Közélet

Ombudsman: az emberi méltósához való jog a gyermeket is megilleti

Ombudsman: az emberi méltósához való jog a gyermeket is megilleti

2017. augusztus 14., hétfő
Ombudsman: az emberi méltósához való jog a gyermeket is megilleti

Az alapvető jogok biztosának vizsgálata szerint a veresegyházi Gyermekliget Általános Iskola vezetője egy gyermekbántalmazás kivizsgálása helyett, hatáskörét túllépve és azzal visszaélve nyomást gyakorolt az érintett szülőre - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn közleményben az MTI-t.

Ahelyett, hogy kivizsgálta volna a bántalmazást a kisdiákot tanácsolta el az intézményből az igazgató - közölte a hivatal. Az alapjogi biztos segítségét egy édesanya kérte, akinek gyermekét állítása szerint bántalmazta az intézmény egyik tanára. Miután ezt az anya szülői értekezleten szóvá tette, az igazgató a gyermek tanulói jogviszonyának megszüntetését kezdeményezte: átadott a szülőnek egy, az iskolaváltoztatásról szóló, a gyermek adataival kitöltött nyomtatványt, egyben azt is közölte, hogy a gyermek az őszi szünet után már nem járhat abba az iskolába. Ezzel kapcsolatban az ombudsman jelentésében hangsúlyozta, hogy az emberi méltósághoz való jog a köznevelés intézményeiben is mindenkit, tehát a gyermeket is megilleti. Tiltott a tanulók testi és lelki bántalmazása, megalázó büntetése. Az ügy nyomán készült jelentés feltárta, hogy az igazgató azért nem indított vizsgálatot, mert az anya a bántalmazásról nem nyújtott be külön beadványt, a panaszának csak a szülői értekezleten adott hangot. Székely László emlékeztetett arra, hogy az intézmény vezetője felel az intézmény szakszerű és törvényes működéséért. Ennek alapján, függetlenül attól, hogy milyen formában jutott tudomására a testi fenyítés, kötelessége lett volna a körülmények tisztázása. Az igazgató viszont nem tisztázta a tudomására jutott eset körülményeit, ami figyelmen kívül hagyta "a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elvét is". Az igazgató az iskolaváltoztatásról szóló nyilatkozat átadását azzal magyarázta, hogy azt jóhiszeműen adta a szülőnek, azért, hogy az őszi szünet alatt ki tudja választani az igényeinek megfelelő iskolát. Az eljárás viszont jogszerűtlen volt és alkalmas a szülővel szembeni rendkívüli nyomásgyakorlásra - teszik hozzá. Az ombudsman szerint ezzel megsértette a szabad iskolaválasztás törvényben rögzített jogát, összességében pedig a panaszos és gyermeke tisztességes eljáráshoz való jogával összefüggő súlyos visszásságot okozott. Mindezek alapján az ombudsman felhívta az iskola igazgatóját a jogszerű eljárások feltétlen követésére, így arra is, hogy már a bántalmazás gyanúja esetén is szükséges annak kivizsgálása és arra is, hogy tartózkodjon az eltanácsolás eszközének alkalmazásától - közölte a hivatal.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.