Közélet

Molnár Gyula könnyűnek találtatott

Molnár Gyula könnyűnek találtatott

2017. augusztus 11., péntek
Molnár Gyula könnyűnek találtatott
Botka László; Molnár Gyula

Jól indult az elnöki posztért, aztán Botka megette reggelire. Megvolt az esélye, hogy karakteres MSZP-vezető legyen, de az esélyt eljátszotta – írja az europakavezo.blog.hu.

A

DK-közeli blog

szerint sodródó, meggyötört ember lett

Molnár Gyula

. Sikeres újbudai polgármester volt, a rá bízott kerület épült, szépült, fejlődött. Az ellene indított pert túlélte, az MSZP elnöke lehetett. Üzenete az volt, hogy együttműködés kell. A vasárnapi asztalhoz akarta ültetni a vitatkozókat, ott lehetett volna megbeszélni közös dolgaikat. Bármilyen furcsa, de Botka felbukkanása és ámokfutása történelmi esélyt kínált számára. Ha képes lett volna Botkával szembe menni, visszatéríteni a pártot az MSZP-tagok által is kívánatosnak tartott együttműködési irányba, felnőhetett volna a legkarakteresebb és legsikeresebb MSZP-elnökök, vezetők,

Horn Gyula, Kovács László

és

Gyurcsány Ferenc

mellé. Ha választási győzelem talán nem is fűződött volna a nevéhez, de a józan hang szószólójaként, tisztességes politikusként őrizhette volna meg az emlékezet. Sodródása messzire vitte a vasárnapi ebéd asztalától. Legutóbbi mondata, miszerint az MSZP mindenkivel kész együttműködni, kivéve Gyurcsány Ferenccel és a Jobbikkal, már egy durva szint a mélység felé vezető úton. Molnár Gyula pályafutása legsikeresebb időszaka arra a Botka által megtagadott 8 évre tehető. Gyurcsánynak például Budapest-megbízottja volt. Így aztán ha MSZP-elnökként egy kalap alá veszi Gyurcsányt és a Jobbikot, ott mindennek vége van. Sokan fűztek reményt ahhoz, hogy pártelnök lett. Sajnos, nem élt és nem él pártelnöki jogkörével. Bólogató Gyula lett a baloldal Orbánja mögött. Pedig amikor kimegy egy tévéstúdióból, nyilván tudja, hogy amit mondott, ciki, kínos, vállalhatatlan, és a rá bízott szocialisták sem ezt akarják. Tudja, hogy aki a feszültséget szítja - mindegy, hogy Botka szorításában, vagy anélkül -, az Orbán kottájából játszik. Így válik cinkosává a rothadt rendszernek. És mégis megteszi. Egyszer, kétszer, tizenötször. Arcán látszik, hogy maga is tudja, ez az út nem jó. Amit mond és tesz, az újabb Orbán-kormányt jelent jövőre. Persze, az sem kizárt, hogy ennek így kell lennie. Most már ez az MSZP útja. Hátha a Fidesz majd segít rajtuk. Molnár Gyulát elárulják a tekintete, a mozdulatai. Pontosan tudja, hogy az MSZP-nek nincs Gyurcsány-fóbiája, csak Botkának van. Azt is látja, hogy Botka nem csak a DK-val, de egyetlen más párttal sem tudott semmiben megegyezni. Egyedül vannak immár. És mégsem tesz ellene semmit. Ez több, mint bűn, ez hiba. Azonban még mindig lenne kiút. Az elnök mégis csak az elnök. Még mindig ébredhet úgy valamelyik reggel, hogy ő ehhez nem adja a nevét, és változtat az irányon. Bátorság kellene hozzá. Pár hét és kiderül, hogy volt-e. Ha nem, akkor az MSZP elindul a megsemmisülés felé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.