Írjon nekünk

Közélet

Óvodai tetőcseréről és a lakópark kivitelezéséről tanácskoztak Algyőn

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

algyo_testuleti001kf

Tetőcserére szorul az óvoda egyik épülete – derült ki a képviselő-testület ülésén, ahol a délnyugati lakópark kapcsán kiírt közbeszerzések kivitelezőjét is kiválasztották a beérkezett ajánlatok közül. Az ülésen tájékoztató hangzott el arról is, hogy energetikai korszerűsítést hajtanak végre, pályázati forrásból újul meg az egészségház, a civilek háza, valamint a községháza 2020-ig.

A Délút Kft. építheti a délnyugati lakóparkban utat, járdákat és csapadékvíz-elvezető rendszert, miután ők adták a legkedvezőbb árajánlatot. Molnár Áron polgármester arról tájékoztatott a rendkívüli testületi ülésen, hogy a bírálóbizottság az öt beérkezett ajánlat közül a legkedvezőbbet választotta, így nagyjából bruttó 80 millió forintba kerül a kivitelezés. Tárgyaltak a képviselők lakópark második üteménél a földfeltöltési munkáira vonatkozó közbeszerzési eljárásról is, szintén öt árajánlatot kaptak, s a legkedvezőbben ezúttal is a Délút Kft. adta, bruttó 23 millióval. A polgármester a délnyugati lakópark telekértékesítéseivel kapcsolatban elmondta, hogy a második ütemben meghirdetett huszonnégy telek közül már csak kettőnek nincs gazdája, vagyis sikeres a program, ami felveti a kérdést, hogy érdemes-e belevágni a harmadik ütembe, kiváltképp annak fényében, hogy már most is vannak érdeklődők, akik Algyőn építkeznének. Erről majd a szeptember után felálló új képviselő-testület dönthet.

Mint ismert, még a képviselő-testület feloszlatása előtt bejelentette, hogy augusztus végén távozik az Algyői Faluház és Könyvtár éléről Bene Zoltán. A testület tagjai vezetői pályázat kiírásáról is döntöttek, ám lesz egy átmeneti időszak, amíg megbízott vezetője lesz az intézménynek. Először erről nem rendelkezett a képviselő-testület, mondván a saját Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ) alapján Bene Zoltán kijelölheti a megbízottat, de később tájékoztatást kértek a Magyar Államkincstártól, s mint kiderült, az SZMSZ nem tartalmaz erre nézve szabályozást, így a képviselő-testület jogosult arra, hogy megbízott vezetőt nevezzen ki. A Faluház közalkalmazottai közül három főnek van megfelelő végzettsége ahhoz, hogy ellássa a megbízott vezetői feladatokat, Gál Boglárkának, Lele Istvánnénak és Dudásné Molnár Adélnak. A jogi bizottság tárgyalta a témát, Gonda János elnök azt mondta, Lele Istvánnét javasolják, a másik két személy esetében ugyanis összeférhetetlenség áll fenn. A bizottság javaslatát egyhangúlag megszavazták.

Támogatják a horgászok rendezvényét

A szeptember 10-i időközi választással kapcsolatban is volt teendője a testületnek, ugyanis a szavazatszámláló bizottságok póttagjairól határoztak a helyi választási iroda vezetőjének javaslata szerint. Angyal Zsolt jegyző elmondta, szavazókörönként három tagot kell választani, azonban a szavazatszámláló bizottságoknál elvárás, hogy öttagúak legyenek. Hozzátette, a póttagok munkájára valószínűleg nem lesz szükség, hiszen mind a négy polgármesterjelölt is delegált tagokat, de a biztonság kedvéért póttagokat is kijelölnek. A szavazásnál Kassné Bakó Ildikó tartózkodott.

Az is kiderült a rendkívüli ülésen, hogy az Algyői Természetvédő Horgászegyesület szeptember 23-án tartja évadzáró versenyét, és azzal a kéréssel fordultak az önkormányzathoz, hogy ingyenesen használhassák a rendezvény idején a horgásztanyát. A jogi bizottság tárgyalta és támogatta a kérelmet, Gonda János annyit jegyzett meg, hogy érdemes lenne például bizottsági vagy hivatali hatáskörbe adni az erről szóló döntést, hogy ne a képviselő-testületnek kelljen ezzel foglalkoznia. Molnár Áron ezzel egyetértett, de megjegyezte, már a tavak és a tanya megvételekor ezt javasolta, ám a testület többsége akkor ezt nem támogatta.

Nem kaptak többséget az ipari parkos témák

Az Algyő Park Kft. augusztus 28-i taggyűlésén három napirendi pontot tárgyalnak, s mivel az önkormányzatnak is van tulajdonrésze, szavazati joggal is rendelkeznek. Az első napirendi pont az ipari park kihasználtságáról szól, amelyből kiderül, hogy jelenleg mindössze három irodahelyiség vár bérlőre, négy új betelepülő is van, míg az egyik bérlő bővítéseket eszközölt, így újabb csarnokot vett használatba. A második napirendi pont a hitelek visszafizetésének üteméről szól majd, Ormay Tamás ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint összevonták három meglévő hitelüket, s így a fizetendő kamat is csökkent 4%-ról 1,65%-ra. Az előterjesztésből kiderült, a bevételek függvényében előtörlesztésben is gondolkodik az Algyő Park Kft. A harmadik pont a taggyűlésen pedig arról fog szólni, hogy amennyiben megvesznek egy céget, az abból származó bevételeket beruházásokra és hiteltörlesztésre fordítanák. Az Algyő Park Kft. taggyűlésén tartózkodni fog Molnár Áron, ugyanis a képviselő-testület jelenlévő hat tagja közül hárman, Kassné Bakó Ildikó, Gonda János és Roczkó András tartózkodott, és a szavazategyenlőség miatt a településvezetőnek is tartózkodnia kell.

Teljesen új tetőszerkezetet építenek az óvoda egyik épületére

Felújításra mindenképp, de leginkább cserére szorul az Algyői Szivárvány Óvoda utcafronti bal oldali épületének tetőszerkezete – ez derült ki a képviselők elé letett anyagból. A korszerűsítés terve nem új keletű, két ízben is pályázott rá az önkormányzat, bizonyos összegeket el is különítettek az esetlegesen felmerülő költségekre, ám a pályázatokat tartaléklistára helyezték. A nyári viharok után észlelték, hogy az egyik csoportszoba beázott és a tetőn is azonnali munkálatokat kellett végezni a balesetveszély elhárítása érdekében. Statikussal és az ő kérésére faanyagvédelmi szakértővel is megvizsgáltatták a tetőszerkezetet, amelyből kiderült, hogy nem halogatható a rekonstrukció. Molnár Áron emlékeztetett, erre a főépületre kerültek 2013-ban a napelemek, s akkor elmulasztották a tetőszerkezetet felmérni, hogy elbírja-e a pluszterhelést. Berényi András, a településfejlesztési és üzemeltetési csoport vezetője arról tájékoztatott, hogy a statikus közlése szerint meg lehetne úgy erősíteni a szerkezetét, hogy kibírjon egy nagyobb vihart vagy éppen télen a hó terhelését, ám mivel kisgyerekek tartózkodnak az épületben, ezt semmilyen szakértő nem meri majd írásba adni. Hozzátette, a hibák kijavítása is járható út lehet, ám véleménye szerint teljesen új tetőszerkezetet kellene inkább készíttetni.

A költségvetésben korábban félretett összeg az előkészületi munkákra elegendő, és három millió forintos blokkokra is lehet bontani, így a pénzügyi bizottság dönthet a kérdésben. Ki kell ugyanis üríteni a csoportszobát, a tetőről leszerelni a napelemes rendszert, majd elbontani a tetőszerkezetet, amit vasbeton koszorú készítés követhet. A pénzügyi bizottságban helyet foglaló Roczkó András elmondta, a grémiumnak is az az érdeke, hogy a gyerekek biztonságban kezdhessék meg a nevelési évet, így tagként garanciát vállal arra, hogy amikor döntéseket kell hozni az óvoda ügyében, a lehető leghamarabb összeül majd a pénzügyi bizottság.

Energetikai korszerűsítésekre nyertek forrásokat

Tájékoztatót kaptak a képviselők arról is, hogy három önkormányzati épület újul meg pályázati forrásból a nagyközségben. Energetikai korszerűsítést végeznek a községháza mellett a civil szervezetek házán, valamint az egészségházon, a 100%-os támogatási intenzitású projektet 2020-ig kell befejezni. Kassné Bakó Ildikó afelől érdeklődött, hogy a megvalósítandó pályázati elemeken szükség esetén lehet-e változtatni, például előfordulhat, hogy nem lesz gyermekorvos néhány év múlva a nagyközségben, s akkor vegyes praxis alakulhat ki, mint más településeken is. Ha ez bekövetkezne, akkor a felnőtt orvosi rendelőt át kellene újfent alakítani, hiszen az ÁNTSZ előírásai szerint úgynevezett fertőző bejáróra is szükség a gyermekorvosi rendelőknél, ami most nem adott. Berényi András csoportvezető azt válaszolta a képviselőnek, hogy elsődlegesen energetikai korszerűsítésről szól a pályázat, ám ha az operatív szerv befogad módosításokat, akkor természetesen van mozgásterük a kivitelezésnél. Hozzátette, ha vegyes praxist kellene létrehozni, akkor akár a gyermekorvosi rendelőben is lehetne az, hiszen ott van külön bejárat a fertőző betegeknek. Molnár Áron hozzátette, ésszerű plusz fejlesztéseket akár az önkormányzat saját forrásaiból is eszközölhet, hiszen az a cél, hogy jól használható legyen az intézmény.

Hirdetés

Kommentek

Hírzóna

Esik a benzinár, ki tudja, hol áll meg

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Péntektől ismét csökken a benzin ára.

Tovább olvasom

Hírzóna

Több marad másra, ha e-jeggyel vonatozol!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Méghozzá nem is kevéssel! HirdetésKommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Ruhadarabok egy fűtéstechnikai üzlet előtt? – Nemes célért fogtak össze Szegeden!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Nem mindenkinek van lehetősége esténként a meleg szobában néznie kedvenc televízió-műsorát, meleg ételt fogyasztania családja körében.

Tovább olvasom

Aktuál