Közélet

Újabb őrizetbe vétel a Czeglédy-ügyben (FRISSÍTVE)

Újabb őrizetbe vétel a Czeglédy-ügyben (FRISSÍTVE)

2017. augusztus 10., csütörtök
Újabb őrizetbe vétel a Czeglédy-ügyben (FRISSÍTVE)
czegledy_csaba03_gs

A Csongrád Megyei Főügyészség a mai napon indítványt tett a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója felé, hogy rendelje el annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a Humán Operátor Zrt-hez köthető bűnszervezet keretében egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezetőjeként követett el költségvetési csalást. A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezette Humán Operátor Zrt. többek között a 2015-2016-os évben is munkaerő közvetítői tevékenységet végzett több magyarországi munkáltató felé, mellyel összefüggésben egy olyan számlázási láncolatot alakítottak ki, amelyben a Humán Operátor Zrt. a szerződésben vállalt kötelezettségét papíron több alvállalkozón keresztül látta el, valójában azonban a munkaerőt közvetlenül biztosította. A gyanú szerint az iskolaszövetkezetek, melyek a számlázási lánc végén álltak, ténylegesen nem végezték el a számlák mögötti gazdasági tevékenységet, szerepük csak a fiktív számlák kiállítására korlátozódott, lehetőséget biztosítva ezáltal arra, hogy a Humán Operátor Zrt. az általános forgalmi adó adónemben fennálló fizetési kötelezettségét csökkentse. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Csongrád Megyei Vizsgálati Osztálya által a keddi napon őrizetbe vett szombathelyi férfi egy bodajki székhelyű iskolaszövetkezet vezető tisztségviselője volt 2015. év tavasza óta és a bűnszervezetben betöltött tevékenységével az állami költségvetésnek általános forgalmi adó adónemben mintegy 181 millió forint vagyoni hátrányt okozott. Az ügyészség a férfi előzetes letartóztatását a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint az eljárás meghiúsításának veszélye okán indítványozta egy hónap időtartamra a nyomozási bírónál. A bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt folyamatban levő eljárásban a nyomozási bíró a mai napon dönt az ügyészi indítvány tárgyában.

Nem jogerős a bíróság ítélete

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte további egy gyanúsított előzetes letartóztatását, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a vám- és pénzügyőrség - közölte a Szegedi Törvényszék. A gyanúsított előzetes letartóztatása 2017. szeptember hó 9-ig tart. A bíróság a gyanúsított esetében indokoltnak tartotta a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazását, ugyanis megalapozottan lehetett következtetni arra, hogy a cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára és büntetési tételére figyelemmel (halmazati büntetésre és bűnszervezetre irányadó szabályokra figyelemmel 5-20 évig terjedő szabadságvesztés) szabadlábon hagyása esetén megszökik, elrejtőzik, továbbá a cselekmény gyanúsítás szerint szervezett, bűnszervezet keretében történő elkövetésre is figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a bizonyítási eljárás meghiúsítására, magakadályozására törekedne, ezért előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt. A bíróság kényszerintézkedést elrendelő döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem emelkedett jogerőre.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.