Közélet

Ötven éve repül Budapestre a Lufthansa

Ötven éve repül Budapestre a Lufthansa

2017. augusztus 26., szombat
Ötven éve repül Budapestre a Lufthansa

Ötven évvel ezelőtt ezen a napon landolt először Lufthansa gép Budapesten, az évforduló alkalmából szeptember 8-án Ferihegyre látogat a német légitársaság Airbus A350-ese, amely a légiipar legmodernebb szélestörzsű repülőgépe.

A társaság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a német légicég ötven évvel ezelőtt, 1967. augusztus 26-án landolt először Budapesten. Akkor egy Boeing 727-es típussal érkeztek a ferihegyi repülőtérre, amely egy közbenső megálló volt: Frankfurtból Münchenbe, onnan Budapestre repült az LH 194-es járat, amelyet a kezdeti időkben Budapestről Belgrádba is továbbközlekedtettek. Később, 1971-től már nem közlekedtek Belgrádba, Budapestről visszafordultak München felé a gépek. Budapest kiemelten fontos úticél a Lufthansa európai hálózatában, naponta nyolc járat köti össze a magyar fővárost Frankfurttal és Münchennel, de az utasforgalom mellett technikai szinten is kiemelt helyen van Budapest. Mintegy hétszáz embert foglalkoztat Magyarországon a Lufthansa, és Budapest a világ azon kevés városai között van, ahol a Lufthansa Systems és a Lufthansa Technik és jelen van. Nem ez az első eset, hogy a Lufthansa egy új típus bemutatójával ünnepli budapesti járatának megnyitását. 1985 nyarán a német légitársaság szállt le először Ferihegyen Boeing 747-es Jumbo Jettel, 2011-ben pedig a világ legnagyobb utasszállító gépét, az Airbus A380-assal repültek Budapestre prágai kitérővel. Utóbbi típus leszállását a ferihegyi repülőtér kerítései mellett több ezren követték figyelemmel. Idén a világ legmodernebb szélestörzsű gépével, az Airbus A350-essel tesznek látogatást Budapesten. Az első A350-est 2014 decemberében adta át üzemeltetésre az Airbus a Qatar Airwaysnek. Mára száz ilyen gép repül a világ 14 légitársaságánál, és összesen 848 darabra érkezett rendelés a toulouse-i gyárba. Az Airbus A350-es az A340-es típus utóda, és az első gép az Airbus flottájában, amelynek törzsét és szárnyait nagyobb részben karbon erősítésű polimerből készítették. A kéthajtóműves gép 66 méter hosszú, szárnyfesztávolsága 64, magassága 17 méter. Meghajtásáról a Rolls Royce ezen típusra kifejlesztett Trent XWB hajtóművei gondoskodnak. A fedélzeten 325 utas tud helyet foglalni, de a kapacitás 440 utasig is emelkedhet a székek elhelyezésétől függően.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.