Sport

Labdarúgás: élesen várja a Makó a harmadosztályú rajtot

Labdarúgás: élesen várja a Makó a harmadosztályú rajtot

2017. augusztus 11., péntek
Labdarúgás: élesen várja a Makó a harmadosztályú rajtot
algyo-mako001kf

Egy másik újoncot, a Vecsést látja szombaton vendégül a Makói FC az NB III Közép csoportjának nyitó fordulójában. Hiába az osztályváltás, Méhes Tiborék az új szezont is győzelemmel indítanák.

A Nagykanizsa elleni osztályozós párharcban vívta ki a harmadosztályú szereplés jogát a Makói FC, ám ez azt is jelentette, hogy a játékosoknak kevés pihenő áll majd rendelkezésére a következő felkészülési időszak kezdete előtt. A rövid szünet után hamar munkába álltak

Méhes Tiborék

, ám az első pár nap a próbajátékosok megfigyeléséről szólt a hagymavárosiaknál. „Az összes feljutó csapathoz képest kéthetes csúszásban voltunk, nem csak a felkészülés szempontjából, hanem az átigazolások oldaláról is, hiszen az osztályozó végéig nem tudtuk, hogy a megyei első osztályhoz, vagy az NB III-hoz kell kialakítani a keretünket. Az első három napban rengeteg próbajátékost néztünk meg, akkor még a tavalyi keret tagjai nem is csatlakoztak a csapathoz” – mondta Méhes Tibor, a csapat edzője, aki a kispadra is kapott erősítést:

Kolozsvári János

szakmai igazgatóként,

Mazula Zoltán

pedig trénerként segíti a munkáját az új idényben. „Az elmúlt évben nagy teher nyomta a vállam azzal, hogy egyedül kellett irányítanom a csapat felkészítését, a meccsekre való felkészülést, az ellenfelek feltérképezését. Ma már az edzői szakma egyértelműen nem egyemberes feladat, így az osztályváltással együtt ezen a téren is előre léptünk” – tette hozzá a vezetőedző. Ami jó hír a makóiaknak, hogy befejezték a városi stadion főlelátójának felújítását, amivel az infrastrukturális feltételek is biztosítottak a harmadosztályú szerepléshez, ezentúl távozó sem nagyon akadt a nyáron, mindössze

Hacker Bence

nem lesz ott a keretben a megyeegy bajnokánál: a középső védő sérülései miatt döntött a visszavonulás mellett a holtszezonban. Az érkezők névsora már annál hosszabb, nyolc új labdarúgót is szerződtetett a csapat:

Babolek Zoltán

Hódmezővásárhelyről tért vissza nevelőegyesületéhez,

Csupity István

a Soltvadkertet,

István László

a Tiszakécskét hagyta ott a makóiak kedvéért. A korábban Diósgyőrben is megforduló

Lipták Ákos

a Gyulától érkezik a hagymavárosba,

Patai Balázs

Bajáról,

Takács János Dávid

pedig a DTC Futball csapatától csatlakozik Méhes Tiborékhoz. A visszavonuló Hacker pótlására a szintén Makón nevelkedett és az MTK-ban is megforduló

Tóth Imrét

igazolta le a klub,

Verebélyi Konrád

pedig a Dabas-Gyóntól érkezett kapus posztra. „Kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk képesek a harmadosztályban, mert azt most még én sem igazán tudom megmondani. Az biztos, hogy a legerősebb NB III-as csoportba kaptunk besorolást, nagy harcot kell vívni minden egyes pontért, de nagyon bizakodó vagyok. A tulajdonosok elvárása, hogy harcoljuk ki a bennmaradást, de én ettől többet is látok a csapatban, együtt vannak a srácok, ki vannak hegyezve az új szezonra, akár az első tízen belül is zárhatunk” – fejezte ki bizakodását Méhes Tibor. „Persze azt is el kell mondani, hogy itt, Csongrád megyében közel nincsenek olyan körülmények és feltételek, mint a főváros környékén, vagy a dunántúli csapatoknál, de mindenképpen érdekes szezon elé nézünk, nagy izgalommal várjuk a rajtot.” A makóiak a szintén újonc Vecsést fogadják hazai pályán szombat délután az NB III Közép csoportjának első fordulójában, majd a második körben rögtön Csongrád megyei derbit játszanak, méghozzá a Hódmezővásárhelyi FC-vel. „Abszolút sikerült feltérképeznünk a szombati ellenfelünket, kollégáim a helyszínen tekintették meg a Vecsés-Honvéd II. felkészülési mérkőzést. Azt hiszem, hogy teljesen mindegy hogy megyei első osztályról, vagy NB III-ról beszélünk, hazai pályán nem lehet úgy nekivágni egy szezonnak, hogy ne szeretnénk nyerni, így most azt mondom, hogy kötelező a győzelem szombaton a Vecsés ellen” – zárta Méhes Tibor.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.