Sport

Labdarúgás: mihamarabb visszatérne a megye élvonalába a Röszke

Labdarúgás: mihamarabb visszatérne a megye élvonalába a Röszke

2017. augusztus 9., szerda
Labdarúgás: mihamarabb visszatérne a megye élvonalába a Röszke
roszkekupa_mj-34

Három megyei III. osztályban eltöltött szezon után a következő idényt már a megyei II. osztályban töltheti a Röszke SK: a másfél évtizeden át a megyei élvonalban szereplő együttes a közeljövőben visszatérne a megye legjobbjai közé.

Ugyan a féltávnál még távolinak tűnt a feljutás a Csongrád megyei III. osztályban szereplő Röszke SK-nál, (a második helytől hétpontos lemaradásban volt

Pördi Péter

együttese) azonban egy remek tavaszt produkálva csak a Sándorfalva II előzte meg a csapatot az idény végén - mindez pedig azt jelentette, hogy három szezont követően az augusztus 19-én rajtoló szezonban már magasabb ligában játszhat a röszkei együttes. A téli szünetet követően tizennégy mérkőzéséből tízet is megnyert a Röszke, két döntetlen mellett pedig csak kettőn nem szerzett pontot, az így megszerzett 32 pont pedig felrepítette a gárdát a második helyre. "Nagyon bizakodóak vagyunk, optimistán nézünk a jövőbe, bízunk abban, hogy nem lesznek kiesési gondjaink. Amikor elkezdődött a bajnokság, nem volt célunk, hogy a megyei másodosztályban szerepeljünk, ez a szezon során alakult ki. Tavasszal úgy éreztük, meg lehet a dobogó, majd utána jött szóba a feljutás. Összeért a csapatunk tavaszra, kialakult a játékunk. Szélsőséges teljesítményt nyújtottunk, mert nem várt vereségek mellett olyan győzelmeket is arattunk, amelyekre előzetesen nem számítottunk. Ugyan sok helyzetre van szükségünk, de megvannak ezek a lehetőségeink" - összegzett portálunknak

Horváth Béla

, a Röszke SK elnöke. Ami a keretbeli változásokat illeti, a klubnál főleg arra törekednek, hogy korábbi röszkei játékosokat visszacsábítsanak az együtteshez: ennek szellemében érkezett vissza

Fodor Norbert

a St. Mihálytól,

Bárány András

és

Belaidi Ajád

a Bordánytól igazolt a megyekettő újoncához, közülük utóbbi már futballozott a határmentieknél. Mellettük két volt röszkei,

Kovács Gergő

és

Ördögh Kristóf

a SZEOL SC U19-es együtteséből érkezik. "Szeretnék, ha a keret fele röszkeiekből álljon. Azzal tisztában vagyunk, hogy azt nem lehet megvalósítani, hogy csak röszkeiekből álljon a csapat, de az a tervünk, hogy minél kevesebb "idegen" legyen a keretben" - nyilatkozta megkeresésünkre a klub első embere. Egy osztályt váltó csapatnál mindig kulcskérdés, hogy miként tud megfelelni az utánpótlás terén: mint azt a klub elnöke kifejtette, bár a megyei III. osztályban nem kötelező, de indítottak U16-os csapatot, a felnövekvő generációt

Szalma Gábor

edző fogja össze. "Az utánpótlás-csapatunkat kicsit megfoltoztuk a kiöregedőkkel, így tudunk indítani csapatot az U19-ben, ráadásul nagyon örvendetes, hogy itt mindenki helyi. Remélhetőleg belőlük lehet majd növelni a felnőtt együttesben szereplő röszkeiek számát" - tette hozzá. A Röszke az 1998/99-es idénytől kezdve egészen 2013-ig a megyei I. osztályban szerepelt. Ahogy azt Horváth Béla elmondta, elnöksége idején esett ki a csapat a megyei I. osztályból, így ezt mindenképp szeretné kijavítani, azonban látni kell azt is, hogy sok más településhez hasonlóan Röszkén sincs más támogató az önkormányzaton kívül. "Mindezeket figyelembe véve, nem nyugszom addig, amíg irányításom alatt nem jutunk vissza a megyei I. osztályba" - zárta az egyesület elnöke.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.