Sport

Fürjes: a vizes világbajnokság sikere Budapesté és Magyarországé

Fürjes: a vizes világbajnokság sikere Budapesté és Magyarországé

2017. augusztus 5., szombat
Fürjes: a vizes világbajnokság sikere Budapesté és Magyarországé

Fürjes Balázs kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos szerint a vasárnap zárult vizes világbajnokság nem a kormány, hanem Budapest és Magyarország sikere, amely megerősítette a magyarok önbizalmát, önbecsülését és összetartozását, összekovácsolta a nemzetet.

Fürjes Balázs az MTI-nek elmondta, hogy bár számos kritika érte a vizes vb létesítményeit, hogy nem készültek el időre, de az álhírek, hazugságok csak fokozták elszántságukat. "Éjt nappallá téve dolgoztunk azért, hogy Budapest, Magyarország méltó házigazdája legyen a világ harmadik legnagyobb sporteseményének. Az volt a célunk, hogy a sportolók, a nemzetközi szövetség, a FINA vezetői, a szurkolók, mindenki szerint ez legyen minden idők legkiválóbb vizes világbajnoksága" - nyilatkozott a kormánybiztos. Hozzátette: azzal is megvádolták őket, hogy a Duna Arénából kifelejtették a fűtést. "Az ideiglenes lelátóba valóban nem építettünk fűtést, mert csak a vb ideje alatt, a nyári hőségben használtuk, illetve használjuk majd a masters vb alatt, hűtésről ugyanakkor gondoskodtunk. Az ideiglenes részek lebontása után megmaradó alapépületben lesz fűtés" - fejtette ki. A vizes vb sikeréről úgy vélekedett, az "nem egy személy vagy a kormány sikere, hanem valamennyiünk, a magyar emberek sikere, Budapest és Magyarország sikere." "A vizes vb az összefogásról, az adott szó megtartásáról és a magyar tehetségről szól. Az összefogásról, mert az Országgyűlés 97 százalékos, elsöprő többséggel fogadta el a Dagály-törvényt, mely gyorsítópályára tette a vb-hez szükséges beruházásokat, de hatalmas köszönet jár Seszták Miklósnak, a szervező bizottság elnökének, Tarlós István főpolgármesternek és Tóth Józsefnek, Angyalföld polgármesterének is. Szól az adott szó megtartásáról, mert rendkívüli körülmények között vállaltuk el, hogy megrendezzük a világbajnokságot. Két évünk volt a felkészülésre, miközben más házigazdának öt-hat év áll rendelkezésére. És a vizes vb sikere szól a magyar tehetségről." - fogalmazott. Kiemelte: első városépítő feladata a Papp László Aréna megépítése volt, és a megvalósításban angol, amerikai, francia szakemberek vettek részt. Eltelt másfél évtized, és a költségkereten belül, határidő előtt elkészült Duna Arénát már magyarok tervezték, magyarok építették, száz százalékban magyar teljesítmény - hangsúlyozta. A vizes vb költségeiről kijelentette, ide csak azok a tételeknek, kiadások sorolhatók, amelyek kizárólag a világbajnokság miatt merültek föl, és amelyek kizárólag a vb célját szolgálták. "Minden, ami egyébként is szükséges és hasznos, hosszabb távon segíti a budapestiek életét, egyébként is sor került volna rá - ezek nem számíthatók a vb költségei közé. Így a vizes vb valódi költsége a nyitó- és a záróünnepség, a szervezés és az ideiglenes létesítmények költsége, és semmi más." Konkrét összegeket említve elmondta, az ideiglenes beruházások és fejlesztések költségeinek összege 7,8 milliárd forint, a működési és szervezési költség összege pedig 38,6 milliárd forint. "Hogy érzékeltessem: ez három évre lebontva az állami költségvetés egy ezrelékét teszi ki évente, amit a magyar gazdaság uniós átlagon felüli növekedése bőven fedezett. A költségek tehát nem szálltak el" - nyilatkozott. Felhívta a figyelmet, hogy ugyanakkor számos olyan tétel van, amelyeket a vizes vb számlájára írnak, de nem ide sorolhatók. "Ezek olyan beruházások, melyek közvetve bár kapcsolódnak a vb-rendezéshez, évtizedekre teszik jobbá, kényelmesebbé a budapestiek életét. A megvalósításukat katalizátorként ugyan segítette a vb, ám a megépítésükre mindenképpen szükség volt. Szükség volt például új, modern uszodákra. Csöpögő csapok, rozsdás szerkezetek jellemezték a Császár-Komjádit, minden második nap gombafertőzést kapott valaki. A Hajósra is ráfért a ráncfelvarrás. Ugyanígy nem lehetett tovább halasztani a Margitsziget rendbetételét, a Dagály strand újjáépítését és a pesti rakpart átépítését sem. Vagy említhetném az árvízvédelmi gátat: egy-egy nagyobb áradás rendre elöntötte a Dagály strandot és a környező lakóépületeket, de az angyalföldiek immár biztonságban érezhetik magukat. Régi adósságokat törlesztettünk" - mondta Fürjes Balázs, aki a vizes vb hasznának tartja, hogy "ahogyan az olimpiák vagy a tavalyi labdarúgó Eb-szereplés, összekovácsolta a nemzetet, erősítette a közösséget, a magyarok önbizalmát, összetartozását, önbecsülését". "Lökést adott nemcsak a versenysportnak, de a szabadidő- és az utánpótlássportnak is. Másfelől térképre tette a nagyvilágban Budapestet. Nagyon jelentős ország- és városimázs-építő szerepe volt, több százmillió tévénéző, újságolvasó ismerkedett meg a magyar főváros nevével, csodálhatta meg legszebb arcát. Ha mindezt a reklámot meg kellett volna vásárolnunk, dollár tízmilliókról beszélnénk" - sorolta. A vizes vb sikere kapcsán kiemelte, meggyőződése szerint, ha Budapest eljut a limai eredményhirdetésig, a 2024-es vagy a 2028-as olimpia rendezési jogát elnyerte volna. "Aki egy napot is töltött Budapesten a vizes vb idején, alighanem hasonlóképp érez. A vb utolsó napjaiban párhuzamosan zajlott és a Forma-1 Mogyoródon és az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győrben, melynek számos vendége a fővárosban szállt meg. Budapest olimpiai terhelést kapott, olimpiai üzemmódban működött, s ezekben a napokban is jelesre vizsgázott. Ezek a tapasztalatok is azt mondatják velem: az álomrombolók történelmi lehetőségtől fosztották meg Budapestet" - jelentette ki Fürjes Balázs.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.