Közélet

Varga Mihály: a keresetek növekedési üteme összhangban van a kormány várakozásaival

Varga Mihály: a keresetek növekedési üteme összhangban van a kormány várakozásaival

2017. augusztus 22., kedd
Varga Mihály: a keresetek növekedési üteme összhangban van a kormány várakozásaival
Varga Mihály

A bruttó átlagkeresetek júniusi 14,4 százalékos, illetve az első félévi 12,5 százalékos növekedése összhangban van a kormány várakozásaival, amelyek szerint az év további részében is nőni fognak a bérek és emelkedik a foglalkoztatottak száma - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán kedden, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva.

Hangsúlyozta, a kormány arra törekszik, hogy Magyarország hosszú távú versenyképessége ne az olcsó munkaerőre épüljön, hanem a hozzáadott értékláncra. Az elmúlt hónapokban született intézkedések, illetve az életpályamodellek elindítása kedvezően hatott a keresetek növekedésére, de hozzájárult az is, hogy a gazdaság erősödésével a versenyszféra munkaerőigénye folyamatosan nő - fejtette ki.

Varga Mihály

felidézte a tavaly novemberben elfogadott hatéves bérmegállapodást, kiemelve, a munkaadók is úgy látták, hogy a következő évek gazdasági növekedése megteremti azt a forrást, ami lehetőséget ad a béremelésekre. A kormány pedig azt vállalta, hogy a járulékok szintjének jelentős csökkentésével segíti a keresetek növekedését - tette hozzá. A nemzetgazdasági miniszter szerint jó esély van arra, hogy a hatéves megállapodás további részei is megvalósuljanak. Ha az első fél évben 10 százalékos volt a reálbérek emelkedése, akkor ebben az évben olyan mértékű kereset-növekedés lesz, ami megteremti annak esélyét, hogy jövőre a járulékcsökkentésben is a maximumig tudjon elmenni a kormány - fogalmazott Varga Mihály. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében kiemelte: a reálbérek négy és fél éve töretlenül emelkednek Magyarországon, ami a hazai fogyasztás felfutásával a magyar gazdaság növekedését is érdemben segíti. A tárca hangsúlyozta azt is, hogy az idei év elejéhez hasonló létszám növekedési ütem több mint másfél évtizede nem volt Magyarországon a versenyszférában, ahol júniusban - a legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál - kiemelkedő mértékben, csaknem 60 ezerrel bővült a létszám. A hatéves bérmegállapodás tovább segítheti a foglalkoztatás bővülését és enyhítheti a munkaerőpiacon kialakult bérfeszültségeket. A következő években a megállapodás hatására csökkenhet vagy meg is szűnhet a hazai bérek régiós lemaradása, hat év alatt a reálbérek akár 40 százalékkal is nőhetnek Magyarországon - áll az NGM közleményében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.