Közélet

Illegális bevándorlás - Németország visszaküldené a kisgyerekes családokat is Olaszországba

Illegális bevándorlás - Németország visszaküldené a kisgyerekes családokat is Olaszországba

2017. augusztus 4., péntek
Illegális bevándorlás - Németország visszaküldené a kisgyerekes családokat is Olaszországba

Sajtóhírek szerint Németország ismét visszaküldené azokat a kisgyerekes menekültcsaládokat Olaszországba, akik ott léptek be az Európai Unió területére. Korábban az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján csak a 16 évnél idősebb gyerekkel érkezőket küldték vissza, egy német lap információi szerint viszont nyár elején változtatott ezen a gyakorlaton a német kormány.

A Neue Osnabrücker Zeitung című laphoz került hivatalos dokumentumok szerint, június eleje óta már csak a csecsemővel, illetve három év alatti gyerekkel érkezett családok jelentenek kivételt a visszaküldés alól. A szövetségi menekültügyi és bevándorlási hivatal (BAMF) egyik szóvivője szerint viszont konkrét intézkedés még nem történt, azaz még nem küldött vissza Németország egyetlen 3 és 16 év közötti gyereket nevelő menekültcsaládot sem. A változtatást egyébként azzal indokolják, hogy Olaszország befogadóképessége "lényegesen megnőtt", így több kiskorú gyereket nevelő családot tud befogadni. Emellett Olaszország garanciát vállalt a családok megfelelő átvételére és elhelyezésére is, ami annyit jelent, hogy nem választják szét a őket és olyan helyen szállásolják el, amely gyerekeknek is alkalmas.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.