Sport

Labdarúgás: kulcsemberét veszítve készül a Békéscsaba ellen a Szeged-Grosics

Labdarúgás: kulcsemberét veszítve készül a Békéscsaba ellen a Szeged-Grosics

2017. augusztus 5., szombat
Labdarúgás: kulcsemberét veszítve készül a Békéscsaba ellen a Szeged-Grosics
szeged2011_siofok30_gs

Jól kezdett az NB II-ben a Szeged 2011-Grosics Akadémia, amelyre ezúttal a bajnokság egyik esélyese, a Békéscsaba vár.

A hajrában sikerült fordítania a Szeged 2011-Grosics Akadémiának a Cegléd ellen lejátszott, albertirsai mérkőzésen, így győzelemmel rajtoltak Szántai Leventéék. Vasárnap az a Békéscsaba érkezik, amellyel tétmeccsen nem is olyan régen találkozott a Szeged-Grosics, hiszen az előző bajnokság utolsó fordulójában ugyanígy Gyulán játszottak a felek, akkor az Előre 4-1-re nyerni tudott. Nyáron a feljutást szem előtt tartva erősített a Békéscsaba, amely többek között éppen a Szeged-Grosicstól szerződtette

Mészáros Márkot

és

Király Patrikot

, így számukra hamar eljön a gyulai visszatérés ideje, de mellettük a Soprontól

Eszlátyi István

, míg a Ceglédtől

Nagy Sándor

érkezett a viharsarkiakhoz a szegedi nevelésű hátvéd, a Váctól kikölcsönzött

Dlusztus András

mellett. "Nagyon fontos, hogy jó hangulatban készülhettünk a héten, minden győzelem sokat jelent egy csapat életében. Minden három pontra szükségünk van, a Békéscsaba ellen is itthon akarjuk tartani mindhárom pontot. Nem fogunk alkalmazkodni a Békéscsaba játékához, alkalmazkodjanak ők mihozzánk. Bízom benne, hogy meg tudjuk valósítani azt, amit elterveztünk, ha ez így lesz, akkor eredményesek leszünk. A Cegléd elleni győzelem visszaigazolás a játékosok felé is, hogy jó irányba halad a megkezdett munka. Vesztes állásból tudtunk fordítani, ez egy pozitív dolog. Nem éreztem, hogy vereséget szenvedünk, pláne az első féliő 20-25. perce után, amikor sok labdát szereztünk, és fent maradtunk, ezekből megvoltak a lehetőségeink, végül megérdemelten nyertünk. Azt mondtam a játékosaimnak, szerdáig élvezzék a győzelmet, utána viszont a Békéscsaba ellen kell készülnünk" - fogalmazott a találkozó előtt portálunknak

Supka Attila

, a Szeged 2011-Grosics Akadémia vezetőedzője.

Online

Vasárnap 17.30-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk a Szeged-2011 Grosics Akadémia - Békéscsaba 1912 Előre másodosztályú bajnoki mérkőzésről. Hajrá, Szeged!

A lila-fehérek viszont egy meglepő vereséggel kezdték a bajnokságot, hiszen az első játéknapon odahaza szenvedtek vereséget az újonc Kazincbarcika ellen. Az NB I-et megcélzó Békéscsaba szezonját tavaly is meghatározta a kezdés, hiszen öt fordulót követően még nem szereztek pontot, ám ahogy tavaly, úgy bizonyára egy ilyen, vagy ehhez hasonló kezdés ezúttal sem fér bele, így valamelyest a nyomás a csabaiakon lehet vasárnap. "Ez legyen az ő problémájuk. Más játékosok lesznek a pályán, olyanok, akikre a kimondott célt, az NB I-be jutást alapozták. Mérkőzésről-mérkőzésre gondolkozunk, ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, most is három pontban gondolkozunk" - tette hozzá Supka Attila. A Szeged-Grosics csütörtökön a Tiszakécske ellen, egy vegyes csapattal felállva játszott edzőmérkőzést, amelyen 4-2-s vereséget szenvedett. Mint ennek kapcsán a Szeged-Grosics mestere kifejtette, azért látták szükségesnek a csütörtöki találkozót, hogy minden játékosnak legyen meccs a lábában, hogyha bármikor szükség van rájuk, akkor be tudjanak szállni a játékba. "Nem készültünk külön erre, az eredmény is azt mutatja, nem olyan volt, aminek lennie kellett volna, de most is megmutatkozott, hogy kik azok, akikre számítani lehet, kik azok, akikre még várni kell" - értékelte a csütörtöki találkozót a tréner. A Cegléd elleni meccs hajrájában a csapathoz visszatérő

Szabó Péter

egy pokróckemény belépő áldozata lett, aminek következtében szárkapocscsonttörést szenvedett, így hetekre nélkülöznie kell őt a szakmai stábnak, a keret többi tagja hadra fogható.

Emlékeztetőül a két csapat legutóbbi mérkőzésén: (2017. június 4.)

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Békéscsaba 1912 Előre 1 - 4 (1-3)

Gyula, Grosics Gyula Akadémia, 600 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Kis Zoltán, Iványi István).

Szeged-Grosics:

Szántai - Zabari, Jagodics (Hegedűs M. - a szünetben), Farkas M., Povázsai, Coroian, Pászka, Mészáros M., Kasuba, Germán, Balogh G.

Vezetőedző:

Klausz László.

Békéscsaba:

Ribánszki - Bényei (Juhász, 69'), Szélpál, Kelemen, Pilán, Viczián, Nagy I., Birtalan, Szalai (Beszterczei, 79'), Urbin, Gránicz (Bagi, 68').

Vezetőedző:

Boér Gábor.

Gól:

Germán (34' - tizenegyesből) ill. Birtalan (20' - tizenegyesből), Urbin (23' - tizenegyesből, 37'), Bagi (90').

Sárga lap:

Mészáros M. (42'), Balogh G. (44').

Így játszottak a csapatok az első fordulóban

Ceglédi VSE - Szeged 2011-Grosics Akadémia 1 - 2 (1-0)

Albertirsa, Ecsedi László sporttelep, 300 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Márkus Péter).

Cegléd:

Mursits - Preklet, Nánási, Albert, Valkovszki, Sándor, Virág, Asztalos (Törtei, 61'), Farkas A., Farkas J. (Szilágyi, 63'), Damásdi (Fehér, 82'). Vezetőedző: Klausz László.

Szeged-Grosics:

Szántai - Causic, Farkas M., Jagodics, Katona, Szabó P., Molnár J. (Zabari, 55'), Coroian (Povázsai, 55'), Horváth A., Nicorec (Germán, 72'), Zádori.

Vezetőedző:

Supka Attila.

Gól:

Nánási (11') ill. Germán (78', 81' - a másodikat tizenegyesből).

Sárga lap:

Albert I. (21'), Preklet (48'), Asztalos (57') ill. Horváth A. (8'), Katona (25'). https://www.youtube.com/watch?v=dm6vXVwydmg

Békéscsaba 1912 Előre - Kazincbarcikai SC 0-1 (0-0)

Békéscsaba, 1000 néző. Vezette: Takács János (Garai Péter, Bornemissza Norbert).

Békéscsaba:

Ribánszki - Nagy S., Fehér Zs., Mészáros M., Pilán (Zahorán, 61'), Viczián, Király, Szatmári I., Eszlátyi (Urbin, 61'), Birtalan, Gyurján (Gránicz, 51'). Vezetőedző: Boér Gábor.

Kazincbarcika:

Somodi - Szemere, Heil, Palmes, Süttő, Sigér Á., Takács P., Engel (Bene, 76'), Constantinescu, Mikló (Micsinai, 68'), Boros (Lőrincz, 84'). Vezetőedző: Vitelki Zoltán.

Gól:

Sigér Á. (50').

A 2. forduló programja:

augusztus 5., szombat 19.00 Gyirmót - ZTE. augusztus 6., vasárnap 15.45 MTK - Cegléd. 17.30 Mosonmagyaróvár - Siófok, Szeged 2011-Grosics Akadémia - Békéscsaba, Kazincbarcika - Vác, Soroksár - Szolnok, Dorog - Budafok. 19.00 ETO FC Győr - Kisvárda. 20.00 Sopron - Csákvár, Nyíregyháza - Budaörs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.