Kultúra

Négy helyszínen vár programokkal a Tágas Tér Fesztivál

Négy helyszínen vár programokkal a Tágas Tér Fesztivál

2017. augusztus 30., szerda
Négy helyszínen vár programokkal a Tágas Tér Fesztivál

A Dugonics tér, a Vértó, az Evangélikus templom melletti tér és Mórahalom is a szeptember 8-10 között megrendezendő Tágas Tér Fesztivál helyszínei közé tartozik.

A Tágas Tér Fesztivál 2015 évi első megvalósulását a Szegedi Ökumenikus Lelkészkör sok évnyi közös útkeresése, beszélgetése, előkészítő munkája előzte meg. Valamint az a vágy, hogy a városban és környékén létező (működő) civil és/vagy egyházi, állami, és magán szervek, intézmények, társaságok, gazdálkodók mindazon tevékenységét és kezdeményezését bemutassák („tartóra tegyék”), amelyek az emberek személyes és közösségi életminőségét emelik, növelik; és ezáltal a társadalom egészét szolgálják. Az első sikeres rendezvény után idén második alkalommal is hívnak és várnak minden érdeklődőt a szervezők.

A helyszínek:

Vértó:

Küldetése: Az élhetőbb városért… Az örök egyetemes emberi értékrendet, közismertség nélkül (is) csendben megélő, eddig is megvalósító civil és egyéb szervezetek, intézmények, társulások, stb. pozitív eseményeinek, projektjeinek, értékeinek bemutatása úgy a város érdeklődő lakossága, mint a médiumok, továbbá maguk a kiállítók felé és között is. Valamint ugyanezen emberi értékek alapján közösségi élmény – Barátság – megélése (megélési lehetőség biztosítása, felkínálása) minden kiállító, látogató és résztvevő között. Minden korosztály részére kínálunk programokat, ezekből néhány: - gyerekeknek lovas-kocsizás, ugráló-vár, tűzoltók, rendőrök és mentők bemutatói; - fiataloknak pálya-orientációhoz segítség-nyújtás; - felnőtteknek ízelítő a vidéki hagyományokból; - időseknek ingyenes egészségügyi felmérések. Szeptember 9-én a Vértónál Jótékonysági futásra kerül sor az Újszülött Mentő Alapítvány javára, ugyanitt a nap további részében családi programok, bográcsfőzés és íjászbemutató várja baráti hangulatú együttlétre a résztvevőket.

Dugonics tér:

A Dugonics téren sokszínű és nagyon változatos program várja az érdeklődőket. A színpadon zenei és művészeti együttesek, színi előadások, zene és énekkarok, divatbemutató, tűzzsonglőrök, bábszínház és táncház készül mosolyt csalni a résztvevők arcára, elvarázsolni látogatóinkat. A kiállítói sátrakban lúdtollal írhatunk, fűben, fában orvosságot lelhetünk, színes memoria játékkal, családi céllövöldével, fotóműhellyel, rendhagyó randevúval, lelki beszélgetésekkel, házi szappan készítéssel, társasjátékokkal és még sok-sok más lehetőséggel várjuk vendégeinket. A művészeti térrészben a mellett, hogy hagyhatjuk magunkra hatni a műveket, mi magunk is aktívan bekapcsolódhatunk egy-egy alkotás elkészítésébe, ahová kiállító művészeink invitálják a közönséget. A gondviselés kövei labirintusban elgondolkodhatunk, a kápolnában imákat kérhetünk és imádkozhatunk, a téren megpihenhetünk, verseket olvashatunk, felüdülhetünk. Véradási lehetőség is lesz gyermekvigyázással, és a téren működő kávéház is várja vendégeit. A vasárnapi szabadtéri szentmisére különösen is hívjuk azokat, akik csak egy-egy ünnep (esküvő) alkalmával találkoznak a szertartással, mert ezen az alkalmon a gitáros zenei kíséret mellett a szentmise mozzanatait, eseményeinek jelentését is bemutatja, elmondja Kondé Lajos püspöki helynök atya. Az esemény vezérfonala a keresztény értékrend, ennek mentén kapcsolódik, fonódik egységgé a sok – és sokféle – program, valamint a több helyszín is. A Dugonics téren fellép a Fool Moon, a Cimbaliband és még sokan mások.

Háromszög (Evangélikus templom melletti tér):

Agorafóbiás egyház? - pódiumbeszélgetés A tágas tér lehet ijesztő is. Ha néha szűknek is érezzük, nem könnyű elhagyni megszokott tereinket. Ahol otthonosan mozgunk, ahol ismernek, elfogadnak, szeretnek, ahol egy nyelvet beszélünk, ahol a megszokott kérdésekre megszokott válaszok születnek, ahol nagy meglepetés nem érhet. Az egyháznak születése óta küldetése kilépni az agorára; a publikus, sokszor kritikus, nem ritkán ellenséges közegbe. Hogyan boldogul ezzel napjainkban? Házigazda: Horváth Gergely. Beszélgetőtársai: Máté-Tóth András és Csepregi András.

Csepregi András

Rendszeres teológus, a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium lelkésze, a Wesley János Lelkészképző Főiskola docense. „Az egyházi közösségeket a mi vidékünkön jobban fenyegeti a bezárkózás, mint a túl szélesre tárt ajtók miatti széthullás. Ennek is megvannak a veszélyei, de ez minket ma kevésbé fenyeget, mint az, hogy csak saját magunkkal foglalkozunk, és elveszítjük a kapcsolatot a környező világgal.”

Horváth Gergely

Rádiós műsorvezető, író. A Kultúrfitnesz című rádióműsor alapító szerkesztő-műsorvezetője, a Jézus és a rock and roll című könyv szerzője. „A hitben való kilépés a nyilvánosságba egyszerre lehetőség és konfliktus. Mit vállaljunk, mikor, és miért?”

Máté-Tóth András

Valláskutató, a SZTE Vallástudományi Tanszékének alapítója és tanszékvezető egyetemi tanára, akadémiai doktor. Teológus, a kelet-közép-európai pasztorálteológiai egyesület alapítója, a Bécsi Egyetem magántanára. „Egyre elevenebb az egyházi nyilvánosság, egyre többször ütköznek a nézetek. Nagy kihívás, sok a tanulnivaló és a félelem. A misztika és a politika elválaszthatatlan, egymás nélkül élhetetlen.” A Háromszög nevű helyszínünkön az evangélikus templomnál fellép a Windsingers acapella együttes és a Szegedi ökumenikus Gospel kórus. A programokról

ITT

találhatóak részletek; továbbá sok érdekes hír és információ, a rendezvény

Facebook-oldalán

található.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.