Közélet

Jó szakemberre mindig is szükség lesz – Még nem késő jelentkezni

Jó szakemberre mindig is szükség lesz – Még nem késő jelentkezni

2017. augusztus 23., szerda
Jó szakemberre mindig is szükség lesz – Még nem késő jelentkezni
szakkepzes_2

Mintegy száz szakma közül választhatnak a tanulni vágyók a Szegedi Szakképzési Centrum kínálatában. Megtudtuk, a jó szakemberek könnyűszerrel képesek lehetnek elhelyezkedni, a fizetésük egyes területeken akár a nyugat-európai színvonalat is megközelítheti. Az egyes szakmákra augusztus végéig még várják a jelentkezőket.

A felnőttoktatásra jelentkezők előtt továbbra is nyitva áll a lehetőség Szegeden ingyenes szakma, vagy szakmák elsajátítására. „A jelen felvételi eljárásban olyan 16. életévüket betöltő tanulni vágyók jelentkezését várjuk, akik szívesen jönnének felnőttoktatásra. A nappali rendszerű ingyenes képzéseinkre a felvételi eljárás már ugyan lezajlott, de vannak még fennmaradó helyek egyes szakokra. Kétéves képzésekről van szó nappali tagozaton, azaz reggel 8 órától a kora a délutáni órákig bezáróan zajlik az oktatás. Fontos kiemelni, hogy a hiányszakmákat tanulók ösztöndíjat kapnak, amelynek összege a tanulmányi átlag függvényében 30-50 ezer forint között mozog havonta” – ismertette

Angyalné Kovács Anikó

, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója hozzátéve, sokan konkrét elképzeléssel jelentkeznek, míg egyeseket vonz a hiányszakma tanulásával járó ösztöndíj és a biztos elhelyezkedés lehetősége is, többen már a tanulmányaik ideje alatt elhelyezkednek. A Csongrád megyei hiányszakmákról

Horváth Gábor

, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (CSMKIK) képzési igazgatója hírportálunknak

korábban elmondta

, bármelyik szakma hiánypótlónak számíthat, hiszen alapvetően jó szakemberekből hiány van megyeszerte. Jelenleg húsz szakképesítés tartozik ide, többek között a gyakorló ápoló, a kőműves, a pék, a női szabó, a gépgyártástechnológiai technikus, az ipari gépész, a hegesztő, a mechatronikus-karbantartó. Angyalné Kovács Anikó hangsúlyozta, a jelentkezőknek van lehetőségük esti munkarendű képzésben is részt venni. Népszerű a felnőttek körében, hiszen akár munka, vagy gyermek mellett is kitanulhatnak egy szakmát. Az órákat jellemzően 16 és 21 óra között tartják, legtöbbször heti három alkalommal. A Szegedi Szakképzési Centrum kínálatában csaknem száz szakma közül választhatnak a tanulók. Népszerűnek mondható a szoftverfejlesztő, a pénzügyhöz kötődő szakmák, az ápoló, illetve minden további egészségügyhöz köthető képzés. „Az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő végzettség ingyenes megszerzésének tapasztalata évtizedekben mérhető. Két éve már kettő végzettség ingyenes megszerzésére is lehetőség adódott, sőt, tavaly még könnyebbé vált az ingyenes szakmaszerzés. Amennyiben valaki lineáris úton halad a tanulmányaiban és elvégez egy szakmát, akkor ezt követőn egy arra épülő szakot is ingyenesen tud elvégezni még akkor is, ha neki az már a harmadik szakmáját jelentené. Emellett van egy horizontálisan érvényesülő lehetőség is a jogszabályban. Ennek értelmében, ha valaki megszerez például egy szakács végzettséget, akkor az azonos ágazatban lévő cukrász szakmát is ingyenesen megszerezheti. Emellett, még ha úgy gondolja, elvégez egy ápolói képzést, akkor az azzal megegyező ágazatba eső további szakmát szintén ingyenesen végezheti el” – tudtuk meg Angyalné Kovács Anikótól.

szakkepzes

A főigazgató portálunknak hangsúlyozta, a szakképzés rengeteget változott, maguk a szakmák és az oktatás körülményei, valamint a munkakörülmények is. Szeretnék a sztereotípiákat leépíteni, ugyanis mind a mai napig sokan úgy képzelik el egy kétkezi munkás életét, hogy porban, olajos rongyok között dolgozik. Ez ma már nem minden esetben van így. Kiemelte, többek között a nyomdaiparban dolgozók is már inkább irodai tevékenységet végeznek. „A jó szakemberek egyre jobban megfizetettek. Sokan gondolkodnak úgy, hogy húszéves korukra megszereznek egy érettségit és egy szakmát, amelyben elkezdenek dolgozni. Nagy valószínűséggel sok munkájuk lesz, jól keresnek, ezért hamarabb megteremthetik a maguk egzisztenciáját, mint azok, akik a felsőoktatásban tanulnak. Az ő esetükben ez az idő kitolódhat 25-30 éves korukra is. Sokan a döntésükben ezt is mérlegelik. Sőt, vannak olyan területek, például az IT-szektorban, ahol korábban a programozói állásokra az egyetemi végzettségűeket alkalmazták előszeretettel, ezzel szemben ma már az OKJ-s képzést végző szakemberek keresettebbek” – tette hozzá. A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után sokan nem folytathatják tanulmányaikat szeptembertől az általuk megálmodott intézményben. A szakképzés számukra is alternatívát jelenthet, ugyanis egyes szakok ismeretanyagával akár a későbbi egyetemi tanulmányaikat is megalapozhatják. A Szegedi Szakképzési Centrumban még továbbra is várják a jelentkezőket. Az egyes szakok hivatalos jelentkezési határideje augusztus 31-e, de még szeptember közepéig is lehet végső soron benyújtani a továbbtanulási kérelmet. Az induló szakokról, intézményekről a Szegedi Szakképzési Centrum honlapján részletes leírást találhatnak

ide

kattintva. Megtudtuk, a centrum Csongrád megyében mintegy 1200 céggel áll kapcsolatban. A cégek jellemzően azokat a tanulókat alkalmazzák, akik náluk töltötték a gyakorlatukat, emellett az oktatóközpontnak a hazaiakon túl külföldi partnerei is vannak, valamint igyekszik tovább bővíteni a már meglévő kapcsolatrendszerét a még szélesebb gyakorlatszerzési, elhelyezkedési lehetőségek biztosítása érdekében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.