyanis nehéz lenne besorolni – ebből a típusból is bemutatkozik egy 1944-es gyártású jármű. Sokan korhű ruházatba, egyenruhába öltöznek. Kilenc 1930 előtti jármű érkezik, a legidősebb autó egy 1922-es amerikai Buick, a legöregebb motorkerékpár egy 1927-es német Victoria, de 2-3 Ford T-modell felbukkanására is számíthatunk. Szinte Rolls-Royce-nak fog tűnni az a Citroen, amelyet az 1950-es években gyártottak. A legtöbb jármű – legalább egy tucatnyi - valószínűleg a magyar Pannónia motorkerékpár márkából lesz, de több két-, vagy oldalkocsival együtt háromkerekű BMW-t is megtekinthetünk. Többször is megnézhetjük a járműveket. Pénteken este hat órától felvonulnak a városban a partfürdő – Bertalan híd – Szilléri sugárút – külső körút – Auchan útvonalon. A felvezetés költsége miatt idén öt percenként tizenötösével indítják a járműveket, legalább 60-80 gépkocsi és motorkerékpár vesz részt majd a programon. Martonosi János felhívta a figyelmet, hogy a kempingben nem tudják bemutatni a járműveket, de máshol erre lehetőség van. Reggel 8 órától sorban indulnak a járművek a Széchenyi térről, ezt követően több helyen megállnak ügyességi feladatokat teljesíteni Szegeden és környékén (bővebben lásd lent). Szintén a főtéren másnap délelőtt kiállítják a járműveket, ahol újból megcsodálhatják az érdeklődők az oldtimereket.

veteran_jarmuvek06kf

PROGRAMOK

Augusztus 04. Péntek:

15.00 órától gépátvétel, regisztráció, szálláshelyek elfoglalása Partfürdő Kemping és Szabad strand. 18.00 órától felvonulás Szeged utcáin 20.00 órától vacsora, eligazítás

Augusztus 05. Szombat:

06.00 órától reggeli 08.00 órától veteránjármű túraverseny startja a Széchenyi térről Útvonal: Kiskundorozsma, Szeged Auchan áruház, Tápé, Algyő Levendula Hotel, Újszentiván, Tiszasziget. Szőreg. (Bővebben lent) 16.00-18.00 óra között célba érkezés Szegedre 21.00 órától díszvacsora, a túraverseny díjainak átadása

Augusztus 06. Vasárnap:

06.00 órától reggeli 09.30 órától veteránjármű kiállítás és különdíjak a Széchenyi téren 12.00 órától a járművek elvonulása 12.15 órától ebéd

TÚRAÚTVONAL

Augusztus 05. Szombat:

08.15-9.30 KISKUNDOROZSMA, SZÉLMALOM 08.45-10.15 AUCHAN PARKOLÓ 09.30-11.00 SZEGED, SZENT ISTVÁN TÉR 11.15-12.00 TÁPÉ, FŐ UTCA 12.00-13.30 ALGYŐ, LEVENDULA HOTEL 13.15-14.15 ÚJSZENTIVÁN, TEMPLOM TÉR 13.45-14.45 TISZASZIGET, MÉLYPONT 14.30-15.30 TISZASZIGET, SZENT ANTAL TÉR 15.00-16.00 SZŐREG, MONTI SÁNDOR PARK

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.